Az adai származású Mészáros Júlia fiatal tervezőgrafikus, akinek szakmája egyben a hobbija is. A Kaposvári Egyetemen végezte az alapképzést elektronikus ábrázolás szakon webdizájn szakiránnyal, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen szerzett mesterdiplomát tervezőgrafikai specializációval. Sokoldalú érdeklődési körével a csomagtervezés terén találta meg jelenlegi helyét.
Tervezőtevékenysége során egyéni esztétikai értékeihez hűen maradva, széles látószögű kutatóként szembesül különböző forrásokkal, kiindulási pontokkal, amelyeket a mélyből hoz a felszínre. Ezeket az információkat sajátos szemszögből közelíti meg, és mutatja meg a közönségnek. Gyakran megihleti egy antikváriumból szerzett könyv, annak megőrzött aurájával. Beszippantja a művészettel, a történelemmel és az építészettel kapcsolatos gazdag, lebilincselő dokumentumok és írásos emlékek sokasága. Kiemelten érdekli a műemlékvédelem és a hagyományőrzés, így a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet rendezvényein művészként és moderátorként is dolgozott. A habozás, tétlenkedés nem jellemző rá, igyekszik évente egy-két művésztelepre is eljutni, ami friss inspirációként szolgál számára. Fontosnak tartja az együttműködést, tapasztalatcserét, hogy megerősítse a kapcsolatait más művészekkel. Közös célból egy helyre vezetett minket a sors, így ismertem meg személyesen Julit a zentai Művészet és műemlékvédelem elnevezésű művésztelepen. Nyitottsága, kedvessége, intellektusa megnyerő. A művésztelepi munka során megtaláltuk közös fonalunkat, amelyet még ma is fonunk. Kiegészítjük egymást mint kollégák és barátok.
Munkája – a termékek tervezése – túlnyomórészt a számítógép képernyője előtt zajlik. Ismeretségünk alapján és számtalan mély beszélgetést követően leszűrhetem, Julit szakmai téren a határozottság, magabiztosság jellemzi, mindig a saját érzései és egyéni látásmódja alapján mérlegel. Teljes mértékben alkalmazott művésznek tartja magát, mivel szükségét érzi a racionális szál jelenlétének. Ez a részlet visszahozza a vizualizált terméket a „földre”, a realizmus talajára.
„Ez az elem mindig változik, hol a témában, hol a kivitelezésben köszön vissza, és teszi könnyebben befogadóvá a végeredményt a szemlélő számára” – emelte ki beszélgetésünk során Juli.
Pályafutásának szikrája a gyerekkorában rejlik. Ő is több alkalommal szembesült a felnőttek „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésével. Akkoriban a fogorvos vagy a patológus munkája tűnt érdekesnek számára. Akkor még nem fogalmazódott meg benne, hogy tervezőgrafikus lesz. Bár, visszagondolva, már gyermekkorában megmutatkoztak az erre utaló igen markáns jelek:
„Emlékszem, gyakran játszottam azt, hogy a babáim virágboltot vagy üzletet vezetnek, és ilyenkor mindig arculatot terveztem nekik, megrajzoltam a cégtáblát, az árlistát, minden elemet. Többet foglalkoztam magával a tervezéssel, mint a játékkal. Ahogy képzeletben sétáltam a bolt polcai között, kategorizáltam magamban, hogy melyik termékhez milyen vizuális identitás társul, és tudat alatt elraktároztam a benyomásokat.”
A körülmények szerepet játszottak a későbbi egyetemi képzés kiválasztásában. Édesanyja bolti eladó volt. Így a marketing világa már korán körbevette, ami az egyetemi évek alatt kapott nagyobb hangsúlyt a marketingpszichológiával, amikor ezeket a párhuzamokat megtanulta megérteni és megfogalmazni. Ezen benyomások révén, illetve a jelenlegi, reklámügynökségben szerzett munkatapasztalata által körvonalazódott meg benne, hogy nagyobb figyelmet fordítana a csomagolástervezésre.
