Egy rajz, amely kapcsán most elégedettséget érzek.

A test két vonallal lett 8-10 másodperc alatt megrajzolva.

Előtte évekig élt ez a motívum, az utóbbi hetekben, napokban több tízszer próbálkoztam, most hirtelen egy reggel meglett. Fél perc alatt. Alig emlékszem, hogy én csináltam. A „vonóm” hullámzása és tónusa megközelíti a zenészekét. A temperált pianissimo fölső C-től (a gépi másolás szinte nem is rögzíti) – a kiáltás fortissimójáig. Két vonásba sűrítve. Az alig hold lehelete már kidolgozott. Utólagos mívesség. Együtt a vonal közvetlen rianása és a festés simogató gondossága.

Most látom, hogy az üvöltés nyersesége nincs benne. Hacsak a vonalak visszafogottságában az el nem fedett, „kitakart” fehér nem üvölt. De ez nem így van. A fehér a Minden, az Összesség. Béke és szeretet, még magányos figuránál is.

Pár hét múlva már merevnek, élettelennek fogom látni ezeket a vonalakat. A változó, eleven lüktetést hiányolni minden milliméterén stb. Pedig az előző ilyen témájú rajzaimnál jobb, életesebb. Mégis milyen messze van a megkérdőjelezhetetlentől!

Anyagáról még csak annyit: kínai tus: koromból készül, a fát „emésztő” tűz anyagából. Áztatott papír: fa és víz anyagából. A rajzoló nád: növény az idő, a föld, az ég, a szél, a víz és a nap (tűz) „alkimikus” üstjében.

És a rajzoló ember? Isten képére lett alkotva… még ma is.

Rajzaim? Mindent eltulajdonítanánk. Valaha természetes volt a névtelen alkotás.

b. z.

Milinszki Boglárka 1999, Topolya

Középiskolai tanulmányait a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte el 2018-ban, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta, festőművészet szakon. 2019...

Úri Szűcs Luca

Elfedni, megkötni, emlékezni

Milinszki Boglárka installációi egy topolyai tömegsírról   1944 novemberében egy központilag elrendelt tisztogatás során több mint kétszáz ember tűnt el...

Úri Szűcs Luca

Elfedni, megkötni, emlékezni

Milinszki Boglárka installációi egy topolyai tömegsírról   1944 novemberében egy központilag elrendelt tisztogatás során több mint kétszáz ember tűnt el...

Rác Gyöngyi 1996, Szabadka

Alap- és mesterfokú egyetemi tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémia grafika szakán végezte Anica Radošević Babić osztályában....

Rác Gyöngyi 1996, Szabadka

Alap- és mesterfokú egyetemi tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémia grafika szakán végezte Anica Radošević Babić osztályában....

Monyov Glória

Az emlékek áramlatában

Rác Gyöngyi grafikái   Az idő érzékelésének témája számos művészt foglalkoztatott az idők során. Ezen alkotók sorában áll Rác...

Monyov Glória

Az emlékek áramlatában

Rác Gyöngyi grafikái   Az idő érzékelésének témája számos művészt foglalkoztatott az idők során. Ezen alkotók sorában áll Rác...

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Ágoston Lóránt 1970, Törökkanizsa

1995-től a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakos hallgatója volt. 1997-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen végzett okleveles...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Sándor Laura

Lehet-e végtelen a körvonal?

Ágoston Lóránt madárképeiről, az azonosságról és a küldetés fogalmáról   Hogyan rajzolja le a művész Thészeusz hajóját, hogy az...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Móricz Ildikó 1997, Topolya

Topolyán születtem, de korai emlékeim Pacsérhoz köthetők. Középiskolai tanulmányaimat Újvidéken folytattam a Bogdan Šuput Iparművészeti Iskolában, 2022...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Farkas Aliz

Nagyítóval kutató művészet

Móricz Ildikó művészkönyveiről A művészeti kutatómunka gyakran közelebb áll a gyerekvilág kutató-játékához, mint ahhoz, amit a köznyelvben...

Jano Blanca (Janó Blanka) 1998, Verbász

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban végezte el 2017-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festészet szakán tanult...

Pálfi Anita

A színek és érzelmek árnyékában megbúvó egyéniség

Jano Blanca festészetéről   Az ember erkölcsi és érzéki kiteljesülésében a színek központi szerepet játszanak. Johann Wolfgang Goethe az ember érzelmi...