Vékony Lajos neve és alkotásai már régóta jelen vannak a vajdasági (nem csak magyar) művészeti, iparművészeti közegben. Úgy hiszem, az Alföldnek ezen a részén, ahol a sár, a por uralkodik (a maga valós és szimbolikus értelmével és minőségével egyszerre), indokolt és helyénvaló a kerámiával való foglalatosság. Vidékünkön a művészi kerámia nemcsak egy alkotói technika a sok közül, hanem éppen az a technika, amely a sárból, ebből az emberi sorsot meghatározó matériából épül fel. A legszervesebben kötődik az itteni tájhoz, az itteni emberi lét-lélekhez. Számos őskori lelet közül talán a dernyei vörös hajú idolszobrocskát kell megemlítenem, amelyet a Bácska nyugati részén találtak. Ez az ősi, felbecsülhetetlen értékű, hétezer éves agyagszobor bizonyítja, hogy a környékünkön, ahol minden sokkal gyorsabb pusztulásra és körforgásra van ítélve, mint a hegyvidéken, éppen a kerámia az a matéria, amely szinte kőszilárdsággal őrizheti az e tájon élt-élő-maradó ember szellemét, gondolatait.
Ezért tartom a leginkább vidékünkhöz köthető alkotói formának. Olyan mágikus folyamat az ezzel való foglalatosság, ahol az alkotó szinte az alkimista alázatával és tudásával a mindenhol előforduló porból, sárból „aranyat” állít elő, anyagot nemesít, átlényegítve annak jellegét, minőségét. Ennek a műveletnek az irányításához, kordában tartásához igazi technikai szakértelemre, tapasztalatra van szükség. Hiszen az alkotónak összetett eljárást kell ellenőrzés alatt tartva, a tűzzel szövetségben megzabolázva végigvinnie, hogy a puha, képlékeny, könnyen formálható agyagból viszonylag tartós, szilárd és dekoratív műtárgy jöjjön létre. Teljes figyelmet és alázatot igényel ez a folyamat, hogy ne az jöjjön ki a végén: ember megtervezte, Isten pedig (máshogy) végezte.
Vékony Lajos mögött, aki keramikus és grafikusművész is, sokéves kísérletezési tapasztalat áll. A topolyai születésű alkotót már gyermekkorában „megfertőzte” a kerámia szeretetével a rajztanára, Almási Magda. Így az alkotó megragadt ebben a vidék esszenciájának is mondható anyagban, amelynek alakíthatósága, formálhatósága, a tűzzel való találkozása a mai napig bűvkörében tartja őt. Klasszikusnak mondható, nagyon gazdag és szép szakmai utat járt be. Tevékenykedett rajztanárként, kultúrmunkásként, és éveken keresztül a legkülönfélébb kerámia-alkotótáborok, stúdiók visszatérő résztvevője, vendége. Tanulmányútjain bejárta a fontosabb európai kultúrtörténeti helyszíneket Franciaországban, Olaszországban, Törökországban… A sokféle tevékenységet mindvégig kellő alázattal, odaadással végezte, a tanítást például azzal a „hatodik” érzékkel, amely nélkül a tanár a tananyagának csak elfelejthető, száraz felmondója lehet csupán. A sokféle munkatapasztalatából mindenhol becsippentett egy kis részt az alkotásaiba is. A színház, az irodalmi, mitológiai alakok is hatással voltak a művészetére (Thália-szobor, Niobét, Odüsszeuszt és Kentaurt ábrázoló tálak). A művésztelepek nagyon sokat segítettek a szakmai előrehaladásában Kecskeméten, Makón, Kézdivásárhelyen, Lendván… Kilenc évig volt résztvevője a makói művésztelepnek, ahol „Boldog” Lajosnak nevezték nyugodt és derűs hangulata, optimizmusa miatt. Ennek a művésztelepnek a korabeli koncepciója az volt, hogy a helyi művészeken kívül a határon túliakat is bevonja a közös alkotásba és gondolkodásba. Ezen a komoly és színvonalas szakmai műhelyen kapott olyan indíttatást, hogy