Tanulmányai folyamán visszatérő témái voltak a hagyományőrzés, a helytörténet és a műemlékvédelem, ami a múltbéli dolgok iránti érdeklődésében gyökeredzik. Úgy érzi, foglalkoznia kell ezekkel. Ilyen érdeklődési körrel kicsit koravénnek tartja magát, viszont Juli szerint ezek a témák nagyon aktuálisak, mivel rájuk fér egy kis frissítés. A félreértések elkerülése végett, nem a tartalomra, hanem a vizuális formanyelvek elévülésére gondol. Nagyon lelkiismeretesen foglalkozik olyan témával, amely kapcsolódik a környezete múltjához, hogy rámutasson a megőrzése fontosságára. Ez a folyamat kutatást igényel, amely magában foglalja a dokumentumok fellelését, tanulmányozását, a képek társítását a több generáción átívelő történetekhez, hogy új információkkal tudja bővíteni a helyi legendáriumot.
Hasonló folyamatról szóló projektumát emelte ki beszélgetésünk során. Diplomamunkáját vallja első komoly művének, amelyben több elvontabb és személyesebb narratíva szerepelt, viszont annak az alapja is egy szilárd helytörténeti kutatás. A Kaposvári Egyetemen készült munkájával, az adai Aranykapu Művelődési Egyesület arculattervével köszönt el alapfokú tanulmányaitól. Az alkotás folyamata alatt a felkészülés és a kutatás erőteljesen meghatározta későbbi munkarendszerét. Juli kreatív tanulmányi folyamata magában foglalta a viseletbéli, illetve tárgyi elemek elemzését, a viselet fotózását, az anyaggyűjtést, valamint interjú készítését a néprajzkutatókkal.
„Ada a szülővárosom, így kisgyermekként, később az Aranykapu tagjaként először az ott rendezett eseményeken ismerkedtem meg az egyesület által közvetített értékekkel, amelyek nagy szerepet játszottak a népművészet iránti rajongásom kialakulásában. A célom akkor az volt, hogy olyan nagy arculatot hozzak létre, amely tükrözi ezeket az értékeket az akkori trendeknek megfelelő megjelenítésben a modern befogadók számára” – fogalmazott Juli, kiegészítésként még hozzátéve, hogy az egyesületek nem érzik az újítás jelentőségét, ami abban nyilvánul meg, hogy többnyire anyagi okokból nem hozzáértő személyre bízzák ezt a munkát. Ez gyakran a vizuális kultúra szegényes, nem kielégítő oktatásából ered, aminek következménye az egyediség hiánya. Ezért az egyediség, egyéniség problematikája, kérdésköre már régóta foglalkoztatja, és szeretne még ezen a területen kihívásokat és megoldásokat keresni.
A dizájn folyamatában az említett önvizsgálat felhasználása úttörőként a mesterszakos diplomamunkájában mutatkozik meg, amely A temető könyve címet kapta, és személyesebb, elvontabb narratíva jelenik meg benne. Tafofilnak nevezik azt a személyt, aki szeret temetőbe járni, érdeklik a temetőkutatás és a halállal kapcsolatos rituálék. Julinál ezek a jegyek szenvedélyesen megmutatkoznak már gyerekkora óta. Különleges helynek tartotta a temetőt, ahol tapintható és tapinthatatlan gazdag információkkal szembesül, amelyek a múltba varázsolják. Munkájában az adai római katolikus temető történetét örökítette meg. A lehető legpontosabban megpróbálta feltérképezni a temető történetét, és összegyűjteni a hozzá kapcsolódó szájhagyományt, mindezt úgy, hogy nem tanulmányként fogalmazza meg, hanem egy művészeti alkotásban, amely hordozza egyéni kézjegyeit. A könyv a 170 éves temető történetét ismerteti, és azon keresztül betekintést nyújt szülővárosa egy szeletnyi történelmébe, úgy, hogy ez a saját gondolkodásmódját és szerzői stílusát is tükrözi. A különféle interaktív, mozgatható, kihajtható, áttetsző elemek, a fény felé fordítva megjelenő minták, a különböző tapintású és színű papírok az emlékezet rétegeltségére és szövevényességére reflektálva hordozzák a narratívát. Végső koncepcióként azt az elvet határozta meg, hogy a szöveg és a vizualitás különböző tartalmi részeit úgy kösse össze, mintha az olvasót egy képzeletbeli sétára vinné a temetőbe, és mesélne az ott látottakról.
„Azért fogalmazok jelen időben, mert a kutatómunkából származó anyagmennyiség már a diplomamunka készítése alatt jócskán kinőtte annak tartalmi keretét, ezért már akkor körvonalazódott bennem, hogy az egyetem befejezése után a helytörténeti részt kiegészítem, és azt önálló helytörténeti kutatásként publikálom” – osztotta meg velünk terveit Juli.
