Miloš Crnjanski és Vujicsics Sztoján levelezése

Miloš Crnjanski és Vujicsics Sztoján levelezése

Szerző: Pulai Árpád: Szuperegó

 

1957–1968

 

Vujicsics Sztoján (1933–2002) fiatalon kezdte irodalmi és irodalomszervezői működését. Tanulmányai és antológiái az 1950-es évektől jelentek meg Budapesten. Amikor 1957-ben a budapesti Európa Kiadótól felkérést kapott a kortárs jugoszláv elbeszélőket bemutató antológiára, akkoriban még a nagy könyvtárakba is csak szűkösen, megszűrve jutottak el a jugoszláviai írók újonnan megjelent művei. A Magyarországon általában nehezen hozzáférhető irodalmi termés beszerzése mégsem állta útját e nehéz, úttörő munkának. Ne feledjük: ezek az 1950-es évek…!

  Korán elkötelezte magát nemcsak az irodalomnak, hanem a közvetítői szerepnek is. Naprakész tájékozottsággal követte a jugoszláviai irodalmat. Szerencsére néhány jelentős kortárs írót személyesen is megismerhetett, és olvasta műveiket korábbi kiadásokban, így tőlük érkeztek könyvek. Akik nem látogattak Budapestre, és a korabeli utazási korlátozások miatt velük személyes kapcsolatokat kevésbé lehetett építeni, azokat levélben kereste meg.

  Érdekes, izgalmas helyzet állt elő Miloš Crnjanski (1893–1977) esetében, aki akkor még londoni emigrációban élt. A levelezés nem volt könnyű Magyarországról, kiváltképp nyugati relációban: legalább két hétbe, de rendszerint hosszabb időbe is tellett, amíg célba értek a levelek.

  Crnjanski címét Csuka Zoltántól (1901–1984), az író Örökös vándorlás című művének fordítójától kérte el, így indult útjára Crnjanskinak az első levél Londonba 1957. október 21-ei keltezéssel.

  A kimenő leveleket írógéppel, másolópapír nélkül írta Vujicsics Sztoján. Ám a fogalmazványait – A4-es papír negyedrészeire írva – megőrizte, s ezeken is csak kevés helyen van kézírással betoldás, javítás. Külalakjuk szinte tökéletes. A legelső levelét egy nagyon régi cirill betűs írógépen írta Crnjanskinak, de a továbbiakat, mivel Crnjanski válaszlevelei (melyekhez természetesen a borítékok is megőrződtek) latin betűs írógépen íródtak, Sztoján ezután már kivétel nélkül a latin betűs, ugyancsak régi, de mellékjelekkel is ellátott írógépén írta.

  Leveleinek fogalmazványát 1959. március 20-ai keltezésű levelével bezárólag őrizte meg, olykor az ajánlott feladóvevénnyel együtt, míg a Crnjanski-levelek utolsó dátuma 1968. január 2., de így is végigkísérhető kettejük levelezése és baráti, bensőségessé vált kapcsolata.

  Azt is meg kell említeni, hogy Crnjanski hazatérése után Belgrádban két-három alkalommal szerencsére sor került a személyes találkozásra a korai hetvenes években, amikor Sztoján a belgrádi írótalálkozókra és tudományos konferenciákra meghívást kapott. E találkozásokról dedikált könyvek is tanúskodnak.

  Mély tiszteletet sugárzó első levelében Sztoján megírja Crnjanskinak a megkeresés okát, valamint megvallja, hogy az Örökös vándorlást és a Csarnojevics naplóját olvasta – ez utóbbi nagy hatást gyakorolt rá, és a szerző beleegyezésével szívesen le is fordítaná –, ám többi művét még nem ismeri, ezért nagyon szeretné, ha Crnjanski javasolna, illetve legjobb belátása szerint küldene valamit a készülő antológia számára. Továbbá arra kéri, hogy mellékeljen önéletrajzot is, portréval együtt. Megerősítésképpen felsorolja, kik azok a szerzők, akikre eddig gondolt: Ivo Andrić, Veljko Petrović, Isidora Sekulić, Miroslav Krleža, Vladan Desnica, Ciril Kosmač, Mihailo Lalić, Ranko Marinković, Novak Simić, Branko Ćopić, Dobrica Ćosić, Oskar Davičo és mások.

