Trianontalanság – lesz-e olyan?

Trianontalanság – lesz-e olyan?

Ágyúk, 1918.

Vajon eljön-e az az idő, amikor ezt a főnevet tartósan fosztóképzővel látjuk el? Amikor nem lesz többé része mindennapjainknak – mert most még az, noha száz esztendeje múlott, hogy valahol, valakik elosztottak, szétosztottak egy országot. Politikusok voltak ők, és természetesen a másét osztották, mert azt mindig könnyebb, mert azt sosem sajnálja az osztó, mert a máséból nagyvonalúan lehet kikanyarítani, nem nézve se Istent, se embert… A későbbiekben az osztók, konokul védve korábbi álláspontjukat, nem korrigálták igaztalan nagy osztásukat, de nem ám!

  Az osztás következménye pedig ott volt a mindennapokban, annak minden hátrányát folyamatosan megtapasztalhatták az új határok között élők: bíráskodásban, közigazgatásban, közoktatásban. Mondjuk ki: Trianont feledni sem a győztesek, sem a vesztesek nem hagyták, nem tudták. Így nem csoda, hogy része lett a személyes és a kollektív emlékezetnek is, bár volt idő, amikor említeni sem volt szabad.

  Csoda hát, hogy a történelmi esemény előtt és annak éppen kisarjadó árnyékában születettek kicsit úgy élték meg mindezt, úgy emlékeztek rá, akár az obsitos katonák: őriztek némi személyeset a fordulatról, még akkor is, ha annak csupán a következményét szenvedték el. Jobbára hallomásból tudtak valamit az eseménysorról. Az, hogy a kisebbségi lét generációk életét nehezítette, és mindenek dacára nehezíti ma is, nos, az a valamikori osztás eredője.

  Íme néhány emlékmorzsa, hogy lássuk, milyen szövevényesen kapcsolódhat a mindenkori jelen a múlthoz!

Anyósom 1915-ben született, apró gyerek volt a megszállás alatt, majd a spanyolnáthát is megkapta, amelyből 1919 kora nyarára gyógyult fel, tehát bízvást állíthatjuk, hogy személyes emlékei nem igazán lehettek, mégis a „Trianon darabolását” emlegette: „…ekkora volt Magyarország, de most már csak ekkora…” – mondta, és mutatta is kezével a csökkenést a világéletében apolitikus asszony.

  Édesanyám 1922-ben született. Magyar felmenőire, vallására büszke, szerinte az ősmagyarok is reformátusok voltak! Mesélte, idézem szavait: „…amikor megtudtuk, hogy jönnek, úgy örültünk, sírtunk, fiatalok, idősek… egy ősz hajú, nagy bajszú bácsi hangosan zokogott!” Mindez Bácskossuthfalván történt, azon a tavaszon, amikor bevonult a honvédség, és a határon kívül rekedt tömegek abban bíztak, hogy tartós és igazságos határrevízióban lesz részük.

  Járt már erre török, tatár, mégis magyar ez a határ! – skandálták a második világháború idején a rövid életű magyar impérium alatt, amikor is jöttek az ejtőernyősök, az anyaországi közigazgatási szakemberek, amiben nem volt sok köszönet. A határ mögé kerülők pedig tótok, oláhok, rácok lettek… Az érkezők meg csupa tekintetes, kegyelmes és méltóságos úr. Jaj volt annak, aki elvétette a sok titulust és rangot. Aztán vége lett a szép új világnak. A határ ismét zsugorodott, cakkosodott, csipkéződött, még többeknek jutott az egykori országból.

  Az újfent kívül rekedtek pedig megint gyürkőzhettek, kapaszkodhattak, alkalmazkodhattak, hogy ismét megfogyatkozva, de valahogy mégis maradjanak a közösségnek, a holnapoknak, a jövőnek. Ezért van, hogy részben még mindig magyar a Bácska és a Bánság bizonyos része, noha száz évvel vagyunk Trianon után.

  Európa közben nagyot változott, és noha a térségünkben államok szűntek meg, illetve államok jöttek létre, a Kárpát-medencében élő magyarság széttagoltsága a légiessé váló határok között is megmaradt.

  Sajátos helyzet ez, amely ilyen vagy olyan okból, különböző szándéktól vezérelve, de egyformán foglalkoztatja az itt élőket. Gondoljunk csak a választások idején újból és újból kijátszott magyar kártyákra vagy a székelység autonómiatörekvésére!

No de folytassuk példáinkat. Még az utolsó délszláv „Habsburg”, Tito – a Der Spiegel nagyon találó megállapítása volt a marsallról halálakor – soknemzetiségű birodalmában történt az alábbi eset, amelyből kisebb családi perpatvar lett.

  1973, Közép-Bácska, Topolya: Nagyapám házuk hosszú folyosóján ücsörgött, nagybátyámmal beszélgetve. Egyszer csak a háta mögötti falon függő nagy, színes olajnyomatra mutatott, és nem kis büszkeséggel jegyezte meg: Látod – mondta fiatalabbik fiának –, az aradi tizenhárom!

  Mesterember lévén sok házhoz volt bejáratos, és valahol sikerült szert tennie a relikviára. Nagybátyám mosolyogva, inkább tréfásan, semmint komolyan, de azért megjegyezte: Mit akar ezzel, apám, hiszen maga tót!

  A kedélyes beszélgetés azonnal félbeszakadt, nagyapám szikrázó tekintettel vágta oda: Tudod, ki a tót! Aztán sértettségében hónapokig nem szólt a fiához.

  1995, Erdély, Gyergyószárhegy: Dél volt, rekkenő hőség, kis csoportokban álltunk a fák lombjának hűvösét keresve. A néprajzi vándorgyűlés terepnapján nem kímélt bennünket a nyár heve a magas hegyek övezte faluban. Egyszer csak hosszú derekú szénásszekér érkezett a templom elé, a rakomány tetején ülő köszöntésre emelte a kalapját, majd ügyesen lecsúszott a szürkészöld színűre száradt szálastakarmányon. Közelebb jött, egy félszeg „jó napot”-tal köszöntötte az idegeneket, majd azonnal rátért az őt foglalkoztató dilemmára: úgy hallotta, lesz valami csatolás, nem tudjuk megmondani, hogy mikor? Zavart mosollyal néztünk egymásra, a kérdés igazán váratlanul ért bennünket, és hát a választ sem tudtuk.

  Erdély, Illyefalva: Elhanyagoltnak tűnő, vedlett homlokzatú házak között jutottunk ki a várhoz. Önerőből restaurálták az egykori erősséget, amely turistalátványossággá szelídült. Bástyáiról beláttuk a messzi vidéket. A Kárpátok koszorúi kéklettek a távolban. Már híre ment a faluban, hogy vajdasági magyarok is vannak a vendégek között, sőt azt is tudták, hogy polgárháború dúlt akkor a tartomány szomszédságában. Az egyik kocsmában a beszélgetőtársak megkérdezték, mennyi magyar él a déli végeken. Mondtam – mert akkor még annyian voltunk –, háromszázezer. A kérdező a feje búbjára tolta a kalapját, elmosolyodott, és így szólt: Költözzenek Erdélybe! Jut itt hely maguknak is.

  2005, Dél-Bánság, Székelykeve: Ugye emlékezünk még a népszavazás évére, amikor pró és kontra kampányoltak a politikusok a kettős állampolgárság intézményével, amikor, mondjuk ki: a politika játékszerévé lettünk mi, határon túli magyarok. Magyar kártya, csak kicsit másképp! Az egyik oldal félt a szavazatainktól, a másik meg akarta azokat a voksokat!

  Nos, ennek az évnek a nyarán is folyt még egy korábbi kutatás, amelyre szövetkeztünk, anyaországi és határon túli kutatók. Tájékozódó gyűjtés keretében bejártuk az al-dunai székelyek telepeit is. Furcsa volt megtapasztalni azt a kis magyar világot, ott az egykori déli országhatár mentén, ahová az alkonyban Belgrád fényei is ellátszottak. Éppen templomuk felújításán dolgoztak a helybeli mesterek, amikor bekéredzkedtünk, szemlélődni, beszélgetni. Elmenőben egyikük utánunk szólt: „Azt üzenjük Gyurcsánynak, fogadjon bé bennünket, és mi nem leszünk a terhére!” Hát a fogadás azon a decemberi napon elodázódott egy időre.

2010, Galgamente, Aszód: A sokadik június negyedikére készülődtünk, a város főterén zajló megemlékezések műsorát hirdetőoszlopokon és intézményekben plakátokon tették közzé. Az érdeklődés, akár a kiállításmegnyitókon, mindig mérsékeltnek mutatkozott. Sosem volt húsz-harminc embernél több a téren. Az évek során hozzászoktunk mindehhez, mégis megdöbbentően hatott, amikor egyik nap a feleségem azzal jött haza a munkahelyéről, hogy a kollégái megkérdezték tőle: „A Trianon az valami zsidó ünnep?” Tájékozatlanság, rosszmájúság, érdektelenség… ki tudja?

  2014, Galgamente, Galgamácsa: Apró, dombok között megülő falu, ahol kollégám vendégházat birtokol. Ő mesélte, hogy egy ház az utcájukban új gazdára talált. A beköltözőkről a szomszédok tudni vélték, hogy románok. A kolléga tettetett csodálkozással megkérdezte beszélgetőtársát: netán tud románul? Vagy hogyan beszélnek egymással? Az atyafi elvörösödve válaszolt: – Hát magyarul, mert azok is magyarok…

  Joggal kérdezhetjük mi, határon túliak, hogyan lettünk szerbek, románok, ukránok, szlovákok az anyaországiak szemében? Ez a magunk teremtette Trianon az igazán veszélyes.

  Vajon le tudjuk-e nyűgét rázni? Fontos-e a nemzeti összetartozás, vagy száz év után inkább csak az egykori nagyság emléke dobogtatja meg a szíveket?

 

 

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra… rész Amidőn tehát szakaszról szakaszra haladva elemezzük a verset, nem az explication detexte, nem a sorról sorra elemzés e gépies módszerét...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra… rész Amidőn tehát szakaszról szakaszra haladva elemezzük a verset, nem az explication detexte, nem a sorról sorra elemzés e gépies módszerét...

Hódi Éva

Gondolatok a Magyar Nyelvőr megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben jelent meg a mind a mai napig létező nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr. Alapítója Ada község szülötte, Szarvas Gábor, aki...

Hódi Éva

Gondolatok a Magyar Nyelvőr megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben jelent meg a mind a mai napig létező nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr. Alapítója Ada község szülötte, Szarvas Gábor, aki...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra…   Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.   A parndorfi...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra…   Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.   A parndorfi...

Patyerek Réka

Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb...

Patyerek Réka

Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb...

Kucor Tamara

Az első képzőművészeti találkozó Palicson

Nyáron Palics nemcsak a pihenés és üdülés, hanem a különféle kulturális rendezvények színhelyévé is válik. Így volt ez pontosan hatvan évvel...

Kucor Tamara

Az első képzőművészeti találkozó Palicson

Nyáron Palics nemcsak a pihenés és üdülés, hanem a különféle kulturális rendezvények színhelyévé is válik. Így volt ez pontosan hatvan évvel...

Sáfrány Attila

Áthaladás a középponton

  I.   Az öntudat világba lépésével kezdődik az élet. (Az öntudat nélküli világba lépő még csak létezik, mint a kavicsok és a sziklák.)...

Sáfrány Attila

Áthaladás a középponton

  I.   Az öntudat világba lépésével kezdődik az élet. (Az öntudat nélküli világba lépő még csak létezik, mint a kavicsok és a sziklák.)...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

A szerelem apoteózisa: Minek nevezzelek? Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

A szerelem apoteózisa: Minek nevezzelek? Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi...

Bordás Győző

A vallás és a hit viszonyáról

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az...

Bordás Győző

A vallás és a hit viszonyáról

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

  Az egyszerű és a nagyszerű halál (Egy gondolat bánt engemet…)   Gyermekkorunkban mindannyian álmodozunk vagy ábrándozunk életsorsunkról, felnőve talán terveket is...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

  Az egyszerű és a nagyszerű halál (Egy gondolat bánt engemet…)   Gyermekkorunkban mindannyian álmodozunk vagy ábrándozunk életsorsunkról, felnőve talán terveket is...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával....

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával....