Gion-szövegek magyarországi reneszánsza

A drámai művek kiadásáról

 

Az Előretolt Helyőrség előző számában hírt adtunk róla, hogy Gion Nándor művei manapság – túlzás nélkül állítható – reneszánszukat élik. Előző írásunkban a Gion prózája iránt felerősödő érdeklődésről és az elbeszélések, regények megkezdődött újrakiadásáról számoltunk be. Mostani számunkban a másik nagy műcsoport: a drámai alkotások iránti – örvendetes módon szintén nagyon megélénkült – érdeklődésről, illetve e művek kiadásáról adunk számot.

Talán nincs kortárs író, aki felvehetné a versenyt Gionnal, akinek az elmúlt bő évben több drámai műve kapott publicitást különböző irodalmi-kulturális lapokban és portálokon, mint bárki másnak – az élő szerzőket is beleértve. Hozzátehetjük, hogy az elmúlt hónapokban több drámai műve jelent meg Gionnak, mint korábban összesen; ráadásul a most közreadott alkotások nagy része abszolút első közlés. Az író korai halála miatt a legtöbb drámai mű kéz- vagy gépiratban maradt: jelentős részük korábban sem folyóiratban, sem kötetben nem jelent meg, többjük hangszalagra, illetve filmvászonra sem kerülhetett; ám az elkészült és valaha adásban volt rádiós felvételek, filmek egy része is csak igen nehezen hozzáférhető.

Gion pályája kezdetén filmkritikákat is írt, pályája derekán pedig színházigazgató, majd rádiós főszerkesztő is volt. A hangzó-látszó (színpadi-rádiós-televíziós) műfajok ezen okokból is mindig közel álltak hozzá: nem kevésbé biztos kézzel művelte a drámát, mint a prózát; ezt elkészült filmjeinek, rádiójátékainak és színdarabjainak sikere is bizonyítja. Életművében a két műnem (epika, dráma) találkozásáról elmondhatjuk, hogy regényei is gyakran drámaiak, szerkesztésükben a filmes vágásokra emlékeztetnek, emiatt magával ragadóan izgalmasak. A Noran Kiadó ugyan 2007-ben megkezdte, majd a Noran Libro folytatta a Gion-művek összkiadását, de a sorozat 2012-ben félbemaradt, és a kiadó a fentiek ellenére sem tervezte a drámai művek kiadását, így az érdeklődők eddig nem tudtak hozzáférni az életműnek ehhez a jelentős, értékes és izgalmas részéhez.

A drámai művek megjelentetésének sok év óta tartó szünetét a Forrás folyóirat törte meg 2016-ban a Keressünk egy jobb hajót! című forgatókönyv közreadásával; tavaly a Szurkolók mind jóbarátok című ifjúkori jelenetet, idén pedig a Krisztus katonái a görbe utcából című tévéjáték-forgatókönyvet jelentette meg. Az elmúlt háromnegyed évben sok más folyóirat is közölt drámai műveket Giontól, olyanok is, amelyek különben, más szerzőktől alig. A Magyar Napló Főleg a barna hajúak abortálnak címmel a korábban Fogadjunk a doktorra címmel megjelent rádiójátékot közölte; a Kortárs a Holicser című tévéjáték-forgatókönyvet; a Hitel az Izidor című rádiójátékot és az Ez a nap a miénk című regényből készült filmforgatókönyvet; a Tiszatáj a Jéghegyek fölött című rádiójáték-szövegkönyvet; a Yuhar – Jugoszláviai Magyar Archívum pedig A vád című film és a Postarablók című rádiójáték forgatókönyvét.

