Nemes Fekete Edit

Nemes Fekete Edit

Nemes Fekete Edit

Szabadkán születtem 1944. március 26-án. Kishegyesen töltöttem a gyermek- és ifjúkoromat. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola kerámia szakán 1965-ben végeztem, 1969-ben szereztem oklevelet az újvidéki Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Még ebben az évben a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesülete rendes tagjává választott. Kishegyesen általános iskolai tanár voltam. Szabadkán 1975-től élek és alkotok, 1975 és 1981 között a Dekor vállalat tervezőjeként dolgoztam. A kishegyesi Dévics Imre Kerámiai Művésztelepnek 1962-től 1990-ig állandó résztvevője, 1971−1981 között vezetője voltam. A határon túli magyarok makói művésztelepén tizenöt évig alkottam, a Hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámiai Szimpóziumnak hat alkalommal voltam résztvevője.

Eddig százhárom önálló kiállításom volt, és mintegy négyszáz csoportos tárlaton vettem részt Szerbiában, Magyarországon, Horvátországban, Németországban. A Magyar Művészeti Akadémia 2017-ben nem akadémikus köztestületi tagjává választott.

KIÁLLÍTÁSOK

Az önálló kiállításaim közül kiemelném:

2000-ben a hannoveri világkiállításon a magyar pavilonban képviselhettem a vajdasági kerámiát

2018-ban Arany János ballada-illusztráció kiállításom (kollázs, kerámia) bemutatásra került Hódmezővásárhelyen, Makón, Budapesten, Szabadkán, Bácsfeketehegyen, Palicson

FONTOSABB DÍJAK, KITÜNTETÉSEK

2001-ben Forum Képzőművészeti Díj

2001-ben Dr. Bodrogvári Ferenc-díj

2004-ben Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj

2005-ben Csongrád Megyei Önkormányzat Díja

2014 Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Jano Blanca (Janó Blanka) 1998, Verbász

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban végezte el 2017-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festészet szakán tanult...

Pálfi Anita

A színek és érzelmek árnyékában megbúvó egyéniség

Jano Blanca festészetéről   Az ember erkölcsi és érzéki kiteljesülésében a színek központi szerepet játszanak. Johann Wolfgang Goethe az ember érzelmi...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...