A kishegyesi Vass Szabolcs a vajdasági művészköröknek, többek között a TAKT művésztelepének és a Híd Kör Art projektnek ismert tagja, 2016-tól a Dombos Visual művésztelep koordinátora. Pályafutását középiskolásként kezdte a Hevér-tanyán működő TAKT – Tulabarai Tábor művésztelepén.
Az iparművészeti tevékenység behatárolt, a megrendelői kívánalmak és diktátumok miatt erősen megkötött alkotótevékenység, ami számára a művészi önkifejezés szűkítését, korlátozását jelenti. A dizájn feltétlen sikerre törő, mások akaratát szolgáló tevékenység, ennélfogva esztétikája csupán a felszínest érinti. Teljesen aláveti magát a termékek népszerűsítésének, ezért az iparművészt többnyire a fogyasztói társadalom önkéntes munkásának és/vagy rabjának tekinti. Rejtett manipulatív törekvései vannak, így a művészi szerepkör is művi.
A szépművészeti alkotásoknak viszont erőteljes, független, szabad, életminőséget, értékmegtartó szellemiséget meghatározó erejük van.
Elmélyült, független gondolatisága és líraisága folytán a rögösebb utat választotta. Fokozatosan építi művészi világát. Vezérfonala és egyik fő motívumforrása a modern transzhumanizmus eszméje. Leginkább az emberi identitás(tudat) és a techné viszonya foglalkoztatja. Jóval korábbra tehető és sokszorosan feldolgozott már az a szürrealizmusba botló művészi törekvés, amely a humán viselkedés tanulmányozása során szerzett tapasztalatok birtokában átalakíthatná a hibáiból amúgy mit sem tanuló emberiséget. A humanoid torzóépítések már a mai világgal elégedetlen, perlekedő, felfokozott érzületű új művésznemzedékek változatos próbálkozásai.
Alkotásainak egy részét a Michel Houellebecq francia kortárs író Elemi részecskék és Egy sziget lehetősége című regényeiben felvetett kérdések ihlették: hogyan gondolkodhatunk univerzális erkölcsi rendszerben, ha nem vagyunk képesek túllépni az etnocentrizmus problémáin? Milyen összefüggés van emberi identitás és technika között? Milyen viszonyban áll egymással a kapitalizmus, a technokrácia és a vallás? Milyen kapcsolat áll fönn a természettudomány és a filozófia, azon belül pedig az erkölcstan között? Felvetődik még a művészeket mindenkor foglalkoztató halhatatlanság kérdése is. „Ki az, aki megérdemli közülünk az örök életet – s ha igen, mire megy vele?” Houellebecq elbeszélései szerint a XXI. századi technohumanista kísérlet, a klónozás a jövőnk lehetséges vetülete. A természettudományos megoldás, a determinista technokrácia és az individualizmus természetesen nem oldhatják meg életünk összes fontos kérdését. Emellett úgy tűnik, hogy a nyugati világ, miközben halmozódó társadalmi ficamok és a természet ellen elkövetett fő bűnök megzabolázásával kísérletezik – sokadszorra –, ismét váratlan zátonyra fut.
A transzhumanizmus gyökereit és elméletét, azt a filozófiai kontextusba helyezett kérdéskört, hogy mivé fejlődhet a jövő embere, a XX. századi művészetek számtalan korai, burkolt szürrealizmusra, lírai technicizmusra és puszta mechanikai képforgácsolásra épülő példájával is alátámaszthatjuk. Megtaláljuk Max Ernst korai lépegető transzformer-elképzeléseiben, Dalí álomdúlásaiban. A korabeli magyar avantgárd művészek közül hasonló világokat fedez fel a maga számára Vajda Lajos, Bálint Endre, Korniss Dezső. Az elgépiesedő ember mítoszát a hatvanas években is viszontlátjuk Kondor Béla rézkarcaiban, Tóth Menyhért torz angyalarcaiban. Ugyanezt tapasztaljuk a 80-as évektől El Kazovszkij nagyszerű és félelmetes élményvilágában és feLugossy László pszeudo-mitologikus mesevilágában is.
Az emberi sorsok jelzett hibáinak visszafogott átépítési szándékát látjuk ezen művészi ténykedésekben; előremenekülésüket az emberiség rémtetteitől; a fenyegetettség magatartásformáit leleplező javítási és megújítási szándékot. Mindezek a valós és a képzelt világ sérült hámrétegeinek gyógyítási kísérletei.
