A szabadkaiak fülének ma furcsán cseng a Czorda név. Én majd hatvan éve élek itt, és még nem találkoztam ezzel a névvel, de ez nem zárja ki, hogy még élnek ezzel a családnévvel Szabadkán. Pedig a város valamikori legismertebb családjainak egyike bújik meg mögötte. Legkiemelkedőbb tagja Czorda Bódog volt, vagy latinosan Félix, míg a bunyevácok Srećkónak hívták. A 19. század második felében olyan sokat tett szülővárosáért, hogy kortársai utcát neveztek el róla. A századfordulón rajta kívül ez csak Kállay Albert főispánt illette meg, aki a városközpont kialakításában játszott jelentős szerepet, Mamuzsich Lázár polgármesterrel karöltve. A mai Đuro Đaković utca (a valamikori Jadran mozi utcája) viselte Kállay nevét, míg a vele párhuzamos utca (a valamikori Engels, ma Corvin Mátyás utca, de az itt lakók csak mint a Boss utcáját ismerik) vette fel Czorda Bódog nevét – talán van benne egy kis szimbolika is. Mivel érdemelte ki Czorda Bódog polgártársainak ezt a nagy megbecsülését?
Tudjuk, hogy városunk történelméről, Iványi István óta, senki sem kísérelt meg komoly összefoglaló munkát az asztalra tenni, pedig ennek már több mint százharminc éve. Ennyi évnyi üresjárat után egy-egy jelentős szabadkai egyéniség tevékenységét kutatva nem számíthatunk semmilyen segítségre, így azt mindig a kezdetekig visszanyúlva, gyakorlatilag elölről kell kezdeni. Ez nincs másképpen a Czorda családdal sem. A Czorda család Bódog előtt is jelentős szerepet játszott a város politikai életében. Nagyapja, Ferenc gyógyszerész volt, ő alapította 1780-ban a Magyar Korona gyógyszertárat, amelyet szabad kézből adott el Arno Mihálynak. Valószínűleg azért, mert politikai pályára lépett, és két ízben is, 1809–1813 és 1820–1828 között a város polgármesterének választották. A 19. század elején nem a polgármesterek töltötték be a város első emberének szerepét, a hatalom abban az időben a főbíró kezében összpontosult. Csak az önálló bíróságok létrehozása után léptek ki a polgármesterek a főbírók árnyékából, és vették át vezető szerepüket a közéletben. Bódog apja, Czorda József bíró és városi tanácsnok volt. Anyja neve is fennmaradt, őt Speidl Rozáliának hívták.
Bódog Szabadkán született 1828. december 18-án. Szüleinek egyetlen gyereke volt. Feleségével, Ladányi Etelkával (apja Ladányi Bertalan, anyja Karácsonyi Júlia) 1857-ben keltek egybe. A házasságból négy lányuk született: Etelka (+1892), Gizella (férje Nagy Dezső budapesti ügyvéd), Janka és Mariska. Iskoláit Szabadkán, Pécsett és Pesten végezte. A 1840-es években alapító tagja volt a Baráti Körnek is nevezett irodalmi társaságnak. Politikai pályafutása 1847-ben kezdődött, amikor a szabadkai országgyűlési képviselők mellé, Szkenderovits Sámuellel egyetemben, írnoknak választották meg. Egy évvel később Pesten jogi diplomát szerzett. A szabadságharcot mint a 30. honvédzászlóalj önkéntese küzdötte végig. A kapitányi rangig jutott. Világos után Josefstadban raboskodott, majd besorozták az osztrák hadseregbe, és egy évre Itáliába vezényelték. Az akkori törvények megengedték, hogy a módosabbak pénzzel váltsák meg a katonai szolgálatot. Szüleinek köszönhetően Bódog már 1850-ben visszatért Szabadkára. Két évre rá már mint gazdasági jegyzővel találkozunk vele a városi tisztviselők rangsorában.
Szabadkán sem volt megbotránkoztató, hogy a hazatérők a bécsi udvar által újonnan létrehozott Szerb Vajdaság hivatalaiban helyezkedjenek el. Kezdetben meghúzódva, de később az osztrák önkényuralom lazulásával fokozatosan mind nagyobb nyilvános szerepet vállaltak. Szabadkán Czorda Bódog volt az első, aki vette magának a bátorságot, hogy kilépjen a háttérből. Javaslataival új irányt adott a város fejlődésének. Első fellépései a városi képviselő-közgyűlésben az oktatás és nevelés fejlesztését célozták meg. Kezdeményezte négy nyilvános kisdedóvó felállítását. Szabadkán 1858-ban még nem működött nyilvános (városi) óvoda. Magánóvoda már volt a forradalom előtt is, de a válságos időkben megszűnt működni, majd a fegyverletétel után a város vezetősége már nem támogatta az intézmény újraindítását. Tíz év eltelte után Czorda elsőként vetette fel ismét az óvodák kérdését, és nagyszerű szónoki képességeire támaszkodva elfogadtatta a városi képviselőkkel négy új kisdedóvó létesítését.
