silány szövet
beleette magát a
terméketlenség
üres árok néz fel
minden este a holdra
eltévesztette az istennőjét
csúszós vagy és hideg
utálok hozzád érni
de tudom hogy én kerestelek
és mint egy nagy
piros sátorban
a gerincembe lépcsőket vág
átjárókat váj a levegőhiány
gondoltam arra hogy
megfőzzelek
felolvassam a kedvenc
verseimet neked
lehetnél egy szép fazék
a polcomon
ahova nem nyúlok
tudod
csodálni való
amelyik pók
az én életemet szövi
vak lehet vagy sánta
a szétfoszló szálak között
néha elkapom
néha gyengéden megsimogatom
a kolosszust.