Utcai Dávid, 1978, Újvidék

Utcai Dávid, 1978, Újvidék

Az általános iskolát Temerinben fejezte be, majd az újvidéki Bogdan Šuput Iparművészeti Középiskola képzőművészeti technikus szakára iratkozott, ahol a tanára Milenko Đurđević volt. 1997-től tanulmányait Budapesten folytatta. Egy évet a budapesti Magyar Nyelvi Intézetben töltött, művészettörténet szakon, majd felvették a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára. Károlyi Zsigmond osztályában végzett 2003-ban. 2004-től rajztanár Temerinben. 2007-től 2012-ig ő szervezte a TAKT-ot, a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábort. Folyamatosan részt vesz a bácskossuthfalvi 9+1 Művésztelep munkájában is. 2006-tól 2012-ig rajztanár a temerini Kókai Imre és Petar Kočić Általános Iskolában.

2012 szeptemberétől Budapesten él. A CTRLV (Szabadka, Szerbia), Uncool (Zenta, Szerbia), TAKT (Temerin, Szerbia) és a Sensaria képzőművészeti csoport tagja.

Kiemelt csoportos kiállítások
19962000 – TAKT-vándorkiállítás, Szabadka, Zenta, Újvidék, Temerin
2003 – Millenáris Park, Budapest
2005 – 9+1 Művésztelep, Bácskossuthfalva; Vármúzeum, Rondella, Esztergom
2008 – Kis galéria, Pécs

2010 – Bash-ház, Szabadka
2011 – Pipacshon, Art Farm, Budapest-Sóskút; MNG, Budapest
2012 – Kuća Đure Jakšića, Vajdasági magyarok, Belgrád
2013 – Pepper Art Projects, Budapest; a MAOE-tagok éves kiállítása, Budapest; Caffart, Baja; Hatvani Galéria, országos portrébiennálé, Hatvan
2014 – Jaap Sleper Gallerie, Utrecht; Magyar Műhely, CTRL-V-kiállítás, Budapest; IX-XI galéria, TAKT-kiállítás, Budapest; Bácskai Kultúrpalota, Caffart, Baja
2015 – Reök, Szegedi Nyári Tárlat, Szeged

Önálló kiállítások
2004 – Első Helyi Közösség, Temerin; Kultúrház, Kishegyes
2007 – Nyári Ifjúsági Játékok, Zenta
2009 – Fonó Budai Zeneház, Budapest
2010 – Klub 400, Budapest; Lukijan Mušicki kiállítóterem, Temerin
2011 – Art Gallery, Topolya; Bash-ház, Szabadka
2012 – Kör galéria, Óbecse
2013 – Fonó Budai Zeneház, Budapest; SZMK, Tokácsli galéria, Szentes

2016 – Periféria – Kelet kávézó és galéria, Budapest

2018 KORTÁRSaság – BMK galéria, Budapest; Metafora – Bartók 1 Galéria, Budapest (Siflis Andrással)

Díjak
1996 – TAKT, Rácz László-díj
2012 – a Katona Kiss Ferenc és neje, Túri Júlia Képzőművészeti Alapítvány díja

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sándor Laura

Kulcsok

Sárkány Balázs fiatal képzőművész, aki főként a szobrairól ismert. Cikk-cakk elnevezésű sorozata volt az első számomra, amely megragadta a figyelmemet. Ezek az...

Sándor Laura

Kulcsok

Sárkány Balázs fiatal képzőművész, aki főként a szobrairól ismert. Cikk-cakk elnevezésű sorozata volt az első számomra, amely megragadta a figyelmemet. Ezek az...

Somorai Renáta 1995, Nagybecskerek

Középiskolai tanulmányait a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte el 2013-ban, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán folytatta festészet szakon, ahol...

Székely Zsófia

A táj rendezett káosza

Somorai Renáta festészetéről Somorai Renáta a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tanult képzőművészetet, majd Pécsett szerzett festészetből...

Székely Zsófia

A táj rendezett káosza

Somorai Renáta festészetéről Somorai Renáta a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tanult képzőművészetet, majd Pécsett szerzett festészetből...

Kókai Eléna 1972, Zenta

Tanulmányait az újvidéki Művészeti Akadémián 2000-ben végezte el, festészet szakon, Dušan Todorović osztályában. 2008 óta rajz- és...

Kókai Eléna 1972, Zenta

Tanulmányait az újvidéki Művészeti Akadémián 2000-ben végezte el, festészet szakon, Dušan Todorović osztályában. 2008 óta rajz- és...

Lázár Tibor

Pulzáló pasztell

Mint minden emberi tevékenységben, a művészetben is léteznek berögződések. Habár a művészet jelleménél fogva önreflexív, állandó az...

Lázár Tibor

Pulzáló pasztell

Mint minden emberi tevékenységben, a művészetben is léteznek berögződések. Habár a művészet jelleménél fogva önreflexív, állandó az...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Kovács Jolánka

Gólya Géza

Volt egyszer egy fiatal gólya. Egy évben már Afrikában telelt, de nagyon megelégelte azt a telelést! Amikor a többi gólya szeptember végén ismét útra készült, ő...

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Bordás Győző

Bányai János Maurits-szótára

Aki már írt vagy megpróbált írni képzőművészeti kritikát, esszét, méltatást, vagy felkérték tárlatmegnyitóra, az tudja, hogy milyen nehéz...

Bordás Győző

Bányai János Maurits-szótára

Aki már írt vagy megpróbált írni képzőművészeti kritikát, esszét, méltatást, vagy felkérték tárlatmegnyitóra, az tudja, hogy milyen nehéz...

Nagy Kornélia 1995, Szabadka

A Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakáról került a Pécsi Tudományegyetemre, és 2019-ben szerzett grafikusművészi mesterdiplomát. Fél évet...

Nagy Kornélia 1995, Szabadka

A Svetozar Marković Gimnázium természettudományi szakáról került a Pécsi Tudományegyetemre, és 2019-ben szerzett grafikusművészi mesterdiplomát. Fél évet...