  Végül az esetleges félreértéseket elkerülendő, önmagáról megírja: ama bizonyos vándorlás óta Magyarországon élő szerb család sarja, édesapja a szerb egyház püspöki helynöke, ő maga pedig az MTA Irodalomtudományi Intézet munkatársa – a „kisebbségi” lét tapasztalatában.

  A megkeresésre Crnjanski 1957. október 30-ai keltezéssel örömteli levéllel válaszolt. Néhány javaslatot is tett: például az Örökös vándorlásból egy javított részletet, vagy az 1930-ban kiadott művekből, megadva a kötetek pontos megjelenését. A még kéziratban lévő írásaiból egyelőre nem bocsátana rendelkezésre semmit fordítás céljából, de javasolja Sztoján figyelmébe azt a drámát, melyet Aleksandar Obrenović szerb királyról és feleségéről írt (Konak címen), érdeklődés esetén egy felvonást szívesen elküld betekintésre. Meggyőződése szerint ez a színpadi mű sikeres lehetne valamelyik magyar színháznál.

  Levelének mellékleteként megküldte a kért önéletrajzot és egy portrét (grafikát), zárósoraiban pedig kifejezi örömét, hogy a Magyar Tudományos Akadémia intézetében szerb munkatárs foglalkozik a déli szomszédok irodalmával.

  Említést tesz még egy iláncsai, Lambrin nevezetű barátjáról, akinek az első világháború környékén a pesti szerb esperes volt az apósa, és kérdezi: vajon az említett esperes lenne Sztoján édesapja?

  A kérésre megírt életrajz utolsó bekezdésében ez áll: „A háború előtt Rómában éltem a jugoszláv nagykövetség sajtótanácsosaként. A háborút Londonban éltem át mint a jugoszláv követség sajtótanácsosa. Jelenleg Londonban élek mint újságíró. Ám 43 év után is, mintegy álomban, úgy beszélek magyarul, mintha még mindig Csongrádban volnék. És amikor az életben valami nehézségem támad, magamban ezt mondom: Valahogy csak lesz, mert még sosem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna!

  Megérintheti az olvasót a szöveg olvasásakor, hogy ezt az utolsó mondatot Crnjanski magyarul idézi.

  Sztoján válaszlevele tisztázza a feltett kérdést (Lambrint és az említett esperest illetően), valamint a Csarnojevics naplójával kapcsolatosan felveti, hogy azt az Örökös vándorlás új kiadásával együtt volna érdemes megjelentetni, ahogyan a jugoszláviai kiadás esetében is történt, s mindezt magyar–jugoszláv együttműködési keretek között, amire már ő, Sztoján, javaslatot is tett korábban. Noha e tárgyalások megszakadtak, igyekszik ez ügyben ismét megkeresni az újvidéki kiadót. A drámát illetően pedig arra kéri Crnjanskit, küldjön egy felvonást, illetve tartalmi ismertetést a műről.

  Crnjanski mindeközben természetesen nem tudhatta, hogy az antológia szerkesztése nem bizonyult könnyűnek, mivel a kiadó nem támogatta regényrészlet közlését, mert kimondottan elbeszéléseket kért. Amellett a terjedelemben is változás történt, és az újonnan felmerülő kiadói szempontok a válogatás koncepcióját is érintették.

  A távolság, a levelek késedelmes érkezése előidézett olykor egy kis nyugtalanságot, feszültséget.