Az 1960-as, 1970-es évek vajdasági alkotói közül többen – Ács József, Torok Sándor, Benes József, Petrik Pál, Zsáki István – az akkor forradalminak tűnő, de még hagyományosnak mondható festői kísérletezésekkel igyekeztek átértelmezni a szelíd vajdasági tájról és emberéről alkotott fogalomvilágot. Az emberi beavatkozások mértéke szerint átalakuló, torzulások prédájává vált valóság átfogalmazásait művészeink a felfedezés örömével vállalták. Az uniformizáltságból való kitörés vágyát, a közeli, de másfajta kultúrák felé közeledést, a rokonító nyitás szándékát tűzték ki maguk elé.
Vass Szabolcs már a világ globalizálódásának folyamatát kíséri, elemezgeti. Miközben átfogalmazza valóságunkat, újraalkotja, másféle kalodába zárja fura, gnóm emberlényeit. És el is választja azokat a táj ütős impressziójától. Kísérleti kaptafát húz az emberi társadalom egészére, elidegenítő hatású, szűkítő módszereivel az átértelmezés optimista kalandját tágítja. Átiratait már nem csupán az általa ismert közösségekre vonatkoztatja – szűkebb közegétől eltávolodva, egyre inkább a globalitások sűrítményébe törekszik.
A művészetekben a hermetizáló állapotok fokozatai jócskán megkoptak, a művészet egyre inkább tégelyesedik: nemzetközivé, határokon átívelővé, határtalanná szeretne válni. A mostani fiatal nemzedék így pillanatokra sem ragad meg a jó értelemben vett regionalizmusnál. Az univerzalitásokra és az általánosságokra, az uniformizáltságra törő látásmód, amely az emberi vizualitások és a transzmissziós gondolkodás forradalmi átalakulását is sürgeti, részben az önazonosság feladását is megköveteli. Ennek a globalizálódási folyamatnak irtózatosan nagy ára is lehet.
A kísérletező Vass Szabolcsnak megfelel az alkotói ciklusokban gondolkodás. Figuratív formációinak, így bábjainak a begyakorlása, mantrázása. Ez nem csupán ismétlődéseket, hanem minőségi változásokat is hoz. A világtojásból, a formailag rokonítható ősi kövületekből vagy akár a jelábrákból, fosszíliákból eredeztethető biomorf alakzatait egyaránt kivonhatja, összeegyeztetheti, újraalkothatja, vagy teljes mértékben átrendezheti, akár a ma emberének arcélére is. A negatív lenyomatként vagy(is) öntőformaként használható motorkerékpár motorház-negatívjaiból viszont hajdani totemes kultúrák harci álcáira emlékeztető antropomorf kerámiákat is készíthet. Gondolatvilágunkat frissítő, szövevényes ürítőeszköze lehet az antropomorf gép(gén?)technológia.
Nemcsak képi metaforákba ágyazza gondolatait, hanem a transzavantgardizmus eszmekörét transzhumanista elképzelésekkel egészíti ki. Idegenszerű humánus lényeket mímel, fura bábfigurákat teremt. Olykor ki is ragadja őket a bábállapotukból, és másféle jelentésközegbe helyezi, amelyben teljesen új szerepkörhöz juthatnak.
Alkotásai a kipróbált alkotói hagyományokon alapulnak, mégis elemi erővel, újszerűen hatnak. Különleges világtojásai a modern kor újjászületéséről szólnak. Illusztratív szemléletmódja és témáinak intelligens továbbgondolása, értelmi töltete kalandos, magával ragadó.
Az egyetemen született rézkarc, akvatinta technikában készült grafikái idegenszerű, távolságtartó, különös tárgyiasult magán-világot tárnak elénk, amelyben emberi lények nem mutatkoznak, csupán valami antropomorfizáló formai környezet árulkodik emberközpontúságukról.
Jelképi világa ősi, térábrázolását a humanoid elvonatkoztatások jellemzik, gépelemek, torz(i)ók, modern szoborszerű kreálmányok töltetei uralják. Az egyedfejlődés útjai, győzelmes kudarcai. Mindenütt jelek, melyek jelentéstartalmára a modernitások embere már nem is igazán kíváncsi. De éppen ezen ősi jelek kibogozhatatlan sokasága adja meg grafikáinak a varázsát: Vass Szabolcs az ősi civilizációk világtojás-motívumát csupán elméletmegújító szándékkal használja. A világabrosz univerzum létkép(let)eit önkényesen teregeti. Jel(entés)ábrái még a múltba révedés látvány-leképezésének emlékét őrzik, ugyanakkor már a jövőképünket világítják meg.
* Jegyzetünk Vass Szabolcs Fosszilis arcok, Képgrafikák (rézkarc-akvatinták), Világtojás, Kerámiamaszkok munkái, valamint könyvillusztrációi alapján készült.