eljöttek újra értem
a távoli csillagok
sugárútjaikon száguldhatok
messzi világok felé
ám attól tartok nem lesz kedvem
visszatérni soha már
nem marad itt semmi sem
ami visszatartana
az ajtó pedig nyitva áll
előttem mely a végtelenre szolgál
ahol csak a csend vár rám
némára festett sötétben élhetek
keresztültörök időn és téren
fájdalmat nem érzek az örök éjben
összeillesztem a régi képet
s eggyé válok a néma végtelennel
ne mondd hogy nem érzed
tudom ott él benned is
s még ha el is feledted
eljön majd érted is
nem álmot látsz majd éjjel
hanem a valóságot
az élet furcsa képlet
pusztán idegen képzelet
az ajtón túl
már vár a csend
hogy a végtelenbe vezessen
némára festett éjben élhetek
benne érjem meg végzetem
ne kelljen többé
felébrednem
idegen világban
rabként élnem