Hogyan legyen valaki képzőművész? A kérdés, de még inkább a válasz túlságosan összetett, amire nem adható receptszerű útmutatás. A tanulás és fejlődés folyamán előbb-utóbb elkerülhetetlen egy vizuális nyelvezet kialakítása. Ez a nyelvezet a képzőművészeti elemek: színek, valőrök, nagyságok, textúrák stb. sajátságos egyvelege, amely csak egy adott művészre jellemző, és az idő folyamán természetesen fejlődhet és változhat. A vizuális nyelvezet itt kölcsönös viszonyban áll a beszélt nyelvekkel. Minél több nyelven beszélünk, annál könnyebben tanulhatunk meg újakat, hiszen már átláttuk egy másiknak, egy rokon nyelvnek a logikáját, a nyelvtanát, a mondatok szerkesztését, már a szavak is ismerősek, és van összehasonlítási alapunk.
Balla Ákos a pályafutásának már túl van ezen szakaszán, kialakította saját nyelvezetét, amivel megszólít minket, a nézőt. Ez a nyelvezet nem önmagába zárkózó, hanem kellően rugalmas és nyitott, hogy a szókincs állandóan bővüljön, és új nyelvjárások, sőt nyelvek jelenjenek meg. Ez abban mutatkozik meg, hogy az itt látható alkotásokon, jobbára festményeken kívül Ákos más nyelveken is megszólal, amelyek bemutatására ez a néhány lap nem elegendő. Természetesen igazságtalan lenne elvárni egy ilyen jellegű melléklettől, hogy egy tartalmas alkotói életutat, portfóliót teljességgel mutasson be.
Árnyak 1.
Mielőtt rátérnék az alkotásokra, érdemes az egészet szemügyre venni, hogy utána rávilágíthassunk a részletekre. Ide tartozik az a tény, hogy Balla Ákos elsődlegesen iparművész. A budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolán, mai nevén Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett bőr szakon. Az ezzel az anyaggal való foglakozás azóta is legmeghatározóbb tevékenysége. Keze alól jobbnál jobb táskák, pénztárcák, szíjak, cipők, kulcstartók kerülnek ki. Tudni kell, hogy Balla Ákos portfóliójában jó néhány bútorterv is szerepel. Ugyancsak ezt a portfóliót gazdagítják tervezőgrafikai munkái: plakátok, röplapok, katalógusok, csomagolások, amelyek nyomtatott formában vagy esetleg digitálisan, a számítógépeink és okostelefonjaink képernyőjén jelennek meg. Mindezek a tevékenységek jelentik azt a gazdag szókincset, vagy inkább nyelveket, amelyeken Balla Ákos képes megszólalni és kommunikálni. Ahhoz, hogy a kommunikáció eljusson a befogadóhoz, egy nyelvezetnek rendelkeznie kell bizonyos fokú univerzalitással, annak érdekében, hogy azt a másik fél is képes legyen megérteni. Ebben az esetben az univerzalitást a mindent átható geometrizmus adja. Innentől kezdve szinte már teljesen másodlagos, hogy festménnyel, bútorral, táskával, avagy plakáttervvel találkozunk, azt „mindössze” egy sajátságos nyelv különböző akcentusaiként fogjuk hallani. Nemcsak a nyelv tűnhet ismerősnek, hanem a „mondatok” tartalma is. Anita, a feleség kertjeinek részleteihez hasonló látvánnyal mi is találkozhatunk saját virágos- és kiskertjeinkben. Ezek tipikusan vajdasági pillanatok, sokszor vicces helyzetek, apróságok, amelyeket leggyakrabban észre sem veszünk. Nem ez a sorozat az egyetlen, amely a vajdasági textúrákkal foglalkozik. Több munkán is megjelennek a szántóföldek, a parcellák, amelyeket mintha magasból szemlélnénk. Ezek a felületek már önmagukban is geometrikusak. Itt egy pillanatra megállhatunk a „geometrikus” szón elmélázni, amelynek eredeti jelentése éppen a talaj „megmérésével” kapcsolatos. A talajból kinövő növények, lombkoronák, virágok, levelek is geometrikusan absztrahálódnak. A kompozíciók kollázsolt felületekből állnak össze. A táskák és pénztárcák készítése során kimaradó apró bőrdarabkák, amelyek egy átlagos műhelyben a kukában kötnének ki, és a szeméthegyeket gyarapítanák, nála életre kelnek, és beépülnek a kertbe, a lombokba, a tájba. Nem titok, hogy a kollázs az egyik kedvenc technikai eljárása. Amennyiben a kompozíciók mégsem ragasztással kerülnek kialakításra, a kollázshatás továbbra is tetten érhető, mint például az Árnyak sorozatban.
A kollázstechnika gyakori használata és tökélyre fejlesztése, valamint a mindent átható geometrikusság a kubisták védjegye volt, a mozgalmat Georges Braque és Pablo Picasso neve fémjelzi. A kubisták körbejárták és egyszerre több szempontból és különböző perspektívából mutatták meg alanyaikat, aminek az eredménye egy „töredezett”, prizmatikus kép lett. A kubizmussal rokonítható és néhány évvel később megjelenő irányzat az olasz futurizmus, amelynek szellemisége szintén közel áll Ákoshoz. A kubizmusból átvett megoldásokat a futuristák azzal bővítik, hogy már az alanyaikat is megmozgatják, így a szemlélő és a szemlélt egymáshoz képest is mozognak. A képzőművészeti alkotáson már nemcsak egy, hanem több pillanat is rögzül egyszerre, ezáltal a tér mellett az időbe mint dimenzióba is belépünk. Megjelenésében a hosszú expozícióval készült fotóra emlékeztethet egy futurista alkotás. Ehhez hasonló megoldásokkal is találkozhatunk alkotásaiban, ahogyan a galérialátogató figurákat nézzük. A látványt a belső terek padlóiról, falairól megcsillanó és több falra reflektálódó árnyak fokozzák. A festmények modern vonalvezetésű, megbontott térfogatú, high-tech épületeket sejtetnek, amelyek vasbeton elemei fényesre csiszolt márvánnyal borítottak, a fényforrást hatalmas ablakok vagy éppen elegáns fénnyel világító neonok (amelyek maguk is dizájntárgyak) biztosítják. Mindebben a kortárs építészet, a technológia, a technikai vívmányok, a legújabb kütyük iránti rajongás ugyanúgy felfedezhető, mint a tudomány, a kutatás iránti elköteleződés.
A tudomány és a művészet szimbiotikus összefonódására az olasz futuristák és az orosz konstruktivisták is nagy reménnyel tekintettek, ezért alapvetően optimista hangvételű munkák ezek, ahogyan Balla Ákos munkái is. Némi nyomasztó érzés az Árnyak sorozatban szüremkedik be. A sorozat azokról is szól, akik elköltöztek, emigráltak. Művészünk gyakran felteszi magában a kérdést, hogy hová tűnhettek a gyerekkorában megismert személyek, akikkel már tíz, tizenöt, húsz éve nem látták egymást. Vajon hol lehetnek, mit csinálnak, miként élnek, hogyan néznek ki, egyáltalán pontos-e a róluk alkotott emlék, megismernék-e egymást? Ők azok a megfoghatatlan árnyak, amelyek, mint kubista festményeken a tárgyak, hol egyik, hol másik, esetleg egyszerre több vetületüket is mutatják, több helyen is látjuk fényes felületen megcsillanó reflexiójukat, mégis megfoghatatlanok.
A kalács