  Vujicsics Sztoján 1958. október 29-én írta és a feladóvevény szerint még aznap adta postára Budapestről a levelét, amelyben tájékoztatja Crnjanskit: pár héttel azelőtt postázta számára a tanulmányát (Ady és a szerb-horvát írók), valamint arról is, milyen lépések történtek az Örökös vándorlás új magyar kiadását illetően. A készülő antológiába pedig továbbra is egy másik prózai műre kéri beleegyezését, például a Csarnojevics naplója egy részletére… A színdarabot illetően szívesen lefordítaná azt Csuka Zoltánnal közösen. Végül azt a kérését is kifejezi, miszerint Crnjanski utóbbi húsz évben keletkezett költészetét errefelé nem ismerik, ezért szeretné, ha lehetséges volna egy példányt számára a párizsi kiadásból megküldeni. Vagy más megjelent művét. Mivel errefelé nem tudni, mi mindent jelentetett meg Dučić, Rakić és Rastko Petrović, és még mások is, a távoli Nyugaton, minderről kellene, sőt kell és végső ideje írni, és lehet is írni. Ezért a kérését olyan megértéssel és őszintén kéri fogadni, mint amilyen szándékkal most mindezt írta.

  1958. november 3-án kelt levelében Crnjanski megköszöni Vujicsics Sztoján Ady és a szerb-horvát írók című, különlenyomatban küldött tanulmányát és az Ady Endréről küldött fényképet [Székely Aladár-felvétel], amelyet Sztoján a levél szerint október 10-én dátumozott. Ugyanakkor Crnjanski sajnálattal állapítja meg, hogy az ő levelét Sztoján valószínűleg még nem kapta kézhez, így visszaigazolást kér a levele megérkeztekor. Érdeklődik, melyik kiadóval tárgyal Csuka Zoltán, mert ő semmiről nem tud.

  A Csarnojevics naplója magyar kiadásáról viszont csak akkor hajlandó tárgyalni, amikor már biztos a kiadó, mert kellemetlen tapasztalatai voltak mind ez idáig. A színdarab pedig megjelent a belgrádi Minerva kiadónál, s ajánlja Sztoján figyelmébe. 1954-ben Párizsban kiadott verseskötetének elküldéséről külön gondoskodni fog, mivel az egy drága kiadvány, s nem szeretné, ha elveszne. Egyébiránt pesszimistán tekint a „Kelet–Nyugat íróinak kölcsönös irodalmi lehetőségeire”.

  1958. november 5-én Sztojántól ismét levél megy Londonba, előző levelére meg sem várva a választ, mert a fejlemények az kívánják, hogy három témában sürgősen kérje Crnjanski véleményét, segítségét. Az első: az év végén, ill. a következő év elején napvilágot lát Csuka Zoltán fordításában Újvidéken az Örökös vándorlás, és a budapesti Európa Kiadó bizonyos példányszámot ebből átvesz.

  A második: az Európa Kiadónál kilátásban van, hogy a következő év folyamán a Csarnojevics naplója önálló kötetben megjelenhet, épp most van a kiadói lektornál. A fordítást vagy ő, vagy Csuka Zoltán vállalja.

  A harmadik: az Európa Kiadónál rövidesen megjelenik az Örökös vándorlás, és minden bizonnyal külön kötetben a Csarnojevics naplója is. A kiadó feltétele viszont, hogy a készülő antológiában csakis elbeszélés, novella szerepelhet, regényrészlet semmiképp. Így Crnjanski válogatott műveiből Sztoján az Apoteózisra gondolt, mégis szeretné, ha valamelyik újabb, még meg nem jelent elbeszélését, novelláját mutathatná be. A kiadó feltételei miatt most nagyon kényes helyzetbe került, mert az antológia anyaga már fordítás alatt áll. Kéri Crnjanskit, tegyen javaslatot a megoldásra, illetve legjobb volna, ha küldene az antológia számára egy novellát. Az antológia összeállítójaként szeretné a lelkiismerete szerint végigvinni ezt a háládatlan munkát…

  Vujicsics Sztoján újabb levélben, 1959. január 5-én arról ír Crnjanskinak, hogy noha októberben-novemberben két ízben is jelentkezett, még az elmúlt év november 3-ai levelére tartozik választ adni.

  Az Örökös vándorlás az újvidéki Forum Kiadónál jelenik meg, a budapesti Európa Kiadó ebből a kiadásból vesz át bizonyos példányszámot a magyar könyvpiacra. Közben a Csarnojevics naplójának fordításába már belekezdett, ám a kiadó még nem döntött a megjelenést illetően. Az antológiába pedig azért az Apoteózis került be, mert ez volt a legjobb megoldás, hogy Crnjanski szerepelhessen benne.

