Képek Tarkó János műterméből
Bő évtizede követem az Újvidéken élő Tarkó János (1980) művészeti kibontakozását. Mára a telepi festő Szerbia-szerte ismert alkotóvá érett. Köszönhetően nem lankadó munkakedvének, annak a hitének, hogy türelmes kitartással és következetességgel mindig előrébb lehet jutni a pályán. Folyamatosan változva kicsit, de alapvetően megmaradva önazonosnak, kerülve a külső megfeleltetésnek eleget tevő látványos nyelvi és tartalmi fordulatokat. A tudatos önformálás az ő esetében is jelentős eredményeket hozott, tudniillik 2017-ben elnyerte a Forum Képzőművészeti Díjat, előző évi alkotói teljesítményéért.
Tarkó nagyvilági festő, ez nyugodtan kijelenthető. Nagyvilági abban az értelemben, hogy az élet helyi jelenségei kevésbé motiválják. Élménylökéseit leginkább nem közvetlen környezetétől kapja, hanem a legtágabb emberi kultúra közegéből meríti. Munkáit szemlélve mintha gyerekkorunk színes képeskönyveit lapozgatnánk, amelyeknek szereplői kivétel nélkül kicserélődtek az évtizedek folyamán.
Vagy talán mégsem? Mert hát itt maradt néhány kedves gyerekkori figura is, mint például Miki egér. Mint a popkultúra örök archetípusa, a halhatatlan hollywoodi sztárokkal kézen fogva, akik hálás témaként úgyszintén bevonultak a művészettörténetbe. Nemcsak a mozi világa jelenik meg Tarkó képein, hanem azoké a magatartásformáké is, amelyek úgyszintén a népszerű kultúra farvizén törtek fel, leginkább a szórakoztatózene világából. Ezekhez az érdekes embermintákhoz ma már odacsatlakoztak az influenszerek, akik szintén a popkultúra bugyraiból jönnek. Ismertté válni mindenáron! – hangzik ezeknek az ifjú önjelölteknek a jelszava. Mindenki az érvényesülést keresi. Ezt a képzőművész is érzi legbenső gondolati késztetéseiben, ezért rendesen belefekszik a képeibe, nem sajnálva erőt, szenvedélyt.
A pop-art az ötvenes-hatvanas években az amerikai életstílus, a fogyasztói mentalitás globális népszerűsítését, propagálását tűzte zászlajára. Ma már erre nincs szükség, mert a világ többi részével egyetemben nagyrészt mi is ezt az életstílust műveljük. Tarkó munkáin precízen lemérhető, hogyan változott a pop-art ideológiai hitvallása. A nyelvi kifejezés azonos maradt, a szüzsé azonban előrelépett a harmadik évezred kívánalmainak megfelelően. És ez így rendben is van, mert művészünket nem a múlt foglalkoztatja, nem a rég történt eseményekre reflektál, hanem a jelenkorra.
A jelenkor pedig túlságosan zavaros, nehéz benne eligazodni. Mindenkinek kivétel nélkül, aki tudatosan próbálja élni az életét. A művész hiperérzékenysége belső konfliktusokhoz vezet, még inkább felnagyítja a bennünket körülvevő gondokat, aggodalmakat. Ezért van szüksége egy szilárd nyelvi zárványra, ami Tarkó esetében – mint látjuk – a pop-art. A stílus szilárd keretet ad a művészetének, amelyben biztonságban érzi magát, ha már az ideológiai fogódzók inognak körülötte és körülöttünk.
Ám művészete nyitottabb, és nyitottságánál fogva összetettebb annál, hogy kizárólagossá tegye a pop-art stílusfelfogását. Más forrásokból is bőven merítkezik, például az utcai falfestészetből, a naiv művészetből, a városi folklórból és a dadaizmusból. Ahhoz képest, hogy akadémiai pallérozottsággal rendelkezik, ikonográfiája cseppet sem akadémikus. És azt se felejtsük, Tarkó műfaji értelemben is gazdagon változatos, mivel műhelyéből nemcsak festmények kerülnek ki, hanem kollázsok, objektek és installációk is. Úgy tűnik, technikai akadályok már nem léteznek a számára. Tárgyi kompozícióiban leleményesen alkalmaz különféle hétköznapi eszközöket. Az itt látható képválogatás híven tükrözi ezt a fajta kifejezésbeli sokszínűséget, az általa kultivált nyelv összetett voltát.
Bármelyik kifejezésmódját vizsgáljuk, azonnal szembeszökő számunkra színeinek a harsányságig ívelő erőteljes tisztasága. Kevert, fojtottabb színeket szinte csak háttérként alkalmaz. Munkái ettől válnak megnyerővé és emberközelivé, egyszersmind fiatalosan játékossá. Tárgyi megjelenítései hol szimbolikusak, hol pedig konkrétak. Ez a fajta kettősség különösen erotikus témáinak az esetében kifejezett.
*
Tarkó János pályája a kétezres évek elején indult, nagyjából két évtizede. Az eltelt idő egyéniséggé formálta a személyét, szívesen látott vendég az ország kiállítótermeiben, sőt másutt is. Több regionális kiállításra is meghívást kapott, többek között a Szabadkán megrendezett Határtalan képzőművészet címűre 2020-ban, ahol szlovákiai és szerbiai magyar alkotók állítottak ki. Ugyancsak tavaly rendezett önálló kiállítást az újvidéki Amerikai Szeglet (Američki kutak) kiállítótérben. Az alkalommal jelentette ki: „Kiállításom régi és új munkákat egyaránt tartalmaz.
A vegyes válogatással pontot teszek eddigi kifejezésmódomra. (…) A jövőben nem a jelenünkkel és a társadalommal szeretnék foglalkozni, mondtam már róla sok mindent. Új munkáim a metafizikai térbe, a valóságon túliba, az álmok világába és a világűrbe kívánnak hatolni.”
Érdeklődéssel várjuk Tarkó merész nekirugaszkodását az ismeretlenbe.