Sikerein felbuzdulva síkra szállt a nyolcosztályos főgimnáziumért és a községi népiskolák átalakításáért.
Szabadkán a középiskolai oktatás 1747-ig nyúlik vissza. Az osztályok száma az idő múltával fokozatosan nőtt. A négyosztályos gimnáziumot 1795-ben hozták létre, majd 1806-ban hatosztályosra bővítették. A szabadságharc leverése után a város nem vállalta a nyolcosztályos gimnázium költségeit, ezért az osztályok számát ismét négyre csökkentették, és csak mint algimnázium működhetett tovább. Ez alkalommal is Czorda a városatyák szűkmarkúságát vette célba, akárcsak az óvodák esetében, és tüzes beszédével meggyőzte a tanács tagjait, hogy szavazzák meg a főgimnázium megnyitásának költségeit. Neki köszönhetően, a felső jóváhagyás után, 1861 őszén megnyílt az ötödik és hatodik osztály, majd a következő évben a hetedik és nyolcadik osztály is, így az intézmény nyolcosztályos főgimnáziummá nőtte ki magát. Az 1861. év újabb nagy fordulatot hozott az iskola életében, a ferences rendi tanárokat több mint egy évszázad után világi előadók váltották fel.
Tisztában volt a kompromisszumok szükségességével a város (és a saját) érdekében. 1859 augusztusában még indítványozta, hogy a város küldöttséget menesszen Cronini osztrák táborszernagyhoz, az alkalomból, hogy a Szerb Vajdaság éléről a horvát báni székbe vezényelték át a „Szabadka jóléte iránt mutatott atyai gondoskodásáért”. Három hónappal később pedig már Mukits Jánossal Zomborcsevits Vincét ajánlották a községi rendtartás fölötti tanácskozáson való részvételre Temesváron azzal, hogy ott pártolja a Szerb Vajdaság megszüntetését és az alkotmány visszaállítását.
Az olasz szabadságharc fellángolásával a Monarchia a felbomlás határára sodródott. Egy magyarországi felkelés pontot tett volna ennek a folyamatnak a végére, ezért Bécs mind elnézőbbé vált a magyarokkal szemben, akik éltek is az adott lehetőséggel. Országszerte kisebb-nagyobb megmozdulások kezdődtek. Szabadkán ezek szervezésében is Czorda járt az élen. A Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulója alkalmával rendezett ünnepségen, 1859 októberében tűnt ki beszédével, majd 1860 áprilisában, Széchenyi halála alkalmával, özvegyének részvéttávirat küldését javasolta. A tanácsnak benyújtott indítványában egy utcát és egy alapítványt szeretett volna róla elnevezni, valamint a legnagyobb magyar szobrát és arcképét tervezte elhelyezni a város tanácstermében.
Az 1860-as Szent István-napi egyházi ünnepély és körmenet alkalmával tartott hazafias beszéde miatt politikailag gyanús személlyé vált, ezért az osztrák hatóságok letartóztatták, először a szabadkai kaszárnyában tartották fogva, majd kocsin Szegedre kísérték, onnan tovább Csehországba, Josephstadtba került. Bécs nem akarta élezni a politikai helyzetet, hanem további engedményekkel igyekezett lecsillapítani a magyarországi állapotokat. Ennek köszönhetően még 1860 őszén kiadták az Októberi Diplomát, amellyel visszaállították az alkotmányos rendet, és ami Szabadka esetében különösen fontos volt, egy évtized után megszüntették a Szerb Vajdaságot, és területét visszacsatolták az anyaországhoz. Az enyhülés hatására Czordát héthavi raboskodás után hazaengedték. A város apraja-nagyja Palicsra sietett elébe. A kalapokat zöld gallyakkal és árvalányhajjal ékesítették. A városi hatóság ekkor még óvatosságból távol tartotta magát az ünnepléstől.
Az alkotmányos rend visszaállítása után megtartott választáson, 1861 februárjában elnyerte a városi főügyész székét, majd a március 20-án megtartott országgyűlési képviselő-választáson is diadalmaskodott. Az alkotmányos időszak nem váltotta be a bécsi udvar elvárásait, ezért 1861. november 5-én visszavonták az Októberi Diplomát, és visszatértek a központosított rendszerre. Az alkotmányos rend megszűnt, a tisztikar önként lemondott. A változások ellenére a Szerb Vajdaságot nem állították vissza.
Az 1860-as évek első felét kitöltő provizórium időszaka alatt Czorda továbbra is a város egyik meghatározó személyisége maradt. Fontos szerepet játszott az alföldi vasút megépítésében, ezért elismerésül 1864. március 14-én ő tolta az első talicskát az építkezések megkezdéséhez, és mellette Flatt Endre polgármester tette meg az első kapavágást.
