Hasat be, mellet ki!

A cím nem csak egy tornaórán százszor elhangzó parancs. Ez egy szabály, mégpedig az első a Peterson-univerzumban. Jordan B. Peterson kanadai klinikai szakpszichológus, az egyik leghíresebb „influencer”, milliós számú követővel és a legutóbbi genderbotrányával együtt. Pontosan olyan megosztó figura, mint amilyenek a könyvei is. Tartalmuk nem pusztán „csak” egy önsegítő, keresztény alapokon nyugvó zagyvaság. Nem az elvadult konzervatív ember szájszaga érződik belőle. Maga a professzor sebtapaszként funkcionál a jelenlegi globalizált világban, aki azonfelül, hogy megpróbálja a sérüléseket befedni, azon is munkálkodik, hogy fogyaszthatóvá tegye a kulturális örökséget, a hagyományt, a Bibliát úgy, hogy beépíti a pszichológiába. Feltárja a valóságnak hitt ködfátyol mögötti kőkemény igazságot.

Úgy véli, hogy mindenkit egyenlő esély illet meg, és felesleges azzal foglalkozni, hogy a munkahelyeken milyen a nemek aránya százalékban kifejezve. A cél, hogy egy adott állást bárki betölthessen. Ezen gondolatok mentén voltak olyan olvasók, akik stigmatizálták a szerzőt, és lenácizták, lehímsovinisztázták stb. Mert a sértés joga ott motoszkál egy-egy beszélgetésben is, ahogyan a pszichológus is ecseteli ezt egy interjújában. Ezt a gondolatmenetet továbbgörgetve, a Jordan B. Peterson-jelenséget jobban megértve, feltehetjük a kérdést: miért fontos a fenn említett példa? Olyan kérdéseket feszeget akár az előadásain, akár a könyveiben (12 szabály az élethez, Túl a renden), amelyek miatt forrong a közélet és a politika. Melyek ezek? Genderdilemma, a modern konzervativizmus, és ami az én perspektívámból kiindulva kulcsfontosságú, az a bibliai történetek értelmezése és a mindennapi életre való alkalmazhatósága. Mert sokan úgy gondolják (tévesen), hogy a Biblia csak idejétmúlt szövegek összessége. Semmi több.

Arra buzdítja az olvasót, hogy muszáj kiállnunk a saját gondolatainkért, ha ezt nem tesszük, akkor kihasználnak, elnyomnak. Viszont nagyon nehéz megfelelően kezelni ezt a dolgot, mert a hatalom, a rátermettség néha nagyobb pusztítással járhat, mint amikor az ember bizonyos esetben csendben marad. Miért fontos a testtartásra ügyelni? Mert ezzel az egy momentummal is „bárkát építünk, amely megóvja a világot az özönvíztől”. Ez a kezdet.

A káosz szabadság. Habár nagyon veszedelmes. Nincsenek orientációs pontjai. A rend ezzel szemben a letisztultság, százmillió éves hierarchiája a pozíciónak és a hatalomnak. Ám ugyanúgy lehet korlátozó tényező is, amikor a bizonyosság és az egyformaság útján gondolkodásunk, látásmódunk túl egyoldalúvá válik. Miért fontos egy ilyenfajta szemlélet? Az ember a káoszból teremtetett, hiszen Isten a nyelv segítségével hívta életre a rendet. Felbonthatatlan a világ pólusainak szerződése (maszkulin-feminin, rend-káosz). Elválaszthatatlanok. A modern társadalomnak nem a két nem kiegyenlítését kell szorgalmaznia (hiszen ma a nemi identitás problematikája miatt abszurd társadalmi változások történnek), hanem azt, hogy mind a kettő megtalálja a neki megfelelő helyét, funkcióját – valószínű, hogy ezen elmélete lehetett az, ami miatt stigmát kapott a szerző. Nem arról beszél, hogy a nőket el kell nyomni, az ilyen jellegű félremagyarázás a tudatlanság bizonyítéka.

Sokan triviálisnak tartják a könyv tartalmát, mert „túl átlagos, semmi újat nem ad” – szól a kritika. Milyen érdekes, hogy az alapvető értékeket magyarázni kell, szájba kell rágni, hogy ez fontos. Inkább ez triviális, vagyis inkább szomorú. A szerző másik könyve a Túl a renden címet viseli. Fekete borító. Az előző pedig fehér. A jin és a jang, a férfi és a nő, a rend és a káosz. Már csak a borító is olyan nagy súlyt hordoz magában, amit ma már csupán egy legyintéssel elintéznek, mondván, hogy unalmas.

Az emberi kegyetlenség és kicsinyesség borzasztóan toxikus. A Túl a renden „kritikai szemlélete” is igen polarizált, ami rendben is lenne. Viszont vannak olyan szerzők, akik nem értik az őszinteség gesztusát, nem értik, hogy az előszóban miért tapasztalható Jordan B. Peterson részéről egyfajta vallomás, megbánás. A keresztény ember képes a változásra. Képes megbánni a bűneit, és a jóra, mindig a jóra törekedni. Nem erről szól a hit? Az ösvényen maradni Isten segítségével? De ezen az ösvényen maradni nagyon nehéz. Aki vállalja az utat, hibázik, de felelősségteljesen viseli a következményeket. Baj, ha valaki őszinte? És egy ilyen klinikai szakpszichológust alt-rightnak bélyegeznek?

Cél nélkül az ember elveszett és tanácstalan. Peterson Pán Pétert hozza fel példának, aki nem szeretne felnőni, mert számára Hook kapitány testesíti meg a felnőtt létet, viszont a kapitányt mindenféle rossz jelzővel lehet illetni. Menekül a haláltól, amely krokodil formájában jár a nyomában egy órával a hasában. Ketyeg, jelzi az idő múlását. Wendy, Pán szerelme pedig felnő, és felelősségteljes lesz. Nem szabad halogatnunk a célunk megtalálását, nem kell, hogy tíz évre előre tervezzünk, mikrocélokat is fel lehet állítani, amelyek eleve meghatároznak egy utat. Felnőttként az embernek elveszik a mágikus rálátása dolgokra. De ami születéstől adatik, az élet. Amiért felelősséget kell vállalnunk. Nem hárítani, projektálni.

Viszont ügyelnünk kell arra, hogy nem a cél a legboldogítóbb pillanat, hanem az addig megtett út, mert ha csak a célra fókuszálunk, akkor nem biztos, hogy azt az euforikus pillanatot éljük meg, amire áhítoztunk.