Eltérések és szürrealitások Kis Endre művészetében
A kiábrándító valóság absztrahálható. A valóság leleplezése: gyógyír.
Sárkányrét
A korai zászlólengető tömegeket ábrázoló jugó-képei átpolitizáltak, cinikusak és kritikusak voltak. Portrésorozatai, arcfestős önképei már szuggesztív erővel bírtak, és a folytatólagos önkeresés hajlandóságára utaltak. Francis Bacon-i dramaturgiával már közprédává tette és csupasz dekoratív közegbe helyezte veszélyeztetett élővilágunkat. Kibelezett állatai a sebezhető élet tragikus kimeneteli lehetőségeire irányították a figyelmet. De a legemlékezetesebb talán művészünk népszerű szuperlénye, a valahai vörös sárkány volt, bár az már nem lengedez fehér pamacsfelhők között a vajdasági égen. A Hevér-tanya fölé emelkedett hatalmas vörös óriás végképp eltűnt. Ám Sárkányölő Szent Györgynek azóta még nagyobb kihívásokkal, láthatatlan veszélyekkel kell megküzdenie. A vitéz angyalnak most már nem lóháton kell rohamoznia. Az időtlenséget mímelő virtuális sárkányréten, az imbolygó mesterséges intelligencia mezején, idegpályáin csatározik. Lovagunk most szörfözik: ezüstözött acélsisakot már nem visel, fegyverzetét és régi páncélzatát levetkőzte, gyakran a számítógép monitorján villámgyors billentyűkombinációk segítségével zsákmányt szerezve próbálja kivágni magát a csatából. Feladata, hogy megmentsen bennünket a mostani virtuális sárkányoktól, vagyis a bennünket leigázó atomkorszak borzalmaitól.
Együtthatók
Kis Endre a nagy múltú vajdasági TAKT ifjúsági művésztelepén nevelkedett a kilencvenes évek végén. A vajdasági fiatal művészek harmadik nemzedékének egyik legmarkánsabb képviselője. E nemzedék a jugoszláv háborús időkben vált „nagykorúvá”. Kis Endre, Sinkovics Ede, Utcai Dávid, Soltis Miklós… egy összetartó baráti művésztársaság tagjai voltak. A későbbiekben a náluk is fiatalabb Tóth József, Ricz Géza, Vass Szabolcs, Varga Valentin, Klájó Adrián, Pécsről Gyuris Róbert csatlakozott hozzájuk. A rendszeres művésztelepi és a közös műtermi alkotómunka összeszokott művészeti csapattá érlelte őket. Kirobbanó energiáikat ekkortájt leginkább a valahai francia Nabis csoporthoz vagy a holland Willem de Kooning robbanékony absztrakt expresszivitásához lehetett hasonlítani. Ebbe a versenybe az angol Francis Bacon is beszállt, szürnaturalista képzeteivel. Majd a harsány és divatos amerikai pop art fura beidegződései, később pedig Mark Rothko végsőkig elvont, lapos színábráinak hatásai következtek. A tértágító installációk, a land art, az assemblage, a performance és a happening műfaját ugyancsak kedvelték. Egy maréknyi fiatal a kilencvenes évek vajdasági művészetének kirobbanó formában lévő, expanzív új generációjaként „együtthatói szabályszerűséget” követett, és több éven át egy rejtett parancsgomb ismétlődő utasításai szerint (Ctrl-V) dolgozott…
Pandora szelencéje
Valaha egy zavarodott, nyughatatlan, komolyan, alkotni nem tudó, botcsinálta művész kifejthette a különvéleményét: Mindenki (lehet) művész! Pandora szelencéjét nyitogatta.
Az egykor népszerű „olcsó művészet” művelői is gyors hírnevüket a szenzációs kollázs- és montázsképeknek, az újságkivágások kezdetleges, egyszerű ollózó-ragasztó procedúrájának köszönhetik. A technika hamar „stílussá” vált, de ez csak a korabeli sajtó szűkös fényképminőségi kínálatának tulajdonítható. A véletlenszerű művi alkotások ugyanis az újságokban közölt fotók alapján lettek különlegesek, ám hatásvadász jellegűek.
Talán két-három évtized óta terjeszkedik egy új képalkotói módszer. A számítógépes programok segítségével összeollózható, gyúrható, nyújtható. Részelemekből összeillesztve született meg az új művészeti műfaj: az elektrografika. Ehhez a műfajhoz is nagy tehetség kell. De ezek után kényszeresen feltevődik bennünk a kérdés: vajon merre tart az ábrázolóművészet? Emlékeznünk kell még Kassák komor hangulatvilágára, Bálint Endre derűs játékosságára, Vajda Lajos korai szenzációs papírpróbáira. De mi szívesen emlékezünk vissza a vajdasági Bosch+Bosch csoport frontembereinek a hatvanas-hetvenes években elkövetett merész kísérleteire is. Szombathy, Matković, Csernik, Fenyvesi Ottó divatfotókból, képregényfigurákból, nyomtatott szövegtöredékekből és plakáttépésekből összesulykolt, túlzsúfolt dadaista kollázsképeire.
