Mészáros Dániel életrajza alapján megállapítható, hogy egy most kezdődő pályafutás elején állunk, és annak a formatív folyamatnak lehetünk a szemtanúi, amikor még megannyi lehetőség adott, amely felé egy alkotó elkanyarodhat. A kortárs képzőművészet gyakorlata és szcénája még talán sohasem volt ennyire szerteágazó. A globalizáció adta technikai lehetőségek, a közösségi platformok, az azonnali képmegosztási módok mérhetetlen információhalmazt zúdítanak ránk és kakofóniát tárnak elénk. A bőség zavara hatalmas szabadságot ad, ugyanakkor legalább akkora kihívást is jelent, úgy a befogadó, mint a formálódó művészek számára. A navigáció nem egyszerű ebben a nagy, állandóan örvénylő zavarosban, illetve az alkotónak önmagát elhelyeznie ebben a képlékeny világban. A kísérletezés során természetesen nem szabad félni a tévedéstől, hiszen már azzal is beljebb vagyunk, ha valamiről tudjuk, hogy bizonyos irányba nem szeretnénk tartani, ez pedig megerősíthet minket néhány elhatározásunkban. Az előző évtizedekben, korokban, művészettörténeti szakaszokban talán egyszerűbb lehetett választani, és elkötelezni magunkat valami mellett, vagy valami ellen menni. Nagy kihívás lesz a jövő művészettörténészeinek ebből a zajból visszamenőleg kihallani a legmeghatározóbb hangokat.
Mészáros Dániel ebből a nagy rengetegből már kiválasztotta érdeklődési körét, amelyben kényelmesen és otthonosan mozoghat, ugyanakkor izgalmas darabokat alkothat. Az itt bemutatott munkák a konceptualitás jegyeit mutatják, ahol egyaránt fontos a gondolati játék, amelynek következményeképpen sohasem tudhatjuk előre, hogy milyen anyagokat fogunk használni, és azokat milyen módon fogjuk megmunkálni. Megtörténhet, hogy az alkotáshoz több tonna termőföldre, betonvasra, toxikus vegyületekre vagy a legutóbbi generációs mikrocsipre lesz szükségünk. Ennek megmunkálása is legalább annyira lehet változatos: hegeszthetünk, horgolhatunk, szögezhetünk, olvaszthatunk, programozhatunk. Mészáros Dániel anyaghasználata ennek megfelelően kiváltképp változatos. A repertoárjában megtalálható a műanyag, cukor, papír, viasz, agyag, csipke, vászon, lomtalanításra váró, kidobott tárgyak, és a listáját egyre csak bővíti. Ezeket az anyagokat ragasztja, főzi, olvasztja, vágja, szétszedi és újra összerakja, attól függően, hogy az aktuális elképzelés mit követel meg.
Az alkotási folyamat változatosságát kiválóan szemlélteti a mindenki számára jól ismert Crocs papucs alapján készült munka. Hogyan is lett a ebből a papucsból műtárgy? Ez az alkotás egy projekt apropóján született meg. Fiatal művészek azt a feladatot kapták, hogy az újvidéki Limáni parkban olyan installációkat állítsanak ki, amelyek célja, hogy kommunikáljanak a környezetükkel, és a parkhoz kapcsolódó tartalmakat dolgozzanak fel. Dániel a felvetésre egy kis méretű kísérleti cukorszoborral válaszolt. A közterületeken található szobrok esetében nincs betervezve az az előre nem látható ismeretlen, amikor valamilyen természeti hatás a kompozíció részévé válik, például ráhulló levelek, esetleg a madarak, galambok általi „kiegészítés”. Mészáros munkája ennek éppen az ellenkezője, ösztönzi az állatokat a művészetben való részvételre. Mivel az állatok számára csábító anyagokat használt (cukor, kukoricakeményítő), a rovarok, madarak, a parkban sétáltatott házi kedvencek aktívan fogyaszthatják, és részt vehetnek ebben a művészeti kísérletben. Érdekességképp itt elmondható, hogy technikailag hogyan került kivitelezésre ez az eleve a megsemmisülésre tervezett mű. Először is szükség volt egy igazi Crocs papucsra. Dániel erről vett negatívot, amelyet gipszből öntött ki. A pozitívot karamellizált cukorból öntötte vissza, amelybe vékonyra szeletelt papírt helyezett a „szerkezet” megerősítése céljából.
Jelentéssel bír az is, hogy miért esett a választás ebben a projektben éppen a Crocs papucsra. Az ipari forradalom során kialakult hatékony gyártási eljárások következtében lehetővé vált, hogy elérhető áron juthassunk hozzá termékekhez. A Crocs papucs is egy ilyen termék, megtalálható megannyi otthonban a világon. Az élettartamuk viszont nem hosszú, és a megvásárlásuk után nemsokára szeméthegyekben is ott fogjuk látni, rosszabb esetben a folyóinkban, vizeink felszínén a szeméttel együtt hömpölyögni. A megsemmisülés itt is előre tervezett. A sorozatgyártás kétélű kard. A termékeket sokak számára hozzáférhetővé teszi, demokratikussá a tárgyak birtoklását, másrészt viszont hatalmas ökológiai lábnyomot hagy. Ez a fajta kettősség nyilvánul meg a csipkéből kirakott installáción is. Dániel ennél a munkánál is használt egy alapot, egy, a kirakatokban látható próbababát. Ebben a kontextusban az iparit, a sorozatgyártottat jelöli. Ezt az alapot öltöztette fel csipkével, amely az ipari forradalom előtti világot jelöli. Nem első eset, hogy ez a hungarikum fölkelti a kortárs képzőművészek fantáziáját. A nagyvilágnak a kézzel vert csipkét Havadtőy Sámuel mutatta meg. A nagynevű képzőművész közeli kapcsolatot ápolt olyan kortársakkal, mint Andy Warhol, Keith Haring, Yoko Ono, akivel élettársi kapcsolatot alakított ki, miután férje, John Lennon merénylet áldozata lett. A New York, Milánó és Budapest között ingázó Havadtőy Sámuel előszeretettel fed be csipkével műanyagból gyártott Miki egeret, ajtókat, Lenin-szobrot és teljes autót is.
Amennyiben irodalmi hasonlattal szeretnénk élni, akkor azt mondhatnánk, hogy Mészáros Dániel művészetének első fejezetével találkozhatunk ezeken az oldalakon. Ebben megismertük a szereplőket, ráhangolódtunk a nyelvezetre, és látjuk a kijelölt irányt. A következő fejezetben a bonyodalomra, művészetének a kibontakozására számíthatunk, és kíváncsian várjuk, hogy művészünk a folytatásban milyen meglepetésekkel rukkol elő számunkra.
