a nagy vadász övéről nézve
nem változhatott semmi.
nappal csodatáj, életár,
éjszaka pislogó fények.
könnyű csendben beleveszni.
természetbe öntött, lüktető lét,
valótól elváló látszat.
pillanat szelétől megdőlt,
időtlen fa körül látni
a hullámzó tűzkarikákat.
folyóparton járok, szarvasok
csapásán. itt vagyok otthon,
az ég házában, erdőben,
vizekben. lélegzik hajnal,
lélegzik arany alkony.
most szétágazó utakon
vándorolnak én-seregek.
körbe járva szólongatják
elveszett múlt-önmagukat,
száraz torkuk vérbe reked.
de nincs több az egy-embernél,
nincs több, ami szíve, karja.
tekintetével ostorként
végigvág a sűrű tájon,
s ami nem fáj, betakarja.
az egy-ember sosem hal meg;
tovább lebeg láng alakban.
határtalan birodalma,
izzó lelke lávakatlan,
a világnak láthatatlan.