Szelíden, az elvaduló kertben
Gazzá silányuló virágokat nézve
Hallgatózunk ledöntött kerítések felett:
Egyszer a mi időnk is eljön itt
Festetlen, őszi vásznakon
Megörökítve órát, napot, éveket
Pacsirta-győzelmet, keselyű-vereségeket
(Mint kivágott fa, mely saját árnyékába dőlve
Halálos szélcsendben, végül megpihenhet
Valami átkos-áldott csehovi rendben)
Nincsenek már virágos katonák,
Emberekkel díszített vonatok
Reményillatú diadal-varázslat
Csak elcsitult dalokban honvágy és bánat,
Szellemharcosok (mint gyermekek, olyanok)
Kik szobor-talapzatokról kiáltva
Szeretnének újraszületni a világra
Fátylat dobva a felismerésre
Hogy az egyszarvúak is kihaltak
Akármennyire is élni akartak
De nehéz földdé válni sok akarat alatt
Mintha sínek alatt futhatna a vonat
Szelíden, a vadonná lett kertből
Eltűnt virágokon lépve
Nem vesszük észre, hogy
(Egy fehér sün rámozdul a légyre
Elvakítja, majd bekapja
Ezzel szegénynek
Gyásznak és reménynek)
Vége