“Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”

 

     A nagy francia forradalmat követő években, 1792-ben születtek a fenti sorok Batsányi János tollából. A franciaországi változásokra cím alatt napvilágot látott epigrammája kétségtelenül nagy port vert fel, ám mégsem vezetett hazánkban a liberális eszmék radikalizálódásához: az Ancien Régime alapjai nem rengtek meg, a „hív jobbágyik felszentelt hóhéri”, vagyis az uralkodó és az egyházi rend tagjai, akik hatalmukat felkenés által kapták, mind a helyükön maradtak.

 Ennek magyarázatát nemcsak a franciától merőben eltérő magyar társadalmi viszonyokban találjuk, hanem abban is, hogy a magyar nemesség körében nem vert gyökeret a felvilágosodás eszmerendszerének antiklerikális irányzata. Erre még a következő században sem került sor, hiszen tudjuk, hogy az 1848-as forradalom során sem szakított az egyházzal. A magyar püspökök közül ketten nyíltan támogatták a forradalmat, megannyi katolikus pap pedig a szabadságharc idejére a reverendáját katonai egyenruhára cserélte, hogy a nemzeti függetlenség ügyéért ne csak szavakkal, hanem fegyverrel is harcoljon.

 A 18. században létezett a felvilágosodásnak egy egyházi változata is, a német felvilágosodás képviselői pedig a vallást a társadalom fontos tényezőjének tekintették. A kor pápai megnyilatkozásai sem haboztak a felvilágosodásnak és a liberalizmusnak tulajdonított értékek keresztény gyökerére felhívni a figyelmet. Hiszen a személy méltósága, az értelem, a szabadság, a demokrácia és a jogállam fogalmának kialakulásában a krisztusi tanoknak fontos szerepe volt.

    A francia felvilágosodás képviselői azonban ellentétként fogták fel mindazt, amit a középkori kereszténység egységesnek látott: a világi és lelki hatalmat, a közéletet és a vallást, a tekintélyt és az emberi szabadságot, az államot és az egyházat, Istent és a világot.

    Mivel a 18. század művelt európai köreiben a francia nyelv ismerete elengedhetetlennek számított, ezért a Nagy Francia Enciklopédia kötetei óriási hatást gyakoroltak nemcsak az ország, hanem Európa polgárságára és nemességére is. A szerzők célja az „általános felvilágosultság” terjesztése egy olyan enciklopédia által, amely egész könyvtárakat helyettesít az olvasó számára a tudomány, a művészetek és a kézművesség terén. E nemes cél köntöse mögé bújva azonban az egyes szócikkek a szerzők radikális nézeteivel is át voltak itatva. „Meg kell szabadítani a vallásosság nevű babonától az emberiséget.”–hangoztatta Voltaire az Enciklopédia általa írt egyik szócikkében.

    A philosophe-ok által propagált felvilágosult empirista tudományeszme kizárta a tudományok köréből a teológiát, deizmusuk vitatta a kinyilatkoztatás „észszerű” voltát, radikális tekintélyellenességük pedig elvezetett az egyház pozíciói elleni harchoz, esetenként az ateizmushoz is. Az antiklerikalizmus alapja az a meggyőződés volt, hogy az értelem szabad használatának útjában leginkább az egyház áll a maga tanításával, dogmáival és hierarchikus felépítésével.

    Összetett gazdasági, társadalmi és politikai tényezők vezettek ahhoz, hogy a francia forradalom hajnalán Voltaire megfogalmazza jelszavát a francia egyházzal kapcsolatban: „Tapossátok el a gyalázatost!”

    A forradalom kezdetén az első rend, a papság tagjai közül többen is szimpatizáltak a felvilágosodás eszméjével és a harmadik rend jogos követeléseivel, sőt, számos képviselőjük 1789 májusában hozzájuk csatlakozva részt vett az alkotmányozó nemzetgyűlés munkájában is.

    A forradalom ideológusai azonban nem elégedtek meg ezzel, mivel az egyházra az Ancien Régime szolgálólányaként tekintettek, ezért először megpróbálták azt előbb átformálni, majd teljesen megszüntetni. A francia egyház racionalizálása érdekében került sor 1790. július 13-án a papság polgári alkotmányának (Constitution civile du clergé) elfogadására. A törvény közvetlenül az állam hatáskörébe utalta az egyházszervezet átalakítását és működtetését, az egyházi közigazgatást a polgárihoz igazította, előírta a papi hivatalok választás útján történő betöltését, továbbá a Rómával való kapcsolatot a hitegység fenntartására korlátozta.

    Mivel ez számos egyházi személyből ellenkezést váltott ki, ezért a Nemzetgyűlés kötelezte a püspököket és a papokat, hogy hűségesküt tegyenek a forradalom vívmányai mellett. Akik ezt nem tették meg, azokat száműzték az országból.

    Az osztálytársadalom új formájának létrehozása érdekében a jakobinus diktatúra vezetői végérvényesen le akartak számolni az egyházzal. A radikalizálódás magával hozta a keresztényellenességet is: megszüntették a keresztény ünnepeket, köztük a vasárnapot is, és helyükbe a köztársaság ünnepeit vezették be. Robespierre kezdeményezésére került sor a forradalmi szertartások bevezetésére: a szekularizált Notre-Dame-ban az ész ünnepét ülték meg (1793. november 10.), mégpedig úgy, hogy az „ész istennőjét” egy párizsi színésznő képében a katedrális oltárára ültették.