Boros György már több mint hatvan éve jelen van Szabadka, Jugoszlávia és minden utána létrejött állam képzőművészeti életében.
Boros művészeti és alkotói karrierje már olyan régóta tart – csakúgy mint képzőművészet-tanári pályafutása, az oktatáshoz és a képzőművészeti kultúrához kapcsolódó stratégiák kidolgozásában és végrehajtásában való részvétele, a különféle intézmények alapítása és a bennük végzett aktív és meghatározó munkája –, hogy a neve réges-rég szinonimája a következetességnek, a szeretetnek és a szakma iránti tiszteletnek, valamint annak is, amit az nyújtott: egy más, szebb és tartalmasabb dimenziót az életünknek. Egy dimenziót, amely Szabadka teljes társadalmi életében nyomot hagyott.
A tudást, amelyet a Tanárképző Főiskolán szerzett Belgrádban, ahol festészetet tanult, ugyanabban az évben, amikor lediplomázott (1955-ben), mindjárt elérhetővé tette városa és annak lakossága számára. Attól a naptól fogva egészen máig, szakadatlan, gyermeki szenvedéllyel és odaadással, Boros György azt teszi, amit a legjobban tud, és mindenekelőtt szeret: átadta összegyűjtött tapasztalatait, továbbfejlesztette és korszerűsítette a képzőművészet oktatásának módszertani eljárásait, új technológiákkal kísérletezett. A képzőművészeti gyakorlatba olyan újításokat vezetett be, amelyeknek köszönhetően Szabadka rendkívül fontos művészeti rendezvények központja lett, egyfajta kísérleti tér, amelyben a képzőművészeti nevelés és gyakorlat legújabb elveit alakították és alkalmazták.
Szerencsém volt, hogy fiatal művészeti egyetemi hallgatóként részt vehettem képzőművészeti óráin, amíg a Jovan Mikić Általános Iskolában dolgozott. Az ország egyik legjobban felszerelt tanterme volt az, amelyben Boros tanított. Rendelkezett mélynyomópréssel, kerámiaégető kemencével, kiváló minőségű festékekkel és papírokkal, valamint minden más anyaggal és eszközzel, amelyet a diákok használhattak. Magának a tanteremnek a kinézete és a berendezésének a módja is sugallta Boros hozzáállását a feladathoz, amelyet bizonyos értelemben vállalt – azt, hogy a lehető legjobb módon tanítsa a képzőművészeti kultúrát mint tantárgyat, hogy ideális munkakörülményeket teremtsen, és hogy elérje azokat a célokat, amelyekre törekedett. Példaértékű volt és ma is az, ahogyan rámutatott arra, hogy a munkakörnyezet megszervezése és maga a munkafolyamat jótékony és inspiráló hatással van az eredményekre. A tanítási folyamatban Boros ragaszkodott az alapvető értékekhez, a pontossághoz, a munkában való kitartáshoz, a művészeti technikák tökéletesítéséhez, különösen a rajzoknál, amelyeket Boros tanítványai igényes technikával készítettek tintával és tollal. Azt akarta elérni – és ebben sikerrel is járt –, hogy a képzőművészeti órát olyan hangulatban valósítsa meg, amely méltó ennek a tantárgynak a jelentőségéhez. A készség, a tudás és a szeretet, a folyamatos szakmai és személyes fejlődés iránti vágy, a kulcsfontosságú és életre szóló esztétikai értékek formálása képezték azokat az irányelveket, amelyek alapján Boros végezte pedagógiai munkáját.
Ezzel a folyamattal párhuzamosan, amellyel a mai napig nem állt le – még 1996-os nyugdíjba vonulásával sem –, Boros György mindvégig önmagán és művészi kifejezésmódján dolgozott. A hetvenes években plakátsorozatokkal lépett elő, amelyeket a Szabadkai Népszínház megrendelésére készített, és emlékszünk szembetűnő plakátjaira is, amelyeket a Szabadkai Gyermekszínház és a belgrádi Boško Buha Színház számára készített. A szitanyomás technikáját akkor még szégyenlősen használták, csupán Jugoszlávia néhány nagyobb központjában, így Boros színházi és politikai plakátokon végzett munkája tökéletes összhangban volt az akkor vezető grafikai irányzatokkal.
A szitanyomást lassan lecserélte az akkoriban innovatív airbrush technikára, amely nagyobb szabadságot nyújtott az addig használatos technikák kombinálásában, valamint a szabadabb és változatosabb kolorisztikus kísérletezésekben. Ezeknél észrevehetően igyekezett, hogy megőrizze sajátos, meghatározó érzékét a grafikai tervezéshez.
A művészi grafika iránti szeretete a nagy ex libris ciklusaiban öltött alakot, amelyeknél Boros grafikus énje került előtérbe, számos grafikai lapot készítve a nyomóformák aprólékos kidolgozásával. A rézkarc technikában készült grafikai sorozatokkal, véleményem szerint, Boros nagy előrelépést tett saját életművében és művészi kifejezésmódjában. Még ma is fáradhatatlanul szervezi a világ minden tájáról művészeket összehozó ex librisnek, csakúgy mint a kis formátumú képeknek és grafikáknak szentelt kiállításokat.
A festészethez abban az időszakban tért vissza, amikor gyakrabban kezdte látogatni a régió művésztelepeit. Felfedezte az akrilt mint festészeti technikát, amely szenzibilitásának és igényeinek legjobban megfelelt.
Boros mindannyiunk számára példakép, akire felnézünk, és olyan művész, aki életével megmutatta, hogyan kell a művészetet nézni, létrehozni és élni. Fáradhatatlanul dolgozott az új művészgenerációk oktatásán, akik műtermében tették meg az első lépéseket.
Nem kímélte sem tudását, sem idejét, hogy átadja tapasztalatait, és segítsen nekünk. Mindezt úgy tette, hogy úgy tűnt, ennek ez az egyetlen lehetséges módja.
Egyszerűen, mint valamit, amit önmagában szeretni kell.
Fordította: Kuczor Tamara