A kiegyezés alatt már a Deák-párt egyik helybeli vezére. Az 1865 végén megtartott parlamenti választáson a győztes jobboldal országgyűlési képviselője lett, 1867 májusától városi főbíró. A Deák-párt azonban az 1869-es országgyűlési választáson itt helyben megbukott, majd az 1872-ben tartott városi tisztújítást is vesztesen hagyta el. Az új polgármester a balpárti Mukits János lett.
Czorda az országgyűlési választáson elszenvedett vereség után bírói pályára lépett. A jobbpárt kezéből Szabadkán kicsúszott minden hatalom, de országos szinten a vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen maradt. Ennek révén Czorda gyorsan haladt fölfelé a hivatali ranglétrán. Első lépésként 1869-ben a pesti ítélőtábla bírája lett, majd hat évvel később királyi kúriai bíróvá nevezték ki. A nyolcvanas évek közepétől már a jogászgyűlések elnöke, és az igazságügy-miniszteri szék várományosai között emlegették.
Mielőtt a fővárosba távozott volna, 1868 őszén kezdeményezte az első szabadkai pénzintézet megalakítását (történt már egy sikertelen kísérlet 1846-ban). Az intézet célját a földbirtokosok és a tőkepénz közötti közvetítésben fogalmazta meg. Az ötlet és az első lépések megtétele Czorda nevéhez fűződik, de a véghezvitel és a bank felvirágoztatása már a pénzintézet igazgatójának, Guln Györgynek a nevéhez. A Takarékpénztár és Népbank, Szabadka első pénzintézete, 1869. március 25-én kezdte el működését. Czorda a kezdeményezésért a választmánytól a tiszteletbeli elnök címet kapta.
Bírói pályafutásának huszadik évfordulóját szülővárosában ünnepelte. Ez jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a városban ünnepséget rendezzenek a tiszteletére. Egyet, amikor megérkezett a Hungária Szálló kerthelyiségébe, ahol „megjelent az ügyvédi és a bírói kar színe-java és sokan a földbirtokosok közül is” – jelentik a korabeli újságok. Valamint egy másikat, mielőtt visszament volna a fővárosba, ezt Palicson tartották – „több szabadkai polgár részvételével”. Ezen az ünnepségen a résztvevők, valószínűleg röstellve az ételre és italra elköltött tömérdek pénzt, eldöntötték Parcsetich Félix kezdeményezésére, hogy mindjárt helyben gyűjtést rendeznek egy diákokat támogató alapítvány számára, amelyet közfelkiáltással a jubiláló Czorda Bódogról neveztek el. A 300 forintot kitevő tőke (egy tanítónő évi keresete 600 forint körül mozgott abban az időben) kamatait egy olyan szabadkai gimnáziumba járó ifjúnak szánták, vallási és nemzetiségi különbség nélkül, aki „a magyar történelemből legszebb előmenetelt tett”. Az évi 26 forintos ösztöndíjat az 1876-os záróünnepségen osztották ki először.
Két év múlva a kúria második tanácsának tagja. A családi és öröklődési perekben ítélt. Szaklapokba írogatott (nevét a Jogi lexikon nem jegyzi). Államtitkár Szilágyi Dezső miniszter mellett. Gyakorlatilag az országos igazságügy második embereként kiharcolta a szabadkai igazságügyi palota megépítését (ma a katonai ügyosztály és a börtön épülete). Az alapkőletétel alkalmával, 1889 októberében, őt és Szilágyi Dezső minisztert mintegy tízezer ember várta a vasútállomáson, és kísérte Vojnits Lukács házához, ahol mindketten megszálltak.
Három évet töltött el az államtitkári székben, hogy 1892 szeptemberében visszatérjen a bírói karba. A királyi ítélőtábla elnöke lett. Ez alkalommal a királytól nemességet kapott, és felvették a főrendek közé. Az elkövetkező években tovább folytatta a címek halmozását, a valóságos belső titkos tanácsos és a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktora címet magáénak mondhatta, majd 1893 szeptemberében a kúria másodelnökének nevezték ki. Amikor 1901-ben nyugdíjba vonult, nyakába került a Ferenc József-rend nagykeresztje is. Három évvel később, 1904. július 5-én halt meg Budapesten. A fővárosban temették el.
A forradalom és szabadságharcból visszatérve a tőkés átalakulás és a polgárosodás egyik szószólója. Tisztában volt azokkal az elvárásokkal, amelyeket a jövő támaszt a város iránt, ezért mindent megtett, hogy Szabadka megfeleljen nekik. A nevéhez számos újítás kötődik: az első városi óvodák megnyitása, a nyolcosztályos főgimnázium beindítása, az alföldi vasút megépítése, az első pénzintézet megalapítása, valamint az igazságügyi palota megépítése. Sikereit a fővárosban is elismerték. Ő volt az egyetlen szabadkai, aki a dualizmus alatt (1867–1918) az államtitkári tisztségig jutott. Ennek ellenére szülővárosában a neve feledésbe merült. Most ezzel az írással szeretnénk ezt némileg ellensúlyozni.