nemzeti témákat dolgozzon fel: magyar királyokat, szenteket, akik a magyarságtudatot erősítik. Kitűnő munkái lelhetők fel a mai napig ezen művésztelepek gyűjteményeiben. Az idők folyamán különféle figurális kompozíciókat, használati és dísztárgyakat készített tökéletes technikai kivitelezéssel, harmonikus színvilággal. Alkotásai között vannak tájkompozíciók, valamint más többrészes kerámiasorozatok is. Alkotói kedve a nyugdíjba vonulása óta nemhogy csökkent, hanem csak erősödött, ami az sugallja, hogy rátalált arra az erőforrásra, amelyet éppen a kreatív munka szabadít fel az emberben. A számos szakmai kitüntetés között, amelyekkel az alkotó méltán dicsekedhet, az újvidéki Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesületének szakmai díját, a Nagy Aranyforma díjat emelném ki, amelyet 2011-ben ítéltek neki.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy vidékünkön, szűkebb régiónkban a történelem folyamán talán ritkábban, de olykor sorsdöntő és sorsfordító események zajlottak. Árpád fejedelem korából az első nemzetgyűlés, a szeri gyűlés is vidékünkhöz köthető, valamint Árpád vezér a közelben ütközött meg Zalán fejedelemmel, akit legyőzve biztosította birodalma déli határait. Bács vára és kolostora is sok nagy uralkodót láthatott már falai között: Szent Lászlót, II. Endrét, Mátyás királyt, Kapisztrán Szent Györgyöt, II. Ulászlót, II. Lajost… A magyar történelem két nagy csatája, a dicsőséges nándorfehérvári és a végzetes mohácsi is a környékünkön zajlott. E sorsdöntő események emlékei azonban, talán éppen e táj por-szél-víz alakította szellemének hatására, jobban ködbe vesznek itt, mint bárhol másutt a világon. Az itteni ember egyébként is hajlamos elfelejteni a múltat. Amit egy legyintéssel el is intéz. Részben tapintatból, a más kultúrájú ember érzékenységére figyelve, ami talán nem annyira elítélendő, mint ha hanyagságból lenne feledékeny. Vékony Lajos keramikusművész a gyors feledés folyamatát próbálja valahogy, a maga módján lassítani, megállítani, visszafordítani. Az egyik alkotói ciklusában ugyanis a magyar történelem meghatározó arcképei tűnnek elénk. Finom, filigrán megmunkálásukkal már-már az ékszerek szépségét idézik ezek az alkotások. Szent István királyunk képmását követi a többi arcmás: Gizella királyné, Szent László király, Mátyás, Ferenc József, IV. Károly és így tovább…
Időzzünk hát el Vékony történelmi alakokat bemutató dísztálainál! Mind Szent István királyunkról, mind az őt követő Árpád-házi királyokról csak későbbről datált töredékekből, kódexekből, a Képes krónikából vagy más felbecsülhetetlen értékű műtárgyakról maradtak ránk ábrázolások. Így leginkább az alkotóra van bízva a karakterük megfogalmazása. Vékony Lajos egyszerűen, mégis dekoratív módon, stilizálva oldja meg ezt a feladatot. Felfedezhető itt is a párhuzam a régi középkori mesterségbeli szemléletmód és Vékony Lajos hozzáállása között. A művek kinézete igen egységes. Elkészítésük előre átgondolt folyamat végeredményét mutatja. A keramikusművész látásmódja letisztult. Munkamódszere jól lekövethető. Alkotásait szemlélve gondolatban végigjárhatjuk azt az utat, amíg az ötletből az alkotómunka folyamán létrejön a műtárgy. Ebben a folyamatban helyet kap a mai tárgyi világnak a lenyomata is, amellyel az alkotó – leleményesen átlényegítve – korabeli ornamentikává: ruhadíszekké, ékszerekké varázsolja át azokat. Habár a hétköznapi szemlélő