Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve

Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve

Mezei Erzsébet

Ősei bukovinai székelyek, akik 1883-ban települtek az Al-Duna vidékére, magukkal hozva egy sajátságos hagyományvilágot, nyelvezetet, dalkincset, életformát. Ebben a környezetben nőtt fel, majd a gimnáziumi érettségi után az újvidéki Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán szerzett oklevelet 1971-ben. Azóta Zentán él, alkot, és a képzőművészet, valamint az iparművészet területén szervezőmunkát is végez. Alkalmi kiállításokat, művészeti műhelyeket, kurzusokat vezet itthon és külföldön.

Zentán 1983-ban megalapítja, 2006-ban hivatalosan is bejegyzi és azóta működteti a Zentai Képzőművészeti Alkotóműhelyt. 2010-től Nemzetközi Művészeti Műhelyként működik folyamatosan.

1993–2006-ig az esztergomi Piktor képzőművészeti tábor és művésztelep művészeti vezetője.

1995-ben Erdélyben az Erdélyi Diáktalálkozó, 1997-ben, 2000-ben és 2002-ben a Minimum-pARTy összművészeti alkotótábor kézművesműhelyének irányítója.

1999–2013-ig a Zentai Művésztelep grafikai műhelyének művészeti munkatársa.

Grafikával fokozottabban 1989 óta foglalkozik. Leggyakoribb kifejezőeszköze a monotípia, a montázsgrafika és a hidegtű. A grafika mellett iparművészettel, kerámiával és nemezkészítéssel foglalkozik. Illusztrációkat is készít.

Első, bemutatkozó grafikai kiállítása 1991-ben Újvidéken volt. Azóta 30 önálló és 69 csoportos kiállításon szerepelt alkotásaival itthon és külföldön.

Díjak

1991-ben Kecskeméten a Katona József grafikai pályázaton három pályamunkája a Lakitelek Alapítvány különdíját nyerte el.

1996-ban TAKT-díjat, majd 1999-ben Forum Képzőművészeti Díjat kapott.

2009-ben Zenta város Pro Urbe díját vehette át.

2015-ben megkapta a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat.

2018-ban Magyar Életfa díjat érdemelt ki.

Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Zöld sorozat 4
Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Impressziók 3
Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Impressziók 4
Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Impressziók
Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Kék sorozat
Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Anyókák sorozat
Mezei Erzsébet, 1947, Székelykeve
Szerző: Mezei Erzsébet: Anyókák sorozat 2

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Jano Blanca (Janó Blanka) 1998, Verbász

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban végezte el 2017-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festészet szakán tanult...

Pálfi Anita

A színek és érzelmek árnyékában megbúvó egyéniség

Jano Blanca festészetéről   Az ember erkölcsi és érzéki kiteljesülésében a színek központi szerepet játszanak. Johann Wolfgang Goethe az ember érzelmi...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...