Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez
„Magyarság, igazságosság, népiesség: ehhez, erre kell politikát és gazdaságpolitikát csinálnunk. Eddig ez fordítva történt.”
Csurka István drámaíró-politikus neve és személyisége sokak számára – meghatározó irodalmi tevékenysége ellenére – a magyarországi rendszerváltással, a többpártrendszer kialakulásával, az átmeneti időszakot jellemező buktatókkal, a hatalom- és vagyonátmentés időszakával fonódik össze. Mindez nem véletlen, hiszen az urbánus ellenzék monori találkozóján és a népi-nemzeti ellenzék lakitelki találkozóján megtartott előadásai után lett a rendszert bíráló és a rendszerváltást sürgető értelmiségi körök meghatározó alakja, de egyben a kilencvenes évek magyar politikai életének egyik legmegosztóbb személyisége is. Gondolkodásmódját nem a rövid távú politikai haszonszerzés vezérelte – ebből a szempontból nem is nevezhető reálpolitikusnak –, hanem a nemzeti érdek, az egységes magyar nemzetben gondolkozás. Bíró Zoltán irodalomtörténész elemzése szerint: „Csurka István nem volt politikus alkat, mert az öntörvényűségnek, az önálló gondolkodásnak, szókimondásnak azon a fokán, amely egész lényére és elhivatottságára jellemző volt, nem lehetett beilleszkedni a hazugságok és az árulások hálózatába. Ám a maga egyedi, heroikus módján mégis politikus ember volt a javából, olyan, aki látni és láttatni akar, és aki egyéni sorsát bármikor alárendeli a közösség létérdekeinek, hazája ellenében sohasem alkudott.”
A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című tanulmánykötet a magát népi, nemzeti és radikálisnak valló drámaíró-politikus halála után tizenegy évvel jelent meg. Ennyi idő talán már elegendő ahhoz, hogy objektíven, az aktuális politikai játszmáktól és érdekektől nem terhelve szemléljék őt kortársai, az irodalomtörténészek, történészek és a politikatudományok művelői.
A tanulmánykötet ezt a nem mindennapi életpályáját mutatja be, amit a szerkesztő, Zárug Péter Farkas politológus a következőképp fogalmaz meg: „A kötet célja, hogy őt magát lássuk. Nem az öreg, már a jelzőkkel teleaggatott Csurka Istvánt akartuk újraértelmezni és a mának valamit üzentetni, hanem az ereje teljében lévő, drámaíró, közíró, a titkosszolgálatok által megfigyelt, 56-os múlttal rendelkező, nemzetben gondolkodó Csurka Istvánt, aki gondolkozásának a megértéséhez akartunk hozzájárulni. (…) A kötet ebben kíván egy kicsit rendet, de nem történelmi igazságot tenni.” A tanulmányok a csurkai életművet 1992-ig, a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet legnagyobb vihart kavart, Néhány gondolat a rendszerváltás két esztendeje és az az MDF új programja kapcsán című írásának közzétételéig, az MDF alelnöki székéből történő távozásáig dolgozzák fel. A szerkesztő szerint az ezt követő időszak, vagyis a Magyar Igazság és Béke Pártja (MIÉP) megalakulása utáni időszak rögös és buktatókkal teli.
A könyv érdekessége, hogy három megközelítésből, az irodalom, a történelem és a politikatudomány szempontjából vizsgálja Csurka István munkásságát, és így próbál egy teljesebb, átfogóbb és árnyaltabb képet adni. A tanulmányok szerzői: Borvendég Zsuzsanna történész, Pozsgai Zsolt drámaíró, Vasvári Erika író, szerkesztő, Domonkos László író, újságíró és Zárug Péter Farkas politológus.
A tanulmányok mindegyikében megjelennek az életrajzi elemek, amelyekből kirajzolódnak azok a meghatározó jegyek, amelyek a Budapesten született, de Békésből származó, Nagyváradon, jólétben, polgári miliőben élő, majd a háború elől Bajorországig menekülő gyerek későbbi életérzését és gyökereit határozzák meg. Kitér az író számára meghatározó irodalomkedvelő és -művelő apa szerepére, az 1956-os események és az azt követő meghurcoltatás okozta világlátás alakulására, a rendszer által besúgónak beszervezett fiatalember egyensúlykeresésére.
