Pulai Árpád művészetéről
Egy több milliárd évnyi kísérlet részei vagyunk, amely az első egysejtű lényekkel kezdődött, és még ma is tart. Akárhova is kívántak mozdulni az élőlények, alkalmazkodniuk kellett az új éghajlathoz. Amikor ma körbetekintünk, a sok évezredes alkalmazkodás eredményeit láthatjuk. A flóra és fauna ezernyi csodálattal tölt el minket, és rengeteg ötletet tud adni a tudósoknak és művészeknek egyaránt.
A természetben mindig is ihletet kerestünk és leltünk. Válaszokat vártunk tőle azokra a kérdésekre, amelyek éppen nehézzé tették életünket. Az ősidőkben az emberek kunyhókat építettek, amelyek barlangokra hasonlítottak. Ma pedig olyan vonatot tudunk építeni, amely nem idéz elő hangrobbanást, amikor hihetetlen sebességgel hagy el egy alagutat. A vonat orrát csőr formájúra alakítják, mint amilyen a jégmadárnak van, amelynek csőre nem idéz elő nagy csobbanást, amikor áthatol a víz felszínén zsákmányáért. Vagy amikor az olasz WASP építészcsoport környezetbarát anyagokat felhasználva házakat nyomtat, és olyan technológiát alkalmaz, amely a darazsak fészeképítési módszerére hasonlít. Rengeteg dizájnkérdésre és problémára a válasz sokszor a környezetünkben rejlik. A különféle tervezők ezt persze rég felismerték, és érdekesnek találják, figyelik a természet csodáit, hisz az állatok, növények és mikrobák tökéletes mérnökök. Az ilyen alkotási elveket nevezzük biomimetikának vagy biomimikrinek, amellyel a tervezők a természetben előforduló formarendszereket utánozzák. A görög ’bios’, azaz élet (természet) és a ’mimézis’, azaz utánzás szavak összetételéből jött létre.
A textilfeldolgozás nélkülözhetetlen része az emberi létnek. Mindenekelőtt a haszonelvűség funkciója, mint például az öltözék elkészítése miatt fontos, de ehhez hamarosan fűződtek művészi elemek, mivel az ember mindig is igyekezett valami sajátosságot adni annak, amit készített – szerette díszíteni a tárgyait. Így hamarosan belekezdtek a szőnyegek készítésébe, a kárpitok, a gobelinek varrásába, amelyekkel padlóikat és falaikat díszítették. Ezek szépsége által sok fontos eseményt jelenítettek meg, például a Bayeux-i kárpit képe bemutatja a hastingsi csatát, valamint érdemes megemlíteni a közismert, világszerte emlegetett perzsa szőnyegeket is. A textilművészet tehát mindig is szoros kapcsolatban állt az adott táj hagyományaival, kultúrájával és vizuális világával.
Itt jön a képbe Pulai Árpád vajdasági textilművész. Pulai ihletét közvetlenül a természettől kölcsönözi, és az anyatermészet csodáit a maga módján, saját egyéni kifejezésmódjával alkotja meg.
Érdekesnek tartom, hogy a mai textilművészet egyre inkább a természet felé hajlik, a globális, természetbarát szemlélethez igazodva. Hiszem, hogy az olyan művészek, mint Pulai Árpád vagy Petra Maitz (akinek korallzátonyokat formázó textilalkotásaival tavaly a budapesti Ludwig Múzeumban találkozhattunk, a Lassú élet című kiállításon), jó irányba terelhetik a jövő művészeit és tervezői is.
Az első Pulai-alkotás, amely felkeltette a figyelmemet, egy szőnyeg, amelyet a 2021 decemberében nyílt Hybrid Choices: Art, Nature, Technology című kiállításon láthattunk a szabadkai Kortárs Galériában. A Bioszőnyeg – tengeri csiga elnevezésű szőnyeg valójában a tengeri csiga ivóhelye szerkezetének másolásával keletkezett. A tengeri világ rejtelmei, amelyek egyébként szabad szemmel nem láthatóak, gyapjúszőnyeg formájában kerültek bemutatásra. A szőnyeg felületi szerkezete egyszerre hat ránk vizuálisan és a tapintásunkra is, hisz a szőnyeg a városi és beltéri terekben a természetes talajt helyettesíti. Az alkotói folyamat egyik fő célja a természetes formák és a textilszerkezetek ötvözése volt, hogy olyan szőnyeg keletkezzen, amelynek esztétikai és funkcionális célja is van.
A minket körülvevő biológiai világ rendszereit, mintázatait vizsgáló dizájn mellett Pulait a tudat alatti érzésvilág is foglalkoztatja. Egyszerű gyapjút használva mesebeli hidakat épít, a fantázia és a való világ között. Általában nemezzel, azaz filccel dolgozik. Ezt az anyagot kézzel, gép segítsége nélkül hozza létre. Ez azt jelenti, hogy a műveinek alkotása időigényes. Ennek köszönhetően két célt is el tud érni: egyrészt képes elkerülni a géppel eszközölt dolgok steril „tökéletességét”, másrészt (és ez még fontosabb) az idő, amit e lények létrehozására szán, lehetőséget ad az önmegfigyelésre. Így született meg az Introspekció elnevezésű nemez szoborcsoport. Ezek a gyapjúból készült lények nyolc darabból álló szoborcsoportot alkotnak, mesébe illő emberek formáját öltik, és zoomorfikus, illetve biomorfikus elemek alkalmazásával szállnak halandóságunk fölé. A művész két éven át alkotta ezeket a szobrokat, amelyek visszatükrözik, illetve, ahogy azt az alkotások közös neve is sugallja, kifejezik az introspekcióra szánt idő elteltét.
Rendkívül érdekesnek találom azt az eleganciát, egyediséget és modern attitűdöt, amellyel egy hagyományos módszert alkalmazott, hiszen a gyapjút őseink már évezredeken át használták. Mindez oka lehet annak, hogy a fiatal művész 2017-ben kiérdemelte a Nagyapáti Kukac Péter-díjat. A zsűri indoklása szerint: „Pulai Árpád a képző- és iparművészet felénk méltatlanul mellőzött ágát műveli eredeti módon és magas színvonalon. Munkáiban megkérdőjelezi a tömegirányzatokat, és következetesen saját vízióját építi. Egy olyan víziót, amely kivételesen egyedi szemléletű és modern, mélyen a hagyományokban gyökerező, mégis teljes mértékben korunkhoz szóló. Művei azt bizonyítják, hogy a hagyományos anyag, a gyapjú, a belőle készült nemez ezer és ezer új lehetőséget hordoz, a művész kezében a leghétköznapibb anyag is komplex értelmet nyer, elgondolkodtat, érzelmet közvetít. Az új anyagok, új technikák, eljárások beemelésével kísérletezve az idő és az emlékezet rétegeit kutatja.”