  Megemlíti: nemrégiben Jugoszláviából kézhez kapta a sokat emlegetett Konak című komédiát, nagy érdeklődéssel és élvezettel el is olvasta, és Csuka Zoltánnal szívesen le is fordítaná. Egyszersmind megköszöni Crnjanskinak a beígért párizsi kiadású verseskötetet, s hogy biztonságban megérkezzen a küldemény, javasolja azt a munkahelyi címére, az Irodalomtudományi Intézetbe küldetni. Hálából és viszonzásul szívesen küldene egy példányt az írónak Londonba, kívánsága szerint, valamelyik magyar költő művéből, majd tisztelettel kíván boldog új esztendőt.

  Crnjanski válasza kelt 1959. február 10-én: az újvidéki Forumtól a Jugoszláv Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül kézhez kapta a szerződést az Örökös vándorlás új kiadására, amely Csuka Zoltán új fordítása, de szó nem esik arról, hogy az 1300 példányszámból a budapesti Európa Kiadó átvenne terjesztésre, mint ahogyan azt Sztoján előző levelében említi. Ezért postafordultával választ vár, hogyan is áll ez valójában, mert „az intrikát nem tűri”. A Csarnojevics naplójára pedig, amint a kiadó megerősíti a kiadás tényét, engedélyt ad.

  Az antológiában az Apoteózis megjelenésével viszont egyáltalán nem ért egyet: nem így volt megbeszélve, és még egyetlen példányt sem látott a kötetből.

  Megírja, hogy a belgrádi Drámai Színház készül bemutatni a Konak című művét, valamint felhívja a figyelmet az Ithaka és kommentárok belgrádi megjelenésére.

  A levél végén Tábori Piroska költőnő iránt érdeklődik, akit még az első világháború idején ismert meg, valamint egykori temesvári gimnáziumi barátja (még 1912–13-ból), Jurka Gyula hollétéről is szeretne tudni, ez különösen kedves volna számára, mert: „Az emberek olyanok, mint a sárga falevelek, amelyeket széthord a szél.”

  Vujicsics Sztoján válaszlevelében – kelt 1959. március 20-án – visszaigazolja a február 10-ei levelet, elnézést kérve a késedelmes válaszért, ami vidéki útjai miatt alakult így. Valamint, hogy Csuka Zoltánt, a fordítót kérte meg az Örökös vándorlás kiadásával kapcsolatos részletes tájékoztatásra a szerző felé. Az Apoteózist illetően pedig a kényszerhelyzetet kell figyelembe venni, hiszen – amint erről korábban is tájékoztatta a szerzőt – nem maradt más megoldás, ez volt az ára annak, hogy az antológiából ne maradjon ki. Megérti a szerző elégedetlenkedését, hiszen annak műfaja felveti a kérdést, próza-e vagy költészet, de minden körülményt tekintetbe véve ez volt a legcélszerűbb megoldás. Végül a két ismerős személy hollétét illetően: Jurka Gyula nyomait nem biztos, hogy felleli, de Tábori Piroskáról rövidesen írni fog. A levél utóiratában ez áll: „Hallom, hogy Ivo Andrić nemrégiben Londonban volt.”

  E levél után Vujicsics Sztoján további fogalmazványokat nem őrzött meg.

  Crnjanski következő, rövid levele 1960. december 25-én kelt, amelyben megköszöni Sztojánnak az újévi üdvözlőlapot, és viszont kívánja a legjobbakat. Ugyanakkor hallotta, hogy megjelent a jugoszláv prózai antológia, és kicsit évődve kérdezi: „Nem lett volna szebb, ha küld egy példányt?” Időközben megkapta Csuka Zoltán fordításában az Örökös vándorlást, és a fordításról az a véleménye – egy-két apróságtól eltekintve –, hogy remek.

  Crnjanski 1961. március 29-én keltezett levelében megköszöni Sztoján kedves lapját, amelyet a Vujicsics család tagjai is aláírtak, valamint a levelét, melynek dátuma f. év január 24.

