Sagmeister Laura festményeiről
A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz.
Paul Klee
Sagmeister Laura egyedi hangvételű, félreismerhetetlen kifejezésmóddal rendelkező festőművész. Festményei saját érzelmein, emlékein és képzettársításain alapszanak, a kívülről érkező impulzusok belső átélését transzponálja rájuk. Alkotásaiban van valami megfoghatatlan: felfedezhető bennük valamilyen rokonszenves tulajdonság, amelyet nem könnyű körülírni vagy kifejezni. Hogy közelebb kerüljünk festményeinek esszenciájához, talán először alkotói folyamatával, a képei keletkezésének lépéseivel kell megismerkednünk.
Intuitív festőnek vallja magát, nem tudatosan dolgozik, hanem az irracionálisra támaszkodik. A szürrealizmus egyes alapelvei – az automatizmus, a tudat alatt kavargó gondolatok kifejezése és a mitikus ősképek felszínre törése – Laura művészetét is jellemzik. Az ecset kézbevételekor elindul egy úton a belső hangot keresve. Az intuíciót nem lehet szavakba önteni, ezért az szimbólumok, metaforák és archetípusok formáját ölti.
A vásznat leggyakrabban a földre helyezi, és körbejárja, mintha egy rituális táncot járna. Az alkotás sokkal szabadabb, spontánabb és dinamikusabb így. Az intuitív gesztusszerűség mellett a rituálészerűségnek is fontos szerepe van alkotófolyamatában. Előre megszabott rend szerint lát neki az alkotásnak: először felfokozott, szinte spirituális tudatállapotba kerül, majd kizárja a külvilágot és értelme ellenőrzését. Gyorsan dolgozik, mert igyekszik elvetni a felesleges gondolatokat és érzéseket, és az összes megszorítás, minden szabály, amit magára vet, eltűnik. Az én mélyére hatol, az ősképek szférájába lép, és a legbenső rétegben lévő tartalmak aktivizálódnak. Az alkotófolyamatot elindító mozzanat hatására a művésznő előtt megjelenik egyfajta belső kép, látomás, amely mintául szolgál számára. Az alkotói fantázia segítségével ezek a látomások beépülnek az alkotói folyamatba, és a vászonra vetülnek. A festékekkel és más anyagokkal eggyé válva bontja ki festményeit. Az alkotói folyamat módszeréből eredően kissé elszakad az ábrázoló jellegtől, elvonatkoztat a valóságtól, szándékosan kerüli a konkrét megfogalmazásokat, így képei az absztrakció irányába indulnak el.
Laura az a fajta művész, aki folyamatosan megújul, állandóan vizsgálja és képezi magát. Munkásságát a kezdetektől fogva számos tematikai és formai változás jellemzi. Az új témák és motívumok ellenére visszatekint, s a korábbi eszköztárából is felbukkannak a jól ismert tárgyak és szereplők, mint például a macskák vagy a térképek, az utóbbi években készült alkotásaiban azonban sokkal szubtilisabb a jelenlétük.
Festészetét kezdettől fogva áthatja a zeneiség, főleg a jazz improvizatív jellege rokonítható alkotói folyamatával. A kintről érkező zenei impulzusok, amelyek alkotás közben érik, egyértelműen megmutatkoznak a képein – egyrészt a dinamikus festékfelvitel révén, másrészt pedig a dalszövegek részleteinek feljegyzésével. Míg a szavak egy valós, kívülről érkező hatás működésével nyilvánulnak meg, addig a vásznain elvétve megjelenő számjegyek a véletlenszerűség művei. A véletlen szerepe is kulcseleme művészetének, amellyel teret ad a tudattalannak, és felteszi a nagy kérdést: van-e véletlen, vagy mindennek megvan a miértje?
A színhasználatról és azok jelentéséről Laura a következőképpen vallott egy interjúban: „Ez is nagyon egyszerűen működik, elkezdek festeni, és az a szín kerül oda, amit úgy érzek, hogy a legjobban kifejezi azt, amit akarok. Próbálhatom én, de hiába. Olyan gyönyörű képeket láttam: a zöld összes árnyalata egy képen lenyűgözött. De nekem nem jött. Elkezdesz festeni, és ebben a színben van a legtöbb dolog, amit elmondhatsz. Ezzel a színnel tudsz a legjobban kommunikálni. Szerintem a szín egyfajta kommunikáció.” (Dancsó Andrea: Interjú Sagmeister Laura képzőművésszel. Híd, 11., 93–104.) Az ismertetőjellé vált rózsaszín – s árnyalatainak variációi a salakvöröstől a mustvörösig – továbbra is hangoztatják Laura festményeinek misztikusságát, szenzualitását és a női princípium jelenlétét. A kékek szintén kifejezésre jutnak vásznain, egyfajta ellenpárjai a pirosas tónusoknak: a kék az ő számára a nyugalom, az eső és a Tisza színe. A kék és a piros mellé társulnak a sárga és a narancssárga változatai, amelyek intenzívebb használatához egy újabb motívum, a citromfélék felbukkanása vezetett. (A citromféléket ábrázoló festményei külön egységként idén februárban kerültek bemutatásra Törökkanizsán a Kulturális Zónában, a tárlat pedig a Citroideae címet viselte.)
A művésznő szerint a citrom megjelenése a kanizsai kertjükben virágzó és termést adó citromfához köthető, egyszerűen a hatása alá került. A citrom szimbolikáját az íze szolgáltatja: a savanyúságot és a keserűséget jelképezi. Az első citromfélék 2019-ben jelentek meg vásznain, még csendéletek részeként, két évvel később pedig már egy citromba harapó arcot festett.
Festészetében nemcsak az önreflektálás folyamata manifesztálódik, hanem az is, hogyan éli meg a körülötte lévő világot. A társadalmi feszültségekre való érzékenysége már pályafutása kezdetén is nyilvánvaló volt, a kilencvenes években, amikor kutyákat rajzolt – a nehéz, válságos időkre reagált, akkor még tudattalanul.
A 2020-as év gyökeres változásokat hozott mindenki életében, keserű szájízt hagyva maga után. A művésznő szemtanúja volt ennek a krízisnek és paradigmaváltásnak. Az élet hirtelen sokkal nehezebbé és dramatikusabbá vált, sötét helyzetbe kerültünk, amely elől mindenki sikoltva menekült. Művésznőnk átélte ezt a valós szituációt, a krízist, amely személyes és társadalmi is egyszerre, s ezt képein indirekt módon fejezi ki. A triptichonokba foglalt, fájdalmas és sötét arcok segélykiáltásai halló fülekre várnak: figyelemre és öntudatosságra intenek bennünket. Akárcsak Munch majdnem százharminc évvel ezelőtt megfestett Sikolya, Sagmeister Laura arcai is az elhagyatottság, a szorongás, a halálfélelem és a hiábavaló nyomorúság jelenkori jelképei.
S pont ebben rejlik festményeinek ereje: minimális mennyiségű elem és forma felhasználásával maximális expresszivitást ér el, képei szinte azonnal erős érzeteket keltenek a szemlélőben. Fittyet hányva a közízlésnek és az elvárásoknak, lényegi fontosságú egyetemes érzéseket és eszméket örökít meg, amelyek senkit sem hagynak közömbösen. Ehhez csupán két dolog elengedhetetlen: az őszinteség és a teljes művészi szabadság. Sagmeister Laura mindkettővel rendelkezik – a festményei tesznek erről tanúbizonyságot.