figyelmét elkerüli, hogy milyen rejtett művészi kifejezőereje lehet egy-egy csavar, fésű, tubusfedél (és még ki tudja, mennyi más dolog) agyaglenyomatának, de éppen ezért egy alkotói elme számára megannyi megoldási lehetőséget kínálnak szokványos tárgyi világunk lenyomatai. A tiszta, sima geometrikus formák felületén ezek a tárgyak hagynak nyomot, mint ahogy emlékezetünkbe is bekarcolódnak azok a sokszor jelentéktelennek tűnő részletek, amelyeket életünk folyamán elénk sodor a sors, és tudat alatt meghatározhatják hangulatainkat, érzéseinket, ízlésünket, vágyainkat… és megkerülhetetlenül fontos kellékeivé válnak személyes történeteinknek. Vékony Lajos már régóta a gyermek játékos hozzáállásával kíséri, hozza, varázsolja elő alkotásain keresztül nekünk ezt a fajta intuitív megoldást, hogy lélekmélyről kapcsolódhassunk alkotásaihoz. Vékony Lajos történelmi arcképeinek megmintázásánál kitűnik egy – finoman szólva – naiv egyszerűség, sematikusság is, amely a középkor művészetére igencsak jellemző volt. Ebben az ódon képi gondolkodásmódban, amely leginkább a romanika időszakára vagy a bizánci stílusra jellemző, igen erős nyomot hagyott a vallásos szemlélet is, amely tudatosan szerette volna elkerülni, hogy a szobrok, festmények előtt álló hívő a fizikai szépség láttán kísértésbe essen. A korabeli szemlélet szerint a bibliai tanítás jobb és könnyebb megértését szolgálta a sematikus egyszerűség. Az e korban alkotókról nem maradtak fenn részletes leírások, zsenialitásukat, kreativitásukat dicsérő hangzatos reklámszövegek… az majd csak a reneszánsz idején jelentkezik, pár száz év múlva. Az alkotó tehát művei mögé „bújt”, és alázattal hagyta, hogy képei, szobrai ne őt magát dicsérjék, hanem a Teremtőt és annak örök dicsőségét.
Akkor ezek voltak az elvárások, ahogy most is vannak esetleg teljesen más elvárások az alkotókkal szemben. Vékony Lajos éppen a maga szerény, csendes látásmódjával kapcsolódik a régi középkori mesterek erényeihez, amelyek értékessé, széppé varázsolják még az esetleges modorosságot, a naivitást, az egyszerűséget is. A romanika letisztult, erősen stilizáló szemléletmódja mellett másfajta kapcsolódási pont, amely vidékünkön szintén több helyütt jelen van, a népművészeti folklórból való inspiráció. Talán a Magyar népmesék formavilágát is felidézi az agyagból gyúrt történelmi arcképcsarnok. Mint ahogy már említettem, az Árpád-házi királyainkról nem maradtak fenn portrék, a középkorban igen kevés uralkodóról létezik ilyesmi. Vékony Lajos itt leginkább stilizált, leegyszerűsített emberi arcokat mintázott, ami összhangba kerül a kompozíció egyéb elemeivel. A történelmi szereplők díszes ruháit a stílusára jellemző módszerrel fogalmazta meg, a legkülönfélébb tárgyak lenyomatát fedezhetjük fel, ha jobban szemügyre vesszük az alkotásokat. Ismétlődő ritmusokat ragaszt rá a felületre, vagy éppen azok lenyomatai nyújtanak ékszerhatást. Ezek a míves egyszerűséggel megfogalmazott kerámiák a maguk elegáns nyelvezetével eszünkbe juttathatnak valamit, amit ezen a szélfújta tágas síkságon gyakran elfelednek az itt élők: akár a sárból, ebből a sokszor elátkozott matériából is kellő szakértelemmel, alapossággal, tudással, bízva a jó sorsban, maradandó és szilárd, kultúránkat megtartó erő válhat.
Hogy megszólítanak-e minket ezek a kerámiák? Időzzünk el a sárból összegyúrt és megformált történelmi panoptikum előtt, hogy meghalljuk üzeneteiket!