Verebes György, 1965, Zenta

Verebes György, 1965, Zenta

fotó: Figuli Judit

Verebes György a zentai vegyi technikum elvégzése után 1985-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika tanszékének hallgatója, ahol 1989-ben szerez diplomát, majd 1992-ig művészképzős hallgató ugyanitt.

Festészettel 1988 óta foglalkozik. Könyvillusztrációkat készít, színházi díszletet, belsőépítészeti arculatot tervez. Festészeti tevékenysége mellett rendszeresen publikál irodalmi lapokban, kiállításokat nyit meg. 1990-től több jazz- és világzenét játszó zenekarban közreműködik mint alapító tag, zongorista, zeneszerző, színházi zenét ír.

1997–2003 között egy reklámgrafikai stúdió művészeti vezetője, 1998–2002-ig a Lurdy Galéria művészeti vezetője.

2002 óta él a Szolnoki Művésztelepen, 2003-tól a Szolnoki Művésztelep (alapítva 1902-ben) művészeti vezetője. Vezetésével a nagy hagyományú művésztelepet az ország egyik művészeti központjává emelte, 2017-ben a kolóniát Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

2007–2011 között a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanára.

Szellemi kitalálója és alapító tagja a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak (alapítva 2011-ben). 2013-ban a Magyar Festészet Napja Alapítvány kuratóriumi tagjává választották, 2017 óta az alapítvány elnöke.

Több mint ötven egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön. Rendszeres részvevője hazai és nemzetközi csoportos tárlatoknak, művésztelepeknek. Művei megtalálhatók magán- és közgyűjteményekben.

2011-ben megkapta Szolnok város kultúrájáért végzett munkájáért a Kaposvári Gyula-díjat. 2015-ben az Academia Humana Alapítvány és a T-Art Alapítvány Supka Magdolna-díjjal ismerte el a magyar képzőművészeti életben végzett szervezői és alkotói eredményeit. Szakmai munkájáért 2017-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki, elnyerte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima díjat, valamint a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Magyar Művészeti Akadémia díját.

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sándor Laura

Kulcsok

Sárkány Balázs fiatal képzőművész, aki főként a szobrairól ismert. Cikk-cakk elnevezésű sorozata volt az első számomra, amely megragadta a figyelmemet. Ezek az...

Sándor Laura

Kulcsok

Sárkány Balázs fiatal képzőművész, aki főként a szobrairól ismert. Cikk-cakk elnevezésű sorozata volt az első számomra, amely megragadta a figyelmemet. Ezek az...

Somorai Renáta 1995, Nagybecskerek

Középiskolai tanulmányait a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte el 2013-ban, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán folytatta festészet szakon, ahol...

Székely Zsófia

A táj rendezett káosza

Somorai Renáta festészetéről Somorai Renáta a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tanult képzőművészetet, majd Pécsett szerzett festészetből...

Székely Zsófia

A táj rendezett káosza

Somorai Renáta festészetéről Somorai Renáta a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tanult képzőművészetet, majd Pécsett szerzett festészetből...

Kókai Eléna 1972, Zenta

Tanulmányait az újvidéki Művészeti Akadémián 2000-ben végezte el, festészet szakon, Dušan Todorović osztályában. 2008 óta rajz- és...

Kókai Eléna 1972, Zenta

Tanulmányait az újvidéki Művészeti Akadémián 2000-ben végezte el, festészet szakon, Dušan Todorović osztályában. 2008 óta rajz- és...

Lázár Tibor

Pulzáló pasztell

Mint minden emberi tevékenységben, a művészetben is léteznek berögződések. Habár a művészet jelleménél fogva önreflexív, állandó az...

Lázár Tibor

Pulzáló pasztell

Mint minden emberi tevékenységben, a művészetben is léteznek berögződések. Habár a művészet jelleménél fogva önreflexív, állandó az...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Bordás Győző

Bányai János Maurits-szótára

Aki már írt vagy megpróbált írni képzőművészeti kritikát, esszét, méltatást, vagy felkérték tárlatmegnyitóra, az tudja, hogy milyen nehéz...

Bordás Győző

Bányai János Maurits-szótára

Aki már írt vagy megpróbált írni képzőművészeti kritikát, esszét, méltatást, vagy felkérték tárlatmegnyitóra, az tudja, hogy milyen nehéz...

Nagy Kornélia 1995, Szabadka

A Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakáról került a Pécsi Tudományegyetemre, és 2019-ben szerzett grafikusművészi mesterdiplomát. Fél évet...

Nagy Kornélia 1995, Szabadka

A Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakáról került a Pécsi Tudományegyetemre, és 2019-ben szerzett grafikusművészi mesterdiplomát. Fél évet...