  Feltehetően egy régi Budapestet ábrázoló lapról lehet szó, amely Crnjanskit megérintette, mert kifejezi örömét, hogy ilyet lát.

A levélben azonban kitér arra, hogy nem állja meg a helyét a megállapítás, miszerint Ady olyannyira hatott volna az ő költészetére. Noha a magyar nyelvet gyerekkora óta jól tudja és beszéli, túlzásokba nem kellene esni, hiszen azok „az olvasáskor szerzett múló benyomások”, és szerinte „az irodalomtanároknak nem kellene ilyen apróságokból nemzetközi barátságok bizonyítékát és propagandát építeni”.

  Kissé felháborodik azon is, hogy a belgrádi irodalmi újságban valaki Blaise Cendrars hatását mutatja ki a költészetén, holott ő sem Párizsban, sem máskor nem is olvasta Cendrars-t, inkább másokat.

  „Így nem lehet Történelmet írni” – szögezi le. Hozzáteszi azonban, mindezt a legjobb szándékkal mondja olyasvalakinek, aki így elkötelezte magát az irodalomnak, szerkesztőként és antológiák összeállítójaként, ami nagyon szép munka.

Miloš Crnjanski és Vujicsics Sztoján levelezése
Szerző: Pulai Árpád: Torzó

  Időközben megérkezett hozzá az antológia, a kiadó elküldte a címére, s a kötetről elégedetten nyilatkozik, bár érthető okokból kicsit „zsúfoltnak” érzi, Csuka fordítását pedig ezúttal nyelvileg eltúlzottnak, barokkosnak (Apoteózis). Sztoján munkáját jelentősnek ítéli, s tetszik neki, hogy egy szerb foglalkozik a jugoszláv irodalommal.

  A további terveket illetően megállapítja, hogy Sztoján nagy kínokkal válogathatott verseiből, összehangolva tartalmat és rövid terjedelmet, ezért javasolja a Szumátrát. A párizsi verseskötetből még nem sikerült szereznie, de nemsokára Párizsba megy, ott ismerőseitől megszerzi, és mindenképp küldi. A levelet azzal zárja, hogy mindig örül a híreknek Sztojántól a munkásságával kapcsolatban.

  Itt következzék egy kis magyarázat, megjegyzés: Sztoján 1961-ben a Móra Kiadótól A világirodalom gyöngyszemei sorozatban a Jugoszláv költők antológiája összeállítására, szerkesztésére kapott felkérést. A munkát azonnal el is kezdte, így Crnjanskival a levelezés ennek kapcsán folytatódott, hiszen a kötetben szerepelteti a többi jeles kortárs között, mint például Ivo Andrić, Todor Manojlović, Momčilo Nastasijević, Rastko Petrović…

  Az 1963-ban megjelent antológia Vujicsics Sztoján előszavával (ennek dátuma az anyag lezárása, 1962. október) igen színes: a szerb, horvát, szlovén, macedón irodalom bemutatása, a népköltészetektől egészen a hatvanas évek elejéig, a legjobb termésből válogatva.

  Crnjanskitól erről az antológiáról visszajelzést a levelek között nem találtam. Crnjanskival azonban az Újvidéki Rádió interjút készített (1974?), a címe: Stavio sam tačku, azaz Pontot tettem. (Elérhető a YouTube-on.) Ebben az interjúban Crnjanski nemcsak többször említést tesz Sztojánról, de kiemeli ezt az 1963-as jugoszláv költészeti antológiát, mint ami – szerinte – a legjobb, ami külföldön megjelent!

  Végül Crnjanski legutolsó levele, már Belgrádból, kelt 1968. január 22-én. Megköszöni Sztoján (előző évi) december 20-ai levelét és a Szentesről megszerzett és elküldött keresztlevelet. Leírja, hogy Opatijában volt kicsit hosszabb ideig, ezért nem találkozhattak Belgrádban, Sztoján tartózkodása idején. Időközben az újvidéki Forum Kiadótól megérkezett hozzá az Örökös vándorlás új kiadása, „amely szebb, mint az eddigiek. Úgy tűnik, Csuka fordítása és Thomán korrektori munkája mestermunka”. (sic!) Valamint reméli, hogy az Európa kiadása is hasonló lesz.