Kis Endre már jóval precízebb náluk. Alkotásaiban alig(ha) van véletlenszerű. Gyakran tervezi meg őket számítógépen, de klasszikus módon olaj-vászon képeket fest. A végsőkig átgondolt, megtervezett, letisztult képi elrendezés híve, a kiegyensúlyozott képi kompozíció elemi erejével él. Különleges képzettársításai: a letisztult formák, kódolt üzenetek, asszociatív kalandként megélt játékos montázsok.
A parancsgomb varázsa
Kis Endre szimbolikus egységbe foglalja meglelt témáit. Higgadt, célratörő, kiváló stilisztikai érzékkel bír. Szakmailag is bombabiztos tömörítései, koncepciózus formai megfogalmazásai vannak. Művészünk mindig pontosan tudja, hogy mit akar elérni. Művészetére különösen jellemző a „parancsgombos” hasonlat: pályafutása kezdete óta különösen vonzódik a számítógépes előmunkálatokhoz. Korábban homogén háttérfelületekkel és kollázs-montázs hatás típusú „kikeményített szitanyomat-imitációkkal” manipulált. Később már kinagyított pixelhatásokkal is. Összevarrt látványvilága figuratív elemekből és sík faktúrákból áll. A „pixelesítés” korszakában alkotta meg a különleges rácsszerkezetű, emlékezetes maszkos önarcképsorozatát. Technikája formabontási lehetőség és új kiindulási pont is egyszerre, de nem a legvégső cél.
Egy kor-boncnok álmai
Művészünk részvéttel bánik a környezetével. Egyes képein az édeni élővilág pusztulását, az elvetélt jövőnket, a Káin-tudatú űrruhás őrült majomember megosztó kártékonyságát firtatja. Olykor figyelemre méltó anatómiai-belgyógyászati tanulmányképeket is fest nekünk: a biológiai és a szellemi szennyezésnek ellenállni képtelen állapotokról.
Az ember bukása parafrázisánál végképp rádöbbenhetünk, hogy az áldozatok nemcsak vétlen állatok lehetnek, de a természetet eluraló, majd tönkretevő felelőtlen emberi lények is. Sajnálatos módon csalódnunk kell, amikor egy Vénusz-szépség látványával szeretnénk betelni, de helyette egy kórboncnok (kor-boncnok?) hentesi munkája által feltrancsírozott, rekamiéra fektetett húsos masszát kell csodálnunk.
Bármily derűsen is fogalmaz, észleljük, hogy művészünk a nyers és komor valóságot gyakrabban ábrázolja. A természettől való eltávolodás alatt is az emberi elidegenedés érzetét féli. Képfelületei egyszerre bírnak pozitív és negatív hangulati töltésekkel. Lehetnek tárgyilagosan sterilek és érzelemmentesek, de egyszerre megejtően groteszk-bájosak, emberpártiak is.
Vonzódások és viszolygások
Művészünk képi megfogalmazásait eltérő módon értelmezhetjük. Kis Endre ütköztetett fotorealizmusában az élő és a holt, a gyönyörű és a ledér, az életszerű és a művi, a természetes és a mesterséges, a hanyag, pongyola és a feszesen jól kimunkált esztétika jól megférnek egymással.
A kettősségek az emberi gondolatvilág eltérő mércéit hivatottak alátámasztani. Az emberi valóság ábráit, élettani mozzanatait hol tárgyilagosnak, hol viccesnek, hol szubjektív-egyéninek vesszük. Hol világinak, hol szenvedélyesnek, hol érzéketlennek és szenvtelennek tartjuk. Szenvedélyes ítészek lehetünk, ha személyes hangulataink alapján ítéljük meg az alkotások terében történteket. Ráérzünk-e Kis Endre logikus következtetéseire?
Mindannyian előítéleti képességekkel és tapasztalati-gondolati sztereotípiákkal rendelkezünk. A kettősségek pedig hol kellemes, hol kellemetlen érzetet keltenek bennünk. Egyazon kép látványa esztétikai gyönyörérzetet, de a meghasonulás érzetét is okozhatja bennünk. Festőnk az egymástól idegen motívumok ötvözésével, a személyek és tárgyak plakátszerű egybeolvasztásával képes egyszerre pozitív és negatív (ellentmondásosnak, visszásnak tűnő) megfogalmazásokra. Egyesíteni lehet az épet a töredékessel, az élőt az élettelennel. Steril, művi körülmények közé helyezni azt, ami logikusan a természethez tartozik. Esztétikusnak álcázni a durva vagy frivol dolgokat, humorosnak állítani be a drámai pillanatot, fennköltnek a közönségeset. Egyértelmű, hogy művészünk pillanatokra képes velünk esztétikai élményként elfogadtatni akár a viszolyogtatót is. Ennek valódi oka van: célