Ebben a részben olyan menekültéletutakat ismerhetünk meg, amelyek furcsán, nem szokványosan, deviánsan alakultak. Előfordulhat ugyanis, hogy a kényszerült vándorlás, menekülés nem a legjobb oldalukat hozza ki az emberekből.
1927-ben egy szélhámos cipészsegéd, Berény András karrierje hozta lázba a sajtót. A jó megjelenésű szabadkai fiatalember – Bíró utca 26. szám alatti lakos – Birinyi Adalbert de Berény néven bebarangolta a világot. Nyolc nyelven beszélt, bárónak és diplomatának adta ki magát. Mindig a nők segítségével érvényesült, levett mindenkit a lábáról, előkelő társaságokba is bejutott, főúri barátait kisebb-nagyobb kölcsönökkel becsapta. A pénzt elmulatta, elkártyázta. Több ország rendőrsége is körözte mint csalót, szélhámost. Letartóztatása előtt visszatért Szabadkára, és tengerésztisztnek adta ki magát. Ott is becsapott embereket, például Copkó László szabót, akivel öltönyöket csináltatott magának, de elfelejtette kifizetni. Ezután Zágrábba ment, ott fogták el a feljelentések nyomán.[1] 1927. október 13-án már a szabadkai ügyészség fogházában őrizték az ekkor 33 éves férfit.[2] Berény András az eljárás során tagadta a vádakat, azt állította, Buenos Airesben jól jövedelmező hajózási irodája van, és az első világháborúban a Kaiser Franz Joseph hadihajón teljesített szolgálatot. A szabadkai törvényszék egyéves börtönbüntetésre ítélte, amelyet letöltött. 1928. október 24-én, amikor szabadult, a fogház előtt már detektívek várták, akik megbilincselve útnak indították, és áttették a magyar határon. Budapesten jóformán azonnal letartóztatták, körözés volt ellene érvényben, és mint kiderült, a kommün idején a vörös őrség első zászlóaljának első politikai megbízottja volt, az ezért kapott börtönbüntetést letöltötte.[3] Előbb négyévi, majd háromévi fegyházra ítélték. Börtönbüntetése letöltése után Csehszlovákiában is tartózkodott, ott házasságszédelgésért ítélték el, de megszökött a börtön kórházából.[4]
Legközelebb 1935-ben hallatott magáról Berény András – Birinyi Albert: akkor már Buenos Airesben élt, de hazalátogatott apja sírjához. Édesapja, Birinyi György 1920-ban hunyt el, főkalauz volt, akit elüldöztek Szabadkáról. Jánoshalmára került, ott halt meg tisztázatlan körülmények között. Fia akkor, 1935-ben tett feljelentést Londonban, hogy vizsgálják ki édesapja halálának körülményeit. A vizsgálat eredményeiről már nem tudósított a sajtó, valószínűleg nem derült ki semmilyen bűncselekmény. Ekkor tervezte a szélhámos, hogy megírja tengerészkalandjait könyvben.[5] Mindeközben dél-amerikai komlóültetvényesnek és bélyeggyűjtőnek adta ki magát. A bélyeggyűjteményével szándékozott az angol királyhoz bejutni Londonban. Úgynevezett bélyegképeket is festett: kicsiny bélyegekből, bélyegrészletekből rokokó dáma portréját alkotta meg. A dáma legyezőjét osztrák bélyegekből, a karját magyar bélyegekből állította össze.[6]
1935 decemberében visszatért Szabadkára egy hathengeres Studebacker magánautóval. A volánnál sofőr ült, a hátsó ülésén tipp-topp úriember vastag bőrszivarral. Berényi de Birinyi Adalbert meglátogatott egy szerkesztőséget, hanyag eleganciával osztogatta a fémtokba zárt valódi Havanna szivarokat.[7]
Egy Szabadka határában levő szőlőbirtok megvásárlásáról tárgyalt, majd hirtelen távozott a városból.[8] Az 1936. májusi híradás szerint Birinyi a brazil rendőrség vendégszeretetét is élvezte, miután kiutasították az országból, visszatért Argentínába, immáron bélyeggyűjtemény nélkül.[9] 1943 októberében bukkant fel ismét Szabadkán. A csendőrség Szentfülöp községben fogta el, rokonlátogatás közben, mert újra körözés alatt állt. Ekkor német útlevéllel rendelkezett, amelybe foglalkozásként tengerészkapitány volt bejegyezve. Azt állította, hogy részt vett a spanyol polgárháborúban, Franco oldalán, majd a belga kereskedelmi tengerészetnél szolgált, utána a németnél a második világháború alatt. A franciák fogságába is esett, ahonnan megszökött.[10] Későbbi sorsa nem ismeretes.
Szabadkáról származott az a Novák János, akinek édesapja malomtulajdonos volt, ő pedig Budapesten egy faárucéget vezetett. 1926 tavaszán János elvesztette állását, hazatért Szabadkára, majd néhány hét múlva Győrbe távozott, ahol a furnérgyárban kapott állást. Néhány héttel később Szabadkáról a budapesti főkapitányságra sürgöny érkezett, amelyben a szabadkai rendőrség kérte Novák elfogatását. Thurzó Gyula és Schmidt Vilmos szabadkai kereskedők jelentették fel őt. Thurzó azt állította, hogy Novák ellopott tőle 15 millió dinár értékű ékszert. Schmidt pedig azt mondta, hogy Novák tőle 6000 dinár készpénzt lopott el. 1926 júliusában le is tartóztatták Novákot, és megindult a kiadatási eljárás. Nyolc hónapot volt Novák vizsgálati fogságban, amikor végre megállapították magyar honosságát, a kiadatását megtagadták, és nyomban szabadlábra helyezték. A Pest Vidéki Törvényszék tárgyalásán bizonyítékok hiányában felmentették.[11]
Révész József kommunista ügyvéd édesapja a szabadkai ügyvédi kamara titkára volt. Révész ügyvédjelölti időszakát már Budapesten töltötte, majd letette az ügyvédi vizsgát, és 1925-ben bejegyezték a budapesti ügyvédi kamara névsorába. Kezdetektől a kommunista perekben védőügyvédként szerepelt, többek között Vidéki Alice védelmében is, aki inzultálta Andréka Károly főkapitány-helyettest. 1930 márciusában a rendőrség megfigyelte, majd házkutatást tartott Révész Prohászka utcai irodájában. Itt találták például a berlini Rote Hilfe (Vörös Segély) segélyeivel kapcsolatos dokumentációt, amelyet börtönben raboskodó kommunisták és családtagjaik megsegítésére küldtek. Révész rendszeresen látogatta a börtönökben levő kommunista foglyokat és hozzátartozóikat. Berlinnel és Moszkvával is kapcsolatot tartott, ezután letartóztatták.[12] Tehát úgy védte a kommunistákat, hogy maga is kommunista tevékenységet fejtett ki. 1930. május elején óvadék ellenében szabadlábra helyezték.[13] Ügyében három tárgyalás folyt, ő azzal védekezett, Révész ügyvéd arra hivatkozott, ő kizárólag védői kötelességét teljesítette, és a hozzátartozók kívánságára felvilágosítást adott védenceinek ügyéről. Azt, hogy ezeket az adatokat egyesek külföldre juttatják, nem tudta. Elmondta, hogy a nagy perek védői felosztották egymás közt a munkát, így ő mások védenceinek ügyében is eljárt. Kovács Miklós törvényszéki bíró felmentette az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatása vád alól, mivel arra nem volt bizonyíték, hogy ügyvédi tevékenységén túlnyúlóan járt volna el.
A vándorlások kutatásának viszonylag elhanyagolt területe a visszatérés. Pedig nem minden falusi bevándorló marad abban a városban élete végéig, ahová először megérkezett. Akadnak, akik visszatérnek szülőföldjükre, és vannak, akik máshová költöznek el.[14] A visszavándorlók életútja többféleképp értelmezhető. Az egyik szerint azok térnek vissza, akiknek nem sikerült integrálódniuk a városi társadalomba, ezért életútjuk megtört a visszaköltözéssel. A másik ábrázolásmód nem a visszavándorlók sikertelenségét hangsúlyozza, hanem éppen ellenkezőleg: azt a sikert, amit a városban szerzett tapasztalatok átadásával a helyi társadalomban elértek. A nők közül sikertelen visszavándorlónak tartják a „megesett lányt”, aki a városban teherbe esett, majd visszatért szülőhelyére, hogy ott családtagjai segítségével nevelje fel gyermekét. A ténylegesen visszavándorlók elbeszéléseinek visszatérő fordulata, hogy akkor döntöttek a visszatelepülés mellett, amikor valamilyen tragikus esemény történt életükben. A trianoni békediktátum miatti menekülés esetén a visszatérésre kis esély mutatkozott, de mint láthattuk, még a szélhámosok, a nagyvilági deviáns kalandokban megfáradt bűnözők is visszatértek szülőföldjükre, egyrészt eldicsekedni sikereikkel, amelyek anyagi javakban és presztízsben fejeződtek ki, másrészt újabb bűncselekményeket elkövetni. Így a tiszavirág-életű dicsőség gyakran a rendőrségen, a fogdában, majd a bíróságon fejeződött be. Maga a jelenség mindenképpen figyelemreméltó: hiába férkőzött be, legalábbis állítása szerint, Berény András az előkelő, külföldi körökbe, akár királyi udvarokba is, mindennél fontosabbnak érezte, hogy szülőföldjén elismerjék. Természetesen a trianoni békediktátumban érintettek elenyésző töredékét tették ki a szélhámosok, ezek az esetek kivételt képeznek, és megmutatják az emberi természet kevésbé ismert, sötét arcait is.
[1] Reggeli Hírlap, 1927. október 13. 4. o.
[2] Esti Kurír, 1927. október 13. 11. o.
[3] Magyar Hírlap, 1928. november 7. 7. o.
[4] Délamerikai Magyarság, 1936. január 18. 5. o.
[5] Délamerikai Magyarság, 1935. december 26. 9. o.
[6] Délamerikai Magyarság, 1935. december 31. 9. o.
[7] Keleti Újság, 1943. október 12. 4. o.
[8] Délamerikai Magyarság, 1936. január 18. 5. o.
[9] Délamerikai Magyarság, 1936. május 28. 7. o.
[10] Keleti Újság, 1943. október 12. 4. o.
[11] Est, 1928. január 18. 2. o.
[12] Új Nemzedék, 1930. március 11. 1. o.
[13] Az Est, 1930. május 7. 5. o.
[14] George Gmelch: Migration and Adaption to City Life. In George Gmelch – Walter P. Zenner szerk.: Urban Life. Readings in Urban Anthropology. Illionis, Waveland Press, 1996. 192. o.