  Feleségével Szlovéniába készülnek, de biztatja Sztojánt, nyugodtan írjon belgrádi címére, a postát rendben megkapja. Ami az esetleges budapesti utazást illeti, az tavasszal volna lehetséges. Érdekelné azonban, milyen volt könyvének budapesti fogadtatása, érdekelné a kritika, mert összevetné a németországi, bécsi, hollandiai és flamand visszhangokkal. Levelének végén ismét köszönetet mond a keresztlevélért, amely számára „érzelmi jelentőségű”. A Lament nad Beogradom (Lamentáció Belgrádért) című poémát pedig hamarosan ő maga fogja átadni…

 

Megjegyzés:

1/ Crnjanski leveleiből csupán egy-egy mondatot idéztem fordításban, idézőjellel jelölve.

2/ A hagyatékban található egy részletes levél 1961-ből, dr. Katona Imre főállatorvostól, aki még akkortájt Csongrádban élt, és fiának leírja emlékeit azokról a csongrádi idős kortársakról és barátokról, akik Crnjanskit mint „Csernyánszki Jocót” emlegették.

3/ A hagyatékban található, a Csongrádi Városi Könyvtárral folytatott levelezés tanúsága szerint Sztoján saját kezdeményezésére 1974. május 23-án Csongrádra látogatott, és a könyvtárban előadást tartott Crnjanskiról.

 

 

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra… rész Amidőn tehát szakaszról szakaszra haladva elemezzük a verset, nem az explication detexte, nem a sorról sorra elemzés e gépies módszerét...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra… rész Amidőn tehát szakaszról szakaszra haladva elemezzük a verset, nem az explication detexte, nem a sorról sorra elemzés e gépies módszerét...

Hódi Éva

Gondolatok a Magyar Nyelvőr megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben jelent meg a mind a mai napig létező nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr. Alapítója Ada község szülötte, Szarvas Gábor, aki...

Hódi Éva

Gondolatok a Magyar Nyelvőr megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben jelent meg a mind a mai napig létező nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr. Alapítója Ada község szülötte, Szarvas Gábor, aki...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra…   Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.   A parndorfi...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra…   Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.   A parndorfi...

Patyerek Réka

Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb...

Patyerek Réka

Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb...

Kucor Tamara

Az első képzőművészeti találkozó Palicson

Nyáron Palics nemcsak a pihenés és üdülés, hanem a különféle kulturális rendezvények színhelyévé is válik. Így volt ez pontosan hatvan évvel...

Kucor Tamara

Az első képzőművészeti találkozó Palicson

Nyáron Palics nemcsak a pihenés és üdülés, hanem a különféle kulturális rendezvények színhelyévé is válik. Így volt ez pontosan hatvan évvel...

Sáfrány Attila

Áthaladás a középponton

  I.   Az öntudat világba lépésével kezdődik az élet. (Az öntudat nélküli világba lépő még csak létezik, mint a kavicsok és a sziklák.)...

Sáfrány Attila

Áthaladás a középponton

  I.   Az öntudat világba lépésével kezdődik az élet. (Az öntudat nélküli világba lépő még csak létezik, mint a kavicsok és a sziklák.)...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

A szerelem apoteózisa: Minek nevezzelek? Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

A szerelem apoteózisa: Minek nevezzelek? Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi...

Bordás Győző

A vallás és a hit viszonyáról

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az...

Bordás Győző

A vallás és a hit viszonyáról

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

  Az egyszerű és a nagyszerű halál (Egy gondolat bánt engemet…)   Gyermekkorunkban mindannyian álmodozunk vagy ábrándozunk életsorsunkról, felnőve talán terveket is...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

  Az egyszerű és a nagyszerű halál (Egy gondolat bánt engemet…)   Gyermekkorunkban mindannyian álmodozunk vagy ábrándozunk életsorsunkról, felnőve talán terveket is...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával....

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával....