Munk Arthur (1886–1955) munkásságát feldolgozó tárlat zárult Topolya Község Múzeumában
2018 tavaszán egy reggel újabb erős inspirációt éreztem arra, hogy a 2016-os, Szabadkai Városi Múzeumban szervezett Munk Arthur-kiállítás után, immáron kibővített verzióban, elkészítsem a szabadkai író és orvos munkásságáról szóló kiállítást Topolya Község Múzeumában is. A tárlat installációja 2016-ról megmaradt, de mivel jóval nagyobb tér állt a rendelkezésemre Topolyán, kilenc egymásba nyíló kisebb-nagyobb teremmel, folyosóval, így újabb történetek, kiemelendő események, sztorik, életrajzi mozzanatok, tárgyak, installációk jöhettek szóba az új helyszínen. 2016 óta újabb kutatási eredményekre jutottam Munk kapcsán, majd felajánlott egy ösztöndíjat az MTA Irodalomtudományi Intézete, amely segítségével lehetőségem volt a Petőfi Irodalmi Múzeumban lévő Munk Arthur-anyagot teljes egészében feldolgozni. Ez jó apropót adott ahhoz, hogy kidomborítsam a tárlatban Munk I. világháborúban betöltött szerepét, katonaorvosi mivoltát, hadifogoly-létét. Kihívás volt ez számomra, hiszen korábban nem foglalkoztam behatóbban a harcmezőkön történtekkel. Elém tárult fényképeken, kéziratokon, dokumentumokon, milyen volt egy ember élete az I. világháborúban, mi volt ott számára fontos, hogyan tudta azt túlélni. Vezetni kezdtem a Google térképen egy útvonalat, hogy mely területeken mely években járt Munk. Később ez az útvonaltervezet nagy segítségemre volt, amikor globálisan szerettem volna látni, mekkora távokat járt be az I. világháborúban, hogy azok a helyszínek, melyek ismeretlen névként szerepeltek előttem az irodalmi munkáiban, mit rejtenek. Sokat segített a mai internetes térképek világa. Láthattam, milyen ma Jekatyerinburg, Yazlovets, Yamnytsya, Sadrinszk, és hogyan nézett ki egykor, a háborúban a katonákkal, Munk Arthur fotóin, vagy az I. világháború fotóriportereinek képein. Egy olyan világ tárult elém, amely egyfelől gyomorforgató is volt, másrészről viszont – Munk Arthur rendkívüli humorával fűszerezve – feltárultak a háborús katonák tréfái, mint a túlélés eszközei. A Ludwig baka nevű, a császári és királyi 65. gyalogezred tábori újságját olvasva találtam egy történetet arról, hogy Munk Arthur gyalogezredében sok volt már az összegyűlt tárgy, a bakák által tartogatott, elcsent, cipelt tárgyak lajstroma, így felvetődött az ötlet, hogy alapítsák meg az Ezred Múzeumát, ahol majd bemutatásra kerülnek az összegyűjtött tárgyak.
„A hatvanötösök már eddig is nagyon sok értékes – a Ludwig bakák harcaival vonatkozásban álló – tárgyat gyűjtöttek össze, már amennyire ezt a körülmények megengedték, de mindenki a saját házi múzeuma részére. Ez a sok-sok egybegyűjtött emlék-tárgy a háború befejezte után lassanként önmagától fog az ezred-muzeumába vándorolni. Mi mindenesetre igyekezni fogunk a levélben felvetett lelkes eszmét minél szélesebb rétegekben propagálni, hogy az ezred-muzeuma értékes anyaggal gazdagodjék. Mert szükséges is, hogy a hatvanötösöknek, kik majdnem három éve állanak harcban, legyen egy épülete, amelyben a szemlélő megtalálhassa mindazokat az emlékeket, amelyekből a Ludwig bakák dicső harcaira következtetéseket vonhat.” (Ludwig baka, 1917. március 1., 5. old.)
