A túlvilági útlevél zsoltára

 

Megteremted, Uram, a világot,
benne mindent,
növényt, állatot, embert,
az anyag fel-alá örvénylő,
egymást lerontó, egymást építő,
egymást kiszorító masszáit,
tüzet, vizet, fényt, levegőt,
engeded,
hogy a levegő fellobbantsa a tüzet,
hogy a tűz eloltsa a vizet,
hogy a tűz és a levegő felszárítsa a vizet,
hogy a fény megfessen mindent,
és láthatóvá tegye a láthatatlant,
a sötétséggel nyakon öntött létezőket.
Aztán halhatatlan létedre
halandóvá teszed magadat,
túlvilági útlevéllel zsebedben
átléped e világ kapuját,
a mérhetetlenből
átlendülsz a mérhetőbe,
és megpróbálod
úgy ontani kincseidet,
hogy érzékeljük,
ez több, mint emberi,
de azért ne égjen ki az agyunk,
ne süljön ki a rendszer
a befogadhatatlan isteni bőség miatt.
Szaporítasz kenyeret,
de csak annyit,
hogy beláthatóan hatalmas
mennyiség jöjjön létre,
ötezer férfinak és pereputtyának való,
tizenkét kosárnyi maradékkal.
Így érzékeljük, milyen aránytalanul
áradó a te hatalmad,
mégsem fulladunk bele.
Simán képes lettél volna
azóta is működtetni a jelenséget,
titokzatos kenyérforrás
ott, azon a szent helyen,
nap nap után, egyik évről másikra
sülnének ki a kenyerek a semmiből,
a semmi közepén,
aki csodát látni akar,
oda zarándokoljon,
soha ki nem apadó kenyérforrás.
Viszont milyen az ember, Uram,
megszoknánk ezt is,
mint ahogy azt a döbbenetes tényt,
hogy a föld mélyéből víz fakad,
s nem apad el soha,
hogy a föld mélyéből tűz fakad,
s nem apad el soha,
ugyan már, nem nagy dolog,
vonunk vállat okosan,
tektonikus rétegek,
karsztvíz, búvópatakok,
párák és csapadékok körforgása,
lerágott csont,
tudományos evidencia,
nincs itt semmi látnivaló,
mintha a csodát kioltaná
a szakszerű magyarázat,
mintha lehetne szomjat oltani
tudományos értekezések levével.
Adod magadat, ontod és árasztod,
mi pedig lemásoljuk jól-rosszul
egy-két technikádat,
apró dobozokba zárjuk
az ugrabugra képeket,
a robbanásokat, fortyogó fényt,
tündöklő káprázatot,
és dobozkáinkat bámuljuk
világod helyett,
mit sem törődve azzal,
hogy te közben szüntelenül
adod, csak adod, csak adod
a mannát, melyet kütyüzés közben
csipsznek elropogtatunk,
természetesnek véve,
hogy mindegyikünk
személyre szabottan
a saját kedvenc
ízeit élvezi benne,
pedig az égi kenyér ugyanaz.

 

Sinkovits Péter

Védőállás nélkül

Csak a taxi jönne már, hogy elvigyen bennünket, pusztán a lakcímet kell bemondani, mert ez a lényeges: a lakcím. A taxis bólint, pontosan tudja, merre lakunk. Legalább ő.    

Sinkovits Péter

Védőállás nélkül

Csak a taxi jönne már, hogy elvigyen bennünket, pusztán a lakcímet kell bemondani, mert ez a lényeges: a lakcím. A taxis bólint, pontosan tudja, merre lakunk. Legalább ő.    

Sinkovits Péter

Előrejelzés

újabb esőzóna közeledik az utakon növekvő forgalom megérkezett elutazott kivégezték felmentették átadták bevonták megkötötték aláírták...

Sinkovits Péter

Előrejelzés

újabb esőzóna közeledik az utakon növekvő forgalom megérkezett elutazott kivégezték felmentették átadták bevonták megkötötték aláírták...

Sinkovits Péter

Még néhány parázsnyi év

önmaga élére állva lassan elválik menekül vagy menekít

Sinkovits Péter

Még néhány parázsnyi év

önmaga élére állva lassan elválik menekül vagy menekít

Sinkovits Péter

Szoktató

szobornak kőből a bőre sötét liliomok szivárgó vágya rézsút figyelem mi ez a vonulás és mi marad utána

Sinkovits Péter

Szoktató

szobornak kőből a bőre sötét liliomok szivárgó vágya rézsút figyelem mi ez a vonulás és mi marad utána

Debreczeny György

Sziveri-napok

ezt írtam ide munkacímnek és mindjárt az jutott eszembe hogy az én Sziveri-napjaim 1984-ben voltak ha jól emlékszem áprilisban amikor Csontos Sanyival egy hetet töltöttünk...

Debreczeny György

Sziveri-napok

ezt írtam ide munkacímnek és mindjárt az jutott eszembe hogy az én Sziveri-napjaim 1984-ben voltak ha jól emlékszem áprilisban amikor Csontos Sanyival egy hetet töltöttünk...

Klemm József

Kilencedik stáció: a sárban

Szétázott  akvarell a jelenem s a múltam.  Már amikor apám ujját fogva járni tanultam, oly idegennek éreztem talpam alatt a rögöt, inkább rám hulló...

Klemm József

Kilencedik stáció: a sárban

Szétázott  akvarell a jelenem s a múltam.  Már amikor apám ujját fogva járni tanultam, oly idegennek éreztem talpam alatt a rögöt, inkább rám hulló...

Zalán Tibor

Olaj, ahogy lassan

Távolodó testek, kettő, ember, s a megértett zuhanás. Homály által kerékbe tört meleg szöszmötölés a tükörben, apró jajgatás, lefedve ronggyal. Olaj,...

Zalán Tibor

Olaj, ahogy lassan

Távolodó testek, kettő, ember, s a megértett zuhanás. Homály által kerékbe tört meleg szöszmötölés a tükörben, apró jajgatás, lefedve ronggyal. Olaj,...

Zalán Tibor

Kassák, a tengerész

1. Én látnám a partot, de nem látok semmit. 2. Én látnám a semmit, de nem látok semmit. 3. Én látom a semmit, de nem látok partot.

Zalán Tibor

Kassák, a tengerész

1. Én látnám a partot, de nem látok semmit. 2. Én látnám a semmit, de nem látok semmit. 3. Én látom a semmit, de nem látok partot.

Zalán Tibor

Pontkeresés

a kis szeglet ahol majd hó esik és vigasztalanul szállingózik hull akár a múlt reggelig s még tovább és ellátni csukott szemmel a tengerig megint ha

Zalán Tibor

Pontkeresés

a kis szeglet ahol majd hó esik és vigasztalanul szállingózik hull akár a múlt reggelig s még tovább és ellátni csukott szemmel a tengerig megint ha

Gyetvai Balázs

Didergő csipeszek

Nézhetsz bárminek. Macskának, gírosznak, napnak, szeretőnek, komédiának – szóval tényleg bárminek.   Összegyűrt újságpapírnak is. Beleidomult...

Gyetvai Balázs

Didergő csipeszek

Nézhetsz bárminek. Macskának, gírosznak, napnak, szeretőnek, komédiának – szóval tényleg bárminek.   Összegyűrt újságpapírnak is. Beleidomult...