A SolidGradban megrendezett Új szintézis című kiállításról
Szabadkán a kortárs képzőművészetnek és a művészeti produkciónak fontos szerepe van, ehhez több intézmény és egyesület járul hozzá különféle kiállítások és események szervezésével. Ebből a szempontból kiemelt jelentőségű a Kortárs Galéria, amely programszerűen foglalkozik a kortárs vizuális művészet bemutatásával, emellett a városi múzeumban is rendeznek olykor ilyen jellegű kiállításokat. E két intézményen kívül a 2020-ban alapított Kortárs Kulturális és Művészeti Központ szervez különféle programokat, többek között egy diszkrét udvari galériát is nyitottak a valamikori Korzó mozi falán. Sőt, Szabadkán egy cukrászda is vajdasági képzőművészek alkotásaival próbál több kuncsaftot becsalni az üzletbe.
Emellett néhány hónappal korábban egy új kulturális és szórakoztató tartalmakat nyújtó helyszín felbukkanásáról hallhattunk: a SolidGradról. A Đuro Đaković 4-es szám alatt található egykori Solid cipőgyár elhagyatott épületét egy lelkes fiatalokból álló civil egyesület keltette életre, azzal a szándékkal – saját elmondásuk szerint –, hogy folytassák a kultikus szabadkai találkozóhelyek hagyományát, mint amilyenek a Gustav, YuFest, The Club, Spin, Format C, Studio 11 vagy a Klein House voltak. Szeptember óta hét koncertet szerveztek, az első kiállítás pedig november 27-én nyílt meg, Új szintézis címmel. A kurátora Klájó Adrián képzőművész és a SolidGrad civil szervezet egyik tagja.
Maga az elképzelés, hogy egy elhagyatott ipari épületet művészettel és műalkotásokkal töltsenek meg, nem új. Az elmúlt évtizedekben Európa-szerte számos sivár és magára hagyott ipari épületet élesztettek újra kisebb építészeti átalakítással, friss tartalommal töltötték meg őket, és új célokra kezdték használni. Szerbiában is nagy számban találhatók ilyen ipari örökséghez tartozó épületek, amelyek rehabilitálása és funkcióváltása egy egész közösség hasznára válhat. Ilyen kezdeményezések sikeres példái a belgrádi KC Grad, amely régi raktárból vált kulturális események színhelyévé. Újvidéken az Európa Kulturális Fővárosa címre készülve néhány éve több régi gyárépületet rehabilitáltak, egyebek között a valamikori selyemgyárat, és úgynevezett művelődési állomásokat létesítettek, amelyekben gazdag és sokrétű kulturális programokat szerveznek. Ezek természetesen államilag vagy nemzetközi projekteken keresztül támogatott vállalkozások, nem pedig független kezdeményezések, így annál figyelemreméltóbb a SolidGrad működtetőinek lelkesedése és igyekezete, hogy a szabadkaiaknak alternatív kulturális helyszínt nyújtsanak. Egy maroknyi ember felismerhető teret alakított ki egy elfelejtett, láthatatlan helyből.
Az Új szintézis elnevezésű kiállításon szerteágazó művészeti anyag tárult a látogatók szeme elé: festmények, szobrok, grafikák, installációk, fényképek és videómunkák is szerepeltek a tárlaton. Harminckét művész több mint hatvan alkotása kapott helyet a SolidGrad 1000 négyzetméteres kiállítóterében. A kiállító művészek: Benke Szabó Róbert, Bicskei Anikó, Bolyos Szenti Lilla, Csernik Attila, D. Nagy Kornélia, Gubik Korina, Kiss Natália, Klájó Adrián, Lak Róbert, Lázár Tibor, Lódi Gábor, Maurits Ferenc, Miroslav Jovančić, Mucsi Somorai Renáta, Munjin Andrea, Munjin Diana, Nagyabonyi Dávid, Pančić Krisztián, Sutus Pesti Emma, Raffai Ingrid, Sagmeister P. Laura, Sinkovics Ede, Stefan Preradović, Sütő Anna, Szalma Zsóka, Torok Melinda, Törteli Réka, Újházi Adrienn, Utcai Dávid, Varga Valentin, Vass Szabolcs és Zsáki István. Kétharmaduk negyven évnél fiatalabb, aktív alkotó.