A fenti örvendetes sorozat nem áll meg: lapszerkesztők több más drámai művet is elfogadtak közlésre, amelyek kiadása a közeljövőben várható; a drámai művek kötetben való megjelentetését pedig a Napkút Kiadó vállalta fel, és még ebben az évben tervezi megvalósítani. A kötetben – a hozzáférhetőségi és a kötetterjedelmi keretek figyelembevételével – a fent említett darabokon kívül a következő írások kaphatnak helyet: Latroknak is játszott I–III. rész (forgatókönyv-sorozat), Fülek és fejek (filmnovella), Ott zöldebb volt az erdő (rádiójáték-szövegkönyv), A késdobáló (forgatókönyv), Virágos katona (drámarészlet), A málnaszedő gyógyulása (forgatókönyv), Szivárvány harcosa Budapesten (forgatókönyv), Ámuldozó szemek (forgatókönyv). E művek szövegeit dr. Nagy Géza Gehringer Éva segítségével többnyire az író hagyatékában (OSZK Kézirattár, fond 583.) lévő gépiratokból rögzítette. Az ő munkájukat és a drámai művek közreadásához való hozzájárulást Gion Eszternek, valamint A vád és az Ámuldozó szemek című forgatókönyv társszerzőjének, András Ferencnek, illetve Sára Sándornak ezúttal is köszöni e sorok írója.

Alább röviden összefoglaljuk az eddig megjelent vagy kiadás előtt álló művek jelentőségét és az életműben elfoglalt helyét. Bízunk benne, hogy ez a rövid kivonat is izgalmas olvasmány lesz: kedvcsináló a drámai művek hamarosan kézbe vehető kötetéhez.

Az életműben az elsőként született (vagy legkorábbi fennmaradt) drámai mű a Szurkolók mind jóbarátok című jelenet, amely még a szabadkai középiskolás években készült, és egy kéziratos füzetből került elő. A humoros „egyfelvonásos” egy focimeccs lelátóján játszódik, és a maga esetlenségében is mutatja a későbbi biztos kezű drámaírót.

A Krisztus katonái a görbe utcából című – le nem forgatott, korábban kiadatlan – filmforgatókönyv a Délvidék/Vajdaság történetének talán legproblémásabb időszakában, 1941–1944-ben játszódik, így nem párhuzam és folytatás nélküli a Gion-prózában sem. Cselekménye ott indul, ahol a Latroknak is játszott című regénytetralógia második része, az 1976-ban Újvidéken megjelent Rózsaméz véget ér: 1941 húsvétján, a jugoszláv csapatok ki- és a magyar csapatok bevonulásával. Mindkét mű főhősei – Gallai István és felesége, Teréz, illetve Nagy István és felesége, Terike – az író nagyszüleiről lettek mintázva, így az életmű összefüggésrendszerében nagyjából „azonosnak” tekinthetők. Gion prózájában az időszak – valószínűleg a forgatókönyvet megelőző – kidolgozása a Történetek egy régi forgópisztolyról című elbeszélésfüzér, amely 1975 elején jelent meg folytatásokban a Magyar Szóban. Ezt követte az 1977-es A kárókatonák még nem jöttek vissza című regény, amely allegóriaként dolgozza fel az említett időszakot. Az 1941–1944-es időszak legteljesebb, legegyenesebb kidolgozására pedig már az író Magyarországra települése, illetve a rendszerváltozás után kerülhetett sor az először 1996–1997-ben a Forrásban közölt Ez a nap a miénk című regényben.

Itt nincs hely a drámai mű és prózai „társai” tüzetes összehasonlító elemzésére, de az mindenképpen megemlítendő, hogy – cselekményének sok-sok párhuzamával, a szereplők (nevének) egyezésével – a drámai mű legközelebbi prózai rokona a Történetek egy régi forgópisztolyról. Ám míg a Történetek… a kisgyermek (író) szemszögéből, nagyanyja („Nagy Istvánné Terike”) elbeszélései segítségével visszatekintve, így kissé tompítva, sőt nosztalgiák hozzáadásával – addig a Krisztus katonái és az Ez a nap a miénk az elbeszélt történet jelenidejében, a maguk véres valóságában mutatják be a második világháború bácskai éveit. Természetszerűleg az időszakot feldolgozó művek közül a Krisztus katonái a legdrámaibb. És talán a legvéresebb is: az író ebben a nagyapjáról mintázott örök túlélő főszereplője kivételével minden címszereplőjét is kivégzi. Nagyon fontos különbség a történeti tények és az Ez a nap a miénk, illetve a Krisztus katonái között, hogy míg a valóságban és az Ez a nap a miénkben a bácskai magyar férfiakat 1944 őszén-telén a jugoszláv partizánok már a front elvonulta után tizedelték meg, a – gépírás típusából és a papír fajtájából is következtethetően – még bőven a rendszerváltás előtt Jugoszláviában írott Krisztus katonáiban a Tito partizánjai által véghezvitt etnikai tisztogatás politikai okból szóba sem kerülhetett. A forgatókönyv a front megérkeztével zárul, 1944 őszének-telének eseményeiről majd csak a már Budapesten írt Ez a nap a miénkben olvashatunk nyíltan. (A Krisztus katonáiban még csak a háborús körülményekre „fogva” utalhatott Gion a partizánok tetteire: a bácskai magyar férfiak nagy vérveszteségére.)                