A tanulmánykötetben Csurka állambiztonsági anyagainak elemzése az író viszonyát tisztázza a kádári titkosszolgálatokkal. A levéltári források bemutatásával betekintést kapunk a titkosszolgálati anyagokba, a Raszkolnyikov néven nyilvántartott, az 1957 márciusában letartóztatott és csaknem fél évig bebörtönzött, majd hosszas fizikai és szellemi nyomásgyakorlás után beszervezett „ügynök” ténykedésébe. Nyilván az ügynöki névválasztás sem volt véletlen, a dosztojevszkiji hős sorsát átérző fiatalember tudta, hogy – bár beszervezői tényleges együttműködésére nem számíthatnak – tetteivel és a saját lelkiismeretével előbb vagy utóbb, de el kell számolnia. A tanulmány az író sorsán át betekintést nyújt a beszervezett, a megzsarolt, megfélemlített emberek vívódásába, erkölcsi útkeresésébe, az önigazolásba, a társadalom minden szegletét irányítás alatt tartó állandó kontroll árnyékában. 1990 után valóban Csurka volt az első politikus, aki beismerte ügynöki múltját, bár az átvilágítást végző bírák azt is igazolták, hogy Raszkolnyikov ügynök senkiről nem jelentett.
A kiadványban Csurka életműve bibliográfiai megközelítésből is feldolgozásra kerül. Szépirodalmi írásai és politikai művei csaknem hetven önálló kötetben jelentek meg magyarul és idegen nyelven. A mintegy négyszázötven szépirodalmi munkája mellett közéleti-politikai írásainak a száma meghaladja a háromezret. Vasvári tanulmánya külön elemzi a szépíró és a közíró tevékenységét, valamint kitér a Magyar Fórumban megjelent, nagy politikai visszhangot kiváltó vezércikkeire is. Ezek közül is kiemeli azt, amelyik bombaként robbant 1999. április 29-én: ebben – ekkor még parlamenti párt elnökeként – egy újabb politikai kérdést és a vajdasági magyarság számára nemzeti sorskérdést vet fel, mégpedig azt, hogy a balkáni háborúk következtében kialakuló új határok kijelölésekor Magyarországnak is joga van követelni az új határ kitolását Zombor–Szenttamás–Nagykikinda vonalában. A trianoni határok visszaállításáról már árnyaltabban fogalmaz: „Nem a Nagy-Magyarországot kellene természetesen visszaállítani, mert azt még a magyarok sem viselnék el ma már, a rájuk nyomuló gyűlölködések miatt. De egy Kárpát–dunai Államszövetséget fel lehetne állítani, amelybe Erdély, Szlovákia, Bánát-Bánság, Délvidék és Horvátország tartoznék – Erdélyből és Bánát-Bánságból természetesen új ország keletkeznék –, s amelyben minden résztvevő megtartaná nemzeti függetlenségét.”
Feldolgozásra kerül Csurka drámaírói pályája és a korszak is, amelyben alkotott. Az 1960–1990 közötti időszakot a magyar dráma fénykoraként jellemzik, amikor a színházak előszeretettel játsszák a kortárs magyar szerzők drámáit, de már a film és a televízió is megjelenik, és teret ad a művek bemutatására. A dráma ellenállást jelent, egy darabnyi szabad teret, ahol ki lehet mondani dolgokat, mögöttes gondolatok, átszólások hallhatók a másképp hangsúlyozott mondatokban, elszólásokban, és ez a pillanatnyi, kiharcolt „szabadság” egy kicsit oldja a társadalmi csoportok, főleg az értelmiségiek feszültségét. Csurka ekkor veti bele magát a drámaírásba, és sorra születnek művei: Ki lesz a bálanya, Szájhős, Deficit, Az idő vasfoga, Házmestersirató vagy akár az egyik utolsó nagy szépirodalmi műve, A hatodik koporsó.
Csurka politikai pályáját meghatározó mérföldkő a Néhány gondolat című mű – ahogyan azt a szerző nevezte, „dolgozat” –, amely politikusi világlátását, a rendszerváltás megítélését, az MDF kormányzásának első időszakát, a magyarországi átmenet politikai, gazdasági és társadalmi folyamatait elemzi és értelmezi, és erős bírálatot fogalmaz meg Antall József miniszterelnök kompromisszumokra épülő politikájáról. Ő egy alternatív, szuverén nemzetpolitikát javasol, nemzeti-konzervatív értelmezési keretben keresve a választ a magyarság sorskérdéseire.
A Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez című tanulmánykötet azonkívül, hogy a huszadik századi magyar irodalom és politikai élet egyik meghatározó alakja életútjának és munkásságának kevesek által ismert oldalát mutatja be, betekintést is ad egy korszak történéseibe, a társadalmunkat ma is meghatározó változások folyamatába, előzményeibe és következményeibe, és talán ezzel egy kicsit hozzájárul jelenünk jobb megértéséhez is. Tanulságként azt is levonhatjuk, hogy a Csurka által a magyar közbeszédbe behozott, gyakran tabunak számító, szélsőségesnek kikiáltott vagy éppen egy lenéző mosollyal nyugtázott és egy kézlegyintéssel elhessegetett témák és gondolatok ma már életünk és valóságunk részeivé váltak.