Mint az ehhez hasonló seregszemlék során lenni szokott, az Új szintézis koncepciója sem azonnal egyértelmű, ilyen esetekben nehéz közös érintkezési pontot találni a művészek és az alkotások között. A lényeg talán a találkozáson van: egymás alkotói világával és a hagyománnyal. A kiállítás egyrészt a vajdasági magyar kortárs képzőművészet jelenéről szándékozik keresztmetszetet adni, ugyanakkor a vajdasági képzőművészeti hagyományra is támaszkodik, pontosabban a Topolyai Művésztelep kis szintézis programjára.
A tárlat magját a Topolyai Művésztelep nyári alkotótáborában készült művek képezik – ugyanis a kurátora, Klájó Adrián nemrégiben vette át a művésztelep vezetését Zsáki Istvántól. Ennek az anyagnak nagy részét a topolyai közönség már láthatta az Artemisia elnevezésű tárlaton a topolyai Művelődési Házban 2021 októberében. A szabadkai kiállítást a művésztelep gyűjteményében őrzött alkotásokkal bővítették, valamint más vajdasági származású képzőművészek munkáival, akik nem feltétlenül vettek részt a telep munkájában.
A kiállítás címe a hatvanas években kiteljesedő művésztelepi mozgalom által indítványozott szintézisre – az építészet és a képzőművészet egybefoglalásának ötletére – utal, amely Topolyán különösen eredményesnek bizonyult. A város jó néhány középületét díszítik mozaikok, festmények és kerámiadíszek. „Képtárváros – városi képtár helyett” – állapították meg 1954-ben a topolyai telep résztvevői. Nem csak Topolyán láthatóak a szintézis eredményei, ilyen például a szabadkai Pátria Szálló bejáratánál található, Ács József alkotta mozaik is, emellett Vajdaság-szerte ráakadhatunk e közkincsekre. Ezek alapján az Új szintézissel a művészet hozzáférhetőségét kívánják elősegíteni azzal, hogy új kiállítótérben, egy eredetileg nem arra szánt közösségi helyen közvetítenek képzőművészeti értékeket. Itt vetődik fel a kérdés: vajon a szintézis megálmodói egyetértenének-e ezzel a gondolattal? Elérték-e ugyanezeket a célokat az Új szintézissel is?
Emellett fontos megjegyezni, hogy az eseményt a vajdasági magyar képzőművészet napjához is kötötték, amelyet 2014 óta ünnepelünk november 14-én, Ács József festőművész és kritikus születésnapján.
A hatalmas kiállítótér kétségtelenül nagy potenciálokat rejt magában. Különösen nagy méretű szobrok, installációk és egyéb térbeli formák prezentálására kiváló. Példaértékű, hogy a térben csak minimális beavatkozásokat hajtottak végre, így megmaradt annak autentikus hangulata. A gyárban talált kacatok, kellékek pedig szerepet kaptak a kiállításépítés során: a vaspolcok posztamensekké váltak, az egymásra helyezett hordókra vagy fa raklapokra képeket akasztottak ki. Így valóban érdekes megoldások születtek, de az ilyesmivel óvatosan kell bánni, hogy megmaradjon az alkotások integritása.
A kiállítás december 17-én zárult, a finisszázs keretében pedig kötetlen kurátori tárlatvezetés során minden alkotásról hallhattak néhány gondolatot az érdeklődők. A tárlatvezetés végén a kurátor kifejtette aggodalmát a kiállítótér jövőjével kapcsolatban, ugyanis talán ez az első és utolsó ilyen jellegű esemény a gyárfalak között. Reméljük, hogy ez nem így lesz, hiszen erre a hiánypótló, alternatív kulturális és művészeti tevékenységeknek otthont adó helyszínre Szabadkának és polgárainak, mint azt láthattuk, igenis igényük van.