A Főleg a barna hajúak abortálnak is biztos kézzel megírt, különösen izgalmas – és aktualitását sajnos 1970-es évek eleji megírása óta sem vesztett – drámai mű. A darab első címváltozata a gépirat élén áthúzva olvasható: „Az utcán történt valami” – fölötte pedig kézzel a „Fogadjunk a doktorra” címváltozat áll. Az új közléskor viszont magából a mű szövegéből kölcsönöztünk címet a darabnak. Ennek fő oka az – megjegyezve, hogy egyik korábbi címet sem tartottuk a mű szempontjából kifejezőnek és az olvasó figyelmének megragadására alkalmasnak –, hogy minden bizonnyal az 1970-es évek elejének jugoszláviai (irodalom)politikai viszonyai, illetve az általuk kikényszerített öncenzúra volt az oka, hogy az író által adott egyik címben sem szerepel(hetet)t a leghangsúlyosabb tematikai elemre: az abortuszra való utalás. A darab megírása előtti évben ugyanis a jugoszláviai kultúrpolitikában nagy vihart kavart Rózsa Sándor Mindennapi abortusz című novellája, amelyben többek között a „Minden órában abortálunk” mondat is olvasható. Gion darabjában – amellett, hogy a mű másról sem szól, mint a futószalagon végzett abortuszokról – többször is olvasható, hogy az egyik szereplő tanulmányt tervez írni, amelynek „az lesz a címe, hogy: Főleg a barna hajú nők abortálnak. Vagy pedig: Miért abortálnak többnyire a barna hajú nők?”.

Rózsa Sándor írása miatt a novellát közlő folyóiratnak, a magyar nyelvterületen a szocializmus évtizedeiben talán legmerészebb, legújítóbb irodalmi lapnak, az Új Symposionnak az 1971/76. számát be is tiltották, a szerkesztőségnek pedig komoly önkritikát kellett gyakorolnia. Figyelemreméltó, hogy a lap szerkesztőségében sok éven át aktív szerepet vállalt Gion öncenzúrája részleges volt. Bár éppen a címben nem szerepeltette az „abortusz” szót, a rá más műveiben is annyira jellemző merész karakánsággal éppen ezt az irodalompolitikai okból is érzékeny, de a magyar társadalom számára amúgy is talán legfájóbb morális kérdéskört: az ezzel kapcsolatos érzéketlenséget, képmutatást járta körül – megrázóan tiszta tükröt tartva az emberi élet értékét relativizálóknak.

Gion írásáról lehet tudni, hogy az Új Symposion 1972/87–88. számában megjelent. De mivel a folyóiratnak az az évfolyama (bár éppen nem tiltották be) politikai okokból nem kerülhetett át Magyarországra – ahogy abban az évben magát az írót is kitiltották az országból –, a magyarországi irodalmi közvélemény számára ez a mű ismeretlen maradt. Bár az Újvidéki Rádióban 1973. február 20-án bemutattak Fogadjunk a doktorra címmel egy rádiójátékot, a Deák Ferenc dramaturg által nagyon fontos helyen csorbított, illetve a hangjátékszínészek előadása közben is módosult szöveg számtalan helyen nem egyezik a szerzői kézirattal – ami igazolja, hogy miért van szükség a film- vagy hangszalagon fennmaradt drámai művek szövegének kiadására is.

Jelenlegi számunkba ennyi fért. A későbbiekben folytatjuk a Gion-művek kiadásáról szóló beszámolót, illetve a többi, eddig (szinte) ismeretlen és most végre publicitást kapó Gion-dráma ismertetését.