Így jött az ötlet, hogy bemutatom, milyen tárgyak gyűlhetnek össze egy katona körül: sisak, kulacs, telefonközpont – ezeket mind vajdasági múzeumokból kaptuk kölcsön –, de felajánlottak csizmát, jelvényeket is. Nemcsak mindennapi tárgyakat sikerült összegyűjteni, hanem ami egy katonaorvosnak – mint Munk Arthur – a mindennapi orvosi használati eszközeit is jelentette. Így már az is egyértelművé vált, a kilenc szoba közül az egyik legyen egy talált tárgyak múzeuma, azaz az Ezred Múzeuma, a másik terem pedig villantson fel egy harci, frontvonal mögötti betegellátó helyet, vagy ahogyan Munk említi több helyütt, segélyhelyet. Itt élőben kipróbálhatták a látogatók, milyen nehéz egy hordágyon cipelni a sérültet, animáción végignézhették, milyen lehetett katonaorvosként a harcok közepette szolgálni, és Munk Arthur eredeti érmeit megismerve tudatosodhatott, hogy koleraorvoslásért vagy veszélyes harci
körülmények közötti mentésért ezt is kaphatta a katonaorvos. E két teret egy lövészárok kötötte össze, ahol az óvodások hason csúszva, a többiek állva élhették át, milyen a lövészárokból a világ: sötétségben, harci robajban, cikázó fények közt, készültségben. Aztán, egy építészi ötlettől vezérelve elkészült egy olyan folyosó is, amelyet tükörrel borítottunk be, azt a nem várt hatást érve el ezáltal, hogy minden többszörösen látszódott: így alakult, hogy a látogatócsoportok, az osztályok valóban menetelő századhoz, ezredhez hasonlítottak: önmagukat megsokszorozva látták. Mindezen koncepció a kiállítás központi szerkezete volt, nemcsak a kikutatott anyag nagysága, hanem az I. világháború centenáriuma kapcsán is. A világvégi kép előkészítette a csattanót, a kiállítás pszichikai váltóvonalát, amikor is a látogató pszichéjére hatva bemutatásra került, milyen fontos a sok rossz között/után észrevenni a jót, és élni a jó adta lehetőségekkel: Munk Arthur a hadifogsága alatt találkozott Jekatyerinburgban Elza Schliskewitz-cel, későbbi feleségével, összeházasodtak és együtt rótták ketten, majd gyermekük születése után hárman a hadifogolyélet kicsit sem idilli helyszíneit.
Alapanyagként nemcsak a műtárgyakat, kéziratokat, köteteit vettem alapul, melyek kiállításával megidéztem a szerzőt, hanem önéletírásának, a Köszönöm addig is… című kötetnek az idézetei követték végig a kiállítást kísérőszövegként, vezetve a látogatót az 1800-as évek végi gyermekkortól kezdve szülei elvesztéséig, a szabadkai gimnáziumi csintalanságokon keresztül a budapesti orvostanhallgatói időszakig, majd hajóorvosi, katonaorvosi évekig, megidézve az I. világháborút, a szerelmet, a későbbi szabadkai orvosi praxisát.
Nemcsak írói munkásságának, hanem írói hagyatékának promotálására is alkalmat adott az Egy élet regénye című kiállítás.
A kiállítás jelentését a látogató alkothatta meg a tárgyak, idézetek, fényképek, könyvek, installációk között mozogva, összefüggést teremtve köztük. Így a kiállítás olvasata termékennyé vált, saját jelentéshálója alakult ki a látogatónak. Egyrészt betekinthettek Munk Arthur biográfiai környezetébe, magánszférájába, másrészt viszont újabb alkotók, művészek értelmezései kaptak szerepet a térben: egykori művészek büsztjei Munkról, valamint kortárs fiatal képzőművészek értelmezései voltak láthatók Munk Arthur munkásságáról.
Kurátori koncepcióm megfejtését segítette az installáció, a kísérőszövegek és feliratok együttes befogadása.
Az élményszerzés motivált a legfőképpen. Ezért épült a gyermekeknek embermagasságban 3D-s puzzle Munk életéről, amelyet a kiállítótérben rakosgathattak, ezért terveztünk hajóinstallációt a Carpathia óceánjáróról, amelyet bejárhattunk, hallgathattuk a tülkölését, az óceán csapkodó hullámait, korabeli zenét. Mind-mind az elmúlt századdal, társadalmával, és annak lecsapódásával ismertetett meg egy íráskészséggel is megáldott személy munkásságán keresztül.