Molnár Imre – Mirko 1954, Szivác

Molnár Imre – Mirko 1954, Szivác

Molnár Imre

1975-ben szerzett oklevelet a szabadkai Tanárképző Főiskolán, majd 1988-ban a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakán. Tanárai voltak: Hézső Ferenc, Aranyi Sándor, Papp György, Sinkó István. 1990-től 2017-ig Szabadkán rajztanárként dolgozott.

Pedagógiai munkája mellett művészeti alkotótevékenységgel, elsősorban grafikával foglalkozik. Évek óta több hazai és külföldi művésztelep munkájában vesz részt. Tagja a makói Natura Marosmenti Művésztelepnek, valamint sok éven keresztül részt vett a magyarországi tállyai Közép-európai Művésztelep és a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének munkájában.

Tagja a Vajdasági Képzőművészek Egyesületének (ULUV), a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének (MROE) és a Magyar Alkotók Országos Egyesületének (MAOE).

Több önálló kiállítása volt, valamint számtalan csoportos tárlaton vett részt itthon és külföldön.

Önálló kiállítások:

1997 – Forum Klub Galéria, Újvidék

2001 – Szenteleky Kornél Művelődési Otthon, Szivác

2001 – Bucka-Gányó Galéria, Szabadka

2005 – A Kossuth Klub kiállítóterme, Budapest

2007 – Városi Múzeum, Zenta

2008 – József Attila Vasutas Művelődési Ház, Dunakeszi

2008 – Képzőművészeti Találkozó Modern Galéria, Szabadka

2009 – Művelődési Ház, Vonyarcvashegy

2009 – Art Gallery, Topolya

2010 – Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka

2011 – Városház Galéria, Makó

2013 – Steiner Galéria, Bécs

2014 – Koller Galéria, kamarakiállítás, Budapest

2017 – Piazza Italia, Olasz Kulturális Központ, Szabadka

2020 – Forrás Galéria, Budapest

Díjak:

2000 – Debrecen város különdíja – V. Nemzetközi Science Fiction & Fantasy tárlat, Debrecen

2014 – Madách 150, illusztrációs pályázat különdíja, Győr

2015 – 46th World Gallery of Cartoons különdíja, Szkopje (Macedónia)

2019 – Ankan Art Drawing Biennial különdíja – Újdelhi

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Jano Blanca (Janó Blanka) 1998, Verbász

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban végezte el 2017-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festészet szakán tanult...

Pálfi Anita

A színek és érzelmek árnyékában megbúvó egyéniség

Jano Blanca festészetéről   Az ember erkölcsi és érzéki kiteljesülésében a színek központi szerepet játszanak. Johann Wolfgang Goethe az ember érzelmi...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...