nemrég láttam egy forgalmas utcán
anya és lánya sétált karon fogva
lassan mentek sehova sem siettek
csak közelebbről vettem észre
a lány szeme a semmibe révedt
az anya élénk-halkan mesélt
talán leírta milyen épületek
közé szorította őket a szigorú idő
mennyire borongósak és kuszák
a szembejövő járókelők
hogyan csillog felettük
a decemberi égbolt
ha az ember elveszti valamelyik
érzékszervét a többi sokkal élesebbé
érzékenyebbé kifinomultabbá válik
megfigyeltem az anya aggódó arcát
próbáltam kiolvasni tekintetéből
gondolatait míg a lányához beszélt
próbáltam rájönni merre néz
megfigyeltem a lány arcát
homloka fényét szabályos orra
ívét okos halántéka
kékesfekete árnyékát
anya és lánya sétált karon fogva
az anya élénk-halkan mesélt
a lány néha magabiztos
szelíd hangon válaszolt
tapinthatóvá vált akkor
a decemberi hideg
retinámba égett a kép
a lány látta a hozzá intézett
szavak színét már az anya
kapaszkodott a lányba s mentek
oda amit csak ők láthattak mentek
oda ahol csak a világtalannak
lehetett otthona
mint folyóban az áramlatok.