A túlvilági útlevél zsoltára

 

Megteremted, Uram, a világot,
benne mindent,
növényt, állatot, embert,
az anyag fel-alá örvénylő,
egymást lerontó, egymást építő,
egymást kiszorító masszáit,
tüzet, vizet, fényt, levegőt,
engeded,
hogy a levegő fellobbantsa a tüzet,
hogy a tűz eloltsa a vizet,
hogy a tűz és a levegő felszárítsa a vizet,
hogy a fény megfessen mindent,
és láthatóvá tegye a láthatatlant,
a sötétséggel nyakon öntött létezőket.
Aztán halhatatlan létedre
halandóvá teszed magadat,
túlvilági útlevéllel zsebedben
átléped e világ kapuját,
a mérhetetlenből
átlendülsz a mérhetőbe,
és megpróbálod
úgy ontani kincseidet,
hogy érzékeljük,
ez több, mint emberi,
de azért ne égjen ki az agyunk,
ne süljön ki a rendszer
a befogadhatatlan isteni bőség miatt.
Szaporítasz kenyeret,
de csak annyit,
hogy beláthatóan hatalmas
mennyiség jöjjön létre,
ötezer férfinak és pereputtyának való,
tizenkét kosárnyi maradékkal.
Így érzékeljük, milyen aránytalanul
áradó a te hatalmad,
mégsem fulladunk bele.
Simán képes lettél volna
azóta is működtetni a jelenséget,
titokzatos kenyérforrás
ott, azon a szent helyen,
nap nap után, egyik évről másikra
sülnének ki a kenyerek a semmiből,
a semmi közepén,
aki csodát látni akar,
oda zarándokoljon,
soha ki nem apadó kenyérforrás.
Viszont milyen az ember, Uram,
megszoknánk ezt is,
mint ahogy azt a döbbenetes tényt,
hogy a föld mélyéből víz fakad,
s nem apad el soha,
hogy a föld mélyéből tűz fakad,
s nem apad el soha,
ugyan már, nem nagy dolog,
vonunk vállat okosan,
tektonikus rétegek,
karsztvíz, búvópatakok,
párák és csapadékok körforgása,
lerágott csont,
tudományos evidencia,
nincs itt semmi látnivaló,
mintha a csodát kioltaná
a szakszerű magyarázat,
mintha lehetne szomjat oltani
tudományos értekezések levével.
Adod magadat, ontod és árasztod,
mi pedig lemásoljuk jól-rosszul
egy-két technikádat,
apró dobozokba zárjuk
az ugrabugra képeket,
a robbanásokat, fortyogó fényt,
tündöklő káprázatot,
és dobozkáinkat bámuljuk
világod helyett,
mit sem törődve azzal,
hogy te közben szüntelenül
adod, csak adod, csak adod
a mannát, melyet kütyüzés közben
csipsznek elropogtatunk,
természetesnek véve,
hogy mindegyikünk
személyre szabottan
a saját kedvenc
ízeit élvezi benne,
pedig az égi kenyér ugyanaz.

 

Csík Mónika

Párizsi sanzonett

Nevére kényes minden párizsi, sohase mondják: „Pá, Zsolt, pá, Gizi!”, ehelyett súgják: „Kedves Ella, a szívem önnek szürke cella –  és Matheo...

Csík Mónika

Párizsi sanzonett

Nevére kényes minden párizsi, sohase mondják: „Pá, Zsolt, pá, Gizi!”, ehelyett súgják: „Kedves Ella, a szívem önnek szürke cella –  és Matheo...

Dancs Szabolcs

utolsó stációk

hiába vettem fel legszebb kockás zakómat, ő nem jött el, mondják, ruhája sincsen hasonló alkalomra   körbeáll vendég, moderátor: szívem kalapál,...

Dancs Szabolcs

utolsó stációk

hiába vettem fel legszebb kockás zakómat, ő nem jött el, mondják, ruhája sincsen hasonló alkalomra   körbeáll vendég, moderátor: szívem kalapál,...

Dancs Szabolcs

minden élet félbehagyott

minden élet félbehagyott – látod magad az időtlen nem érkező eljövőben: lankadt szíved hogy vánszorog, mintha várnák jobb városok – látod magad –...

Dancs Szabolcs

minden élet félbehagyott

minden élet félbehagyott – látod magad az időtlen nem érkező eljövőben: lankadt szíved hogy vánszorog, mintha várnák jobb városok – látod magad –...

Dancs Szabolcs

résen át

figyeld a résen át a tájat, a nyers vidék fényeit, foltját: kapcsold a végső hírcsatornád – figyeld, a táj ahogy kifárad   figyeld a résen át a...

Dancs Szabolcs

résen át

figyeld a résen át a tájat, a nyers vidék fényeit, foltját: kapcsold a végső hírcsatornád – figyeld, a táj ahogy kifárad   figyeld a résen át a...

Vajda Noa Pálma

a tenger

kopasz tatinak   tűr még a tenger, ahogyan te mondtad. szeretném hallani szádból e szavakat. nem a papírról, amit meghagytál az utókornak azért, hogy később tudjanak...

Vajda Noa Pálma

a tenger

kopasz tatinak   tűr még a tenger, ahogyan te mondtad. szeretném hallani szádból e szavakat. nem a papírról, amit meghagytál az utókornak azért, hogy később tudjanak...

H. Militicsi Viola

Cím nélkül

Anya, ma az udvaron felfelé dobáltam a pöttyös labdám. Azt akartam, hogy olyan magasra szálljon, hogy elérje a kábelt, amely áthalad a kert felett. Figyeltem, ahogy repül, ahogy én...

H. Militicsi Viola

Cím nélkül

Anya, ma az udvaron felfelé dobáltam a pöttyös labdám. Azt akartam, hogy olyan magasra szálljon, hogy elérje a kábelt, amely áthalad a kert felett. Figyeltem, ahogy repül, ahogy én...

Antalovics Péter

Két nő

nemrég láttam egy forgalmas utcán anya és lánya sétált karon fogva lassan mentek sehova sem siettek csak közelebbről vettem észre a lány szeme a semmibe révedt az anya...

Antalovics Péter

Két nő

nemrég láttam egy forgalmas utcán anya és lánya sétált karon fogva lassan mentek sehova sem siettek csak közelebbről vettem észre a lány szeme a semmibe révedt az anya...

Géber László

Kafka árnyéka

Egy lepusztult kocsmában délelőtt, amikor még sehol senki, csak a füst szaga árulja el, hogy itt valami volt, olyan kisebbféle angyali háború. Egy lepusztult füstös kocsmában...

Géber László

Kafka árnyéka

Egy lepusztult kocsmában délelőtt, amikor még sehol senki, csak a füst szaga árulja el, hogy itt valami volt, olyan kisebbféle angyali háború. Egy lepusztult füstös kocsmában...

Z. Németh István

Tulajdonképp

Kölcsöntestben, kölcsönlakásban, de az elszakadt papucs az enyém. A gondolat is, amely szobám akváriumában körülöttem úszkál.   Világok gömbösödnek,...

Z. Németh István

Tulajdonképp

Kölcsöntestben, kölcsönlakásban, de az elszakadt papucs az enyém. A gondolat is, amely szobám akváriumában körülöttem úszkál.   Világok gömbösödnek,...

Z. Németh István

Szürke, fehér

Vonat vágtat az éjszakában, nincsen alatta sín,                           nincsen fölötte ég. A rím a versben előretolakszik.  ...

Z. Németh István

Szürke, fehér

Vonat vágtat az éjszakában, nincsen alatta sín,                           nincsen fölötte ég. A rím a versben előretolakszik.  ...