Ifj. Novák Mihály 1958, Bácskossuthfalva

Ifj. Novák Mihály 1958, Bácskossuthfalva

Operatőr, fotográfus, lomográfus. 1978-ban a gimnázium elvégzése után az Újvidéki Televízióhoz került segédoperatőrnek. 1984-től 2000-ig az informatív műsorok operatőre. Időnként operatőri munkát végzett a magyarországi Duna Televíziónak és az M1 csatornának is. Ezt követően a Subotičke Novine, majd a Subotičke hetilap fotóriportere 2010-ig. Szabadúszó fotósként és a történeti fotóeljárások néhány technikájának alkalmazójaként dolgozik (van dyke, cianotípia, argentotípia, temperaprint, nedves cianotípia).

Egyik alapítója az 1978-ban létrejött bácskossuthfalvi 9+1 képzőművészeti csoportnak (9 festő + 1 fotós), amely a mai napig is működik.

A Szabadkai és a Zentai Városi Múzeum gyűjteményében is egy-egy, történeti fotóeljárásokkal készült alkotása található.
2018 októberétől tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének.  

Jelenleg Szabadkán él és alkot.

Önálló kiállítások:

  • 1983: Föld, víz és kő (fényképek, a Kanizsai Amatőrszínház előcsarnoka, Magyarkanizsa)
  • 2002: A nulladik filmkocka (a Bucka-Gányó galériája, Szabadka)
  • 2009: Ami elhagyható, el is kell hagyni (lomográfia, a Millenniumi Kávéház galériája, Szeged)
  • 2010: Nulladik találkozások (lomográfia + nulladik filmkocka, Art Gallery, Topolya)
  • 2010: Két Novák (párhuzamos kiállítás édesapjával, Novák Mihállyal, Dobó Tihamér Képtár, Magyarkanizsa)
  • 2011: Kortárs fotóművészet (Reök, Szeged)
  • 2012: Lomography kiállítás (Donau Fest, Ulm, Németország)
  • 2012: A magyar fotográfia napja Szabadkán (a Hét Nap hetilap galériája, Szabadka)
  • 2013: Történeti fotóeljárások a XIX. századból (a palicsi könyvtár kiállítóterme)
  • 2015: Régi technikák bűvöletében – fák és utak (a Szabadkai Városi Múzeum Emléktárgyboltja, Szabadka)
  • 2016: Bácskai pillanatok (Művelődési Ház, Zenta)
  • 2016: Történeti fotóeljárások (a Dugonics András Piarista Gimnázium aulája, Szeged)
  • 2017: Bácskából jöttem (Galéria Kávéház és Étterem, Szentes)
  • 2018: A MŰSZAK megnyitó kiállítása (Cserszegtomaj, Magyarország)

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Jano Blanca (Janó Blanka) 1998, Verbász

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban végezte el 2017-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festészet szakán tanult...

Pálfi Anita

A színek és érzelmek árnyékában megbúvó egyéniség

Jano Blanca festészetéről   Az ember erkölcsi és érzéki kiteljesülésében a színek központi szerepet játszanak. Johann Wolfgang Goethe az ember érzelmi...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

b. z.

Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek. A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva. Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Kis Endre 1980, Szabadka

2006-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetemen festészet szakon. Európa, Amerika és a Kárpát-medence számos pontján találkozhatott már a közönség a...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Péter László

Mohának a harmat

Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése:...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...

Sárkány Balázs 1991, Orosháza

Horgoson nőtt fel. Középiskolai tanulmányait 2006 és 2011 között végezte el Szegeden a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti...