Identitásaink sokféle eleméről

Identitásaink sokféle eleméről

Szerző: Pesti Emma

Széljegyzetek, magyarázatok, magyarázkodások

Napjaimban az állandóságot a reggeli-délelőtti böngészés jelenti, amikor a számítógép képernyőjét bámulva, a világhálón a hazai újságokat, folyóiratokat olvasom. Az otthoni hírek, események a szellemi otthon építőkövei, amelyek elsőbbséget élveznek, mert virtuálisan ugyan, mégis visszatükrözik a Bácska, Bánság és Szerémség, vagyis az otthon valóságát!

  Otthont írok és gondolok, noha a szemlézést Kartalon vagy Vácon követem el, hiszen lassan egy emberöltő óta vagyok anyaországi vendégmunkás, de az otthon valósága számomra most is a határon túli Vajdaság. Ha úgy tetszik, identitásom építőköveit rakom össze az olvasottakból, s teszem ezt nap nap után.

  Barátaim levelei is a fent jelzett folyamat részét képezik, mert a környezet és a napi gondok folyton kikezdik nagytáji önazonosságomat. Van tehát javítgatnivalóm bőven…

  Persze nem minden érhető el a világhálón, vagy az is lehet, én vagyok ügyetlen, hiszen ennek a számítógépes csodának a használatát folyamatosan tanulom, de nem tudom, sikerül-e megtanulnom mindazt, ami ahhoz kell, hogy magabiztosan kezeljem, kiigazodjak a net útvesztőiben.

  Ha jól meggondolom, tétovaságom, ügyetlenségem sem mindig hátrány, legalábbis akkor nem az, ha van, aki türelmesen összegyűjti a lapszámokat Magyarkanizsán, s a hazalátogatások egyik rituáléjaként megajándékoz néhány kupac sajtótermékkel.

  Ily módon hozzájutva az írott forráshoz, olvashattam egy remek esszét az Előretolt Helyőrségben identitásról, nemzetstratégiáról, nyelvismeretről, illetve annak hiányáról. Mindezt a szabadkai születésű Horváth Árpád jezsuita tollából.

  Írása Hasznos paradoxon címmel jelent meg (EH. II. évf. 8. sz. 2–3.) a törökkanizsai Szent István-napi ünnepség – Svetostefanski dan hleba elemzéseként. Főként a színpadra állított, bemutatott, megmutatott hagyományról és annak más nemzetbeli polgártársaink részéről történt fogadtatásáról értekezett a szerző, majd a látottak eredőjére utalva a következőket állapította meg:

  „Ha már nemzetstratégiai prioritásokat veszünk sorba, meg kell neveznünk egy harmadik nagyon fontos értéket is, amely nélkül semmilyen nemzeti közösségnek nem lehet jövője. Ez pedig a közös történet, a közös gyökerek és az összetartozás tudatának ápolása, amely közös narratívaként vagy mítoszként áll össze és mint élő hagyomány értelmezi nemzeti létünket.” Mondhatnám, hogy az önismeret kovászát sikerült definiálnia a páternek! No de azért ennél – noha a lényeg fontos sarokpontjainak néhányát említette – a dolog kissé bonyolultabb.

  Az önazonosság elemeinek számbavételével, azok elemzésével A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza (2003) foglalkozott a 20–21. század fordulóján, méghozzá az atlaszt megálmodó-szerkesztő Papp Árpád néprajzos-muzeológus állította össze a témára vonatkozó kérdőívet, amelynek lekérdezése után megírta az Identitás című fejezetet, külön kitérve többek között a társadalmi mobilitásra, szegregációra, sztereotípiákra, az újságolvasás, rádióhallgatás, nyelvhasználat és tévénézés szokásaira.

  Az identitásról szólnak konkrétan vagy érintőlegesen a helytörténeti kiadványok és a konferenciakötetek, csak néhányat említek közülük, teszem mindezt a teljesség igénye nélkül: Fészekhagyó vajdaságiak (2001), Kisebbségi létjelenségek (2003), Délvidék/Vajdaság (2007), Bennünk élő múltjaink (2008), Óbecse a polgárosodás útján (2013), Hármas határok néprajzi nézetben (2015), Kulturális értékeink a Kárpát-medencében – a Kiss Lajos Néprajzi Társaság könyvsorozatának már a harmadik kötete jelent meg…

  A fenti művekre azért utaltam, hogy lássuk: sokakat izgat a téma – történészeket, néprajzosokat, kulturális antropológusokat, művelődéstörténészeket, írókat, szociológusokat –, sokan foglalkoztak, foglalkoznak annak néhány szegmensével, ahogyan most én is teszem. A megközelítések általában szubjektívek, ami érthető, hiszen mindenkiben ott munkál a személyes érintettség. Még akkor is így van ez, ha a szerzők általában objektivitásra törekszenek.

Mások tükre

Lássunk hát néhány fentebb nem említett identitásképző elemet! Mindenekelőtt azt próbáljuk számba venni, hogyan látnak bennünket mások, más népek.

  Egy régi, gyermekkori emlékhez nyúlok vissza: nagybátyámék jó néhányszor vittek magukkal az Adriára. Egy alkalommal kisebb baleset ért, minek okán az ügyeletre kellett rohanniuk velem. Ej Zoltane, gdi je moj alaspaprikaš?” – kérdezte tőlem a horvát orvos, ott lenn Dalmáciában, amikor megtudta, hogy bácskai magyar vagyok.

  Neki ez jutott elsőre eszébe a magyarokról, mert ezt az ételt kapcsolta össze velük. Amíg környezetünkben a paprikás ételek magyarosnak számítanak, addig a paprika, alias törökbors, balkáni közvetítéssel jutott el hozzánk, és most mégis hungarikum a belőle készített őrlemény. Mert ugye van kulináris identitás is, hiszen ahány nép, annyiféle étkezési hagyomány.

  Mennyivel másabb a helyzet, ha mondjuk intézményesített identifikációval állunk szemben? Egy idézet Liszka Józseftől, a csallóközi folkloristától, aki Németországban időzve az alábbiakat tartotta feljegyzésre érdemesnek:

  „Ma – 2001-et mutattak akkor a naptárak (betoldás K. Z.) – a Bayern 1. műsorfelvétele Passauban. Az egész a Bajorország–Magyarország ezer éve című kiállításhoz kötődött. A magyar kultúrát egy öttagú hévízi cigánybanda képviselte »echt originelle ungarische Volksmusik«-kal (egy-egy blokkban csárdás- és operettmelódiák, illetve a Pacsirta). Ezek vagyunk (és maradunk!) mi a bajorok, a németek, igen, az európaiak szemében. Temperamentumos cigányzene, puszta, csikós, paprika, gulyás… Ez Magyarország, ezek vagyunk mi, magyarok…” Cigányzene, amelyet sokszor a népzenével azonosítunk mi magunk is, aztán operett és operettviselet.

  Ma mosolygunk vagy bosszankodunk ez utóbbin, de botorság lenne elvitatni létjogosultságát. Mint ahogy nem szabad elvitatni a begyűrűző újabb szokásokat sem, amelyek itt a szemünk láttára szervesülnek a magyar népi kultúrában. Gondoljuk csak meg: karácsonyfa, adventi koszorú – mindkettő német területről érkezett, de ma már eszünkbe sem jutna idegennek bélyegezni egyiket sem, s most itt a halloween – kelta hagyomány, amely éppen az óceánon túlról, az Egyesült Államokból jön hozzánk. Sokan berzenkednek a terjedése miatt, idegennek mondják, mint ahogy az is! De: vajon idegen lesz-e pár évtized múltán is, vagy beépül az itteni hagyományba?

  Így aztán nem árt meggondolni, hogy kell-e, érdemes-e, lehet-e beleavatkozni a kulturális cserefolyamatokba. Sebő Ferenc népzenésznek tulajdonítják a mondást, miszerint: A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

  Ha elfogadjuk azt, hogy a hagyományaink organikusan fejlődnek, akkor az azokban zajló folyamatokat kell figyelemmel kísérnünk, dokumentálnunk, hogy megérthessük a változások törvényszerűségeit!

  Az elnagyolt vonalakkal megrajzolt, kellő mélységeket nélkülöző önazonosság könnyen a sztereotípia kategóriájába billenti az elemzést, ami, tudjuk, nem más, mint felszínes azonosítása, jellemzése egyéneknek, csoportoknak, nemzeteknek, rasszoknak, szokásoknak. Aki először le is írta mindezt, az Walter Lippmann (1889–1974), egy német származású, New Yorkban született újságíró. Egyébként nagy karriert futott be, volt elnöki tanácsadó is. 1922-ben értekezett a kérdésről, és az angolokra, olaszokra, zsidókra, valamint a feketékre vonatkozó, általánosan jellemzőnek tartott tulajdonságokat vizsgálta.

  No de térjünk vissza az előbbi gondolatmenethez, és lássuk, hogy a kitalált identitáselemekkel mi a helyzet. Ha már itt tartok, példaként megemlítem a Pusztaötöst – elvileg egy gyorspostafogat ábrázolása –, amely nem akármilyen karriert futott be. Ludwig Koch (1866–1934) rézkarca egy soha nem volt fogat képével voltaképpen a puszta romantikáját színesítette, noha az egész értelmetlen kitaláció: vezetőszáron egymás mellé fogott három, majd mögéjük még két ló, melyeket egy postás hajt a hátsó kettőnek a farán állva! Mára azonban a lovasbemutatókon megszületett az élő produkció, amely elkápráztatja a külföldi turistacsoportokat, és a lovas nemzet nimbuszát erősíti tovább bennünk, magyarokban.

  A fenti példákkal valójában Edward T. Hall (1914–2009) megállapítását akartam illusztrálni, miszerint: „…a különböző kultúrákhoz tartozó emberek nemcsak különböző nyelvet beszélnek, hanem – ami még sokkal döntőbb – magát a világot is más-más módon érzékelik.”

  Egyetértve a kulturális antropológussal: a francia franciául, a spanyol spanyolul, a szerb szerbül, a német németül teszi azt, és mindenki a saját történelmi ismeretei alapján szűri az információkat! Amit jó esetben értünk, ám az korántsem biztos, hogy jól értjük, meg is értjük. A németnél maradva, legyen itt elég utalnom a népnévre, amely szláv közvetítéssel jutott el hozzánk, és igazából némát jelent. Mármint azok számára, akik nem ismerik a nyelvet.

A magunk tükre

A világ érzékelésébe beletartoznak azok a közösségi narratívák, amelyeket kisgyermekként, ifjúként a felnőttektől hallott az ember. Különösen a halkan, suttogva elmondott történetek voltak izgalmasak, a mikrotörténelem eseménysorai azokról az élethelyzetekről, amelyeknek elszenvedői vagy alakítói a mesélők. Aztán ezek az átörökített történetek ott ragadnak a következő generációk emlékezetében, és önkép-, önismeret-formálóvá válnak. Jelesül tehát az identitást alakító emlékezetre gondolok. Minderről a francia antropológus, Maurice Halbwachs (1877–1945) a következőket írja: „Többnyire akkor emlékezem, amikor mások emlékezésre késztetnek, s ilyenkor a többiek emlékezete segítségére van az enyémnek, mely így az övékre támaszkodik.” Eszembe ötlenek a családi összejövetelek, amelyek egy bizonyos ponton kollektív emlékezettréninggé lettek: a férfiak háborús emlékeiket idézték, amelyekhez a nők a hátországban megéltek emlékmorzsáit ragasztották.

 (Folytatódik januári számunkban)

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra… rész Amidőn tehát szakaszról szakaszra haladva elemezzük a verset, nem az explication detexte, nem a sorról sorra elemzés e gépies módszerét...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra… rész Amidőn tehát szakaszról szakaszra haladva elemezzük a verset, nem az explication detexte, nem a sorról sorra elemzés e gépies módszerét...

Hódi Éva

Gondolatok a Magyar Nyelvőr megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben jelent meg a mind a mai napig létező nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr. Alapítója Ada község szülötte, Szarvas Gábor, aki...

Hódi Éva

Gondolatok a Magyar Nyelvőr megjelenésének 150. évfordulója alkalmából

Százötven évvel ezelőtt, 1872-ben jelent meg a mind a mai napig létező nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr. Alapítója Ada község szülötte, Szarvas Gábor, aki...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra…   Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.   A parndorfi...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

Itt van az ősz, itt van ujra…   Ismét egy hihetetlen magasságokban járó költemény, melyet a megírás körülményei még feljebb emelnek.   A parndorfi...

Patyerek Réka

Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb...

Patyerek Réka

Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb...

Kucor Tamara

Az első képzőművészeti találkozó Palicson

Nyáron Palics nemcsak a pihenés és üdülés, hanem a különféle kulturális rendezvények színhelyévé is válik. Így volt ez pontosan hatvan évvel...

Kucor Tamara

Az első képzőművészeti találkozó Palicson

Nyáron Palics nemcsak a pihenés és üdülés, hanem a különféle kulturális rendezvények színhelyévé is válik. Így volt ez pontosan hatvan évvel...

Sáfrány Attila

Áthaladás a középponton

  I.   Az öntudat világba lépésével kezdődik az élet. (Az öntudat nélküli világba lépő még csak létezik, mint a kavicsok és a sziklák.)...

Sáfrány Attila

Áthaladás a középponton

  I.   Az öntudat világba lépésével kezdődik az élet. (Az öntudat nélküli világba lépő még csak létezik, mint a kavicsok és a sziklák.)...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

A szerelem apoteózisa: Minek nevezzelek? Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

A szerelem apoteózisa: Minek nevezzelek? Petőfi mintegy kétszáz (s ezek közül közel száz Júliához írott) költeményből álló szerelmi...

Bordás Győző

A vallás és a hit viszonyáról

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az...

Bordás Győző

A vallás és a hit viszonyáról

(Áldás, békesség! E reggeli áhítat és áldás meghallgatása után engedjék meg, hogy eltérve a jegyzeteimben fölvázolt sorrendtől, az...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

  Az egyszerű és a nagyszerű halál (Egy gondolat bánt engemet…)   Gyermekkorunkban mindannyian álmodozunk vagy ábrándozunk életsorsunkról, felnőve talán terveket is...

Reisinger János

Petőfi költői öröksége

  Az egyszerű és a nagyszerű halál (Egy gondolat bánt engemet…)   Gyermekkorunkban mindannyian álmodozunk vagy ábrándozunk életsorsunkról, felnőve talán terveket is...

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával....

Szabó Zsombor

Farkasvölgyi mesék

  „Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával....