Fujkin István – Kék Bagoly
Amiként kezdtem, végig az maradtam.
Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.
Mint a fegyenc, ki visszatérve
falujába, továbbra is csak hallgat,
szótlanul űl pohár bora előtt. (Pilinszky János: Amiként kezdtem)
„Horgoson készült az első festményem jó pár évtizeddel ezelőtt, és Horgoson készült el az első szobrom is.”
Ezt mondta Kék Bagoly, azaz Fujkin István festőművész barátunk, amikor hosszú előmunkálatok után, 2019. augusztus 23-án végre felavatták szülőfalujának művelődési házában a Hazatérők című, két gólyát ábrázoló bronzszobrát. Mert művészi opusának a szoborkészítés lett a legújabb fejezete. Először a világzene lovagkultúrájának, majd a kanadai indiánok félelmetes lélektotemoszlopainak hatására készített világjáró kalandor festőművészünk szobormaketteket, hogy végül mind e tapasztalatrendszerből mégis a hazatérés szobrát alkossa meg, amelyet most az észak-bácskai homokháti szülőfalujának ajánlott fel. Nem kérdés, hogy miért. Ennek a szobornak szembeszökő különlegessége a tematikája: a szülőföldhöz való ragaszkodás. Művészünk kalandvágyásáról mindeddig sok szó esett, ennyi év távollét után most mégis rá kellett ébrednünk, hogy számára még sincs nagyobb kincs az otthon szereteténél s a hazai föld tiszteleténél, amelyből vétetett. Stílszerűen, a szoboravatás után pár nappal, Horgosról egy marék termőhomokkal utazott vissza Kanadába, az új hazába, indiánjai közé.
Mindennek ismeretében bátorsággal elmondhatjuk, hogy madárszobrával a hazaszeretetnek és a hazatérőknek állított oltárt. Emléket, mert hazatérő (hazavágyó) madaraival a szülőföld iránti tiszteletével és hűségével üzent mindenkinek. A megálmodott gólyapár stílusosan hangszerelemekből készült, akárha a művész mindenkori zenei alapú képzeletvilágának összegző megtestesülése lenne. Így, bizton mondhatjuk, a bronzba öntött jelenésszerű vezérmotívuma évtizedeken át lesz visszatérő szép álma minden horgosinak. Hovatovább minden délvidéki magyar embernek, aki kényszerből vagy önként, de vétlen úgy döntött, hogy szerencsét próbál a nagyvilágban. A gólyapár a művelődési ház nagytermében kapott helyet, mert Fujkin István ezen alkotásával egyben Bartók Béla egykori horgosi gyűjtőútjának is emléket állít: a szobor hátoldalát egy Bartók Béla által feljegyzett horgosi népdal kottája ékesíti. Hogyan, miért? Bartók immár vagy nyolc évtizede ment ki Amerikába. Ott elszigetelt magányában bele is halt a hazaszeretetbe. Kék Bagoly még csak a közelmúltban vándorolt ki Kanadába, viszont a legújabb kori technikai csodák révén „élő” kapcsolatban maradhatott a hazájával. A kettejük közötti kapocs abban erős, hogy ők mindketten megfogalmazták műveikben a hazavágyódásukat. Ki-ki a saját nyelvezetén. Bartók a zseniális zenéjével, amelynek vizuális képletrendszere erős hagyományápoló gyökerekből táplálkozott. Azaz, Bartók kottaerdeje a fejében fogalmazódhatott meg, ám mások számára csak hallható volt. Festőművészünk viszont a mások által létrehozott zenei dallamok alaphangjaiból építkezik. A zenei műveket szín- és formarendszerekbe ágyazza, valós képi alkotásokban áthangszereli, újrafogalmazza őket. Úgymond: általa kapnak vizuális szerepet.
Mementó
Kék Bagoly most már megint a Nagy Vízen túli eget kémleli… Prérifüvek-csillagrendszerek látványvilágából szövögeti újra merész álmait. Vigyázó madarai mégsem lettek hűtlenek hozzánk. Hazatértek, fészket raktak a szívünkben, és most már véglegesen Horgoson is maradnak. Gólyapárszobra arra emlékeztet bennünket, hogy ha nem válunk idegenszívűvé, az otthon melege mindig bennünk maradhat. És arra is, hogy él most is valahol a nagyvilágban egy horgosi magyar indián, aki megbarátkozott már a Nagy Medvével, találkozott a kis kuvikkal, ősi bölénykoponyából emelt magának oltárt, sastollat suhogtatva a csinuk nevű szélben, kereste zenefestészetének a megújhodását, miközben mindig egy cél követett csak: soha nem adta fel a világraszóló álmait. Nemcsak nagyot gondolt, hanem tett is azért, hogy valóra váltsa őket. Még akkor is, ha távolba szakadtan félig-meddig rézbőrűvé kellett válnia, és akkor is, ha mindeközben világügyelő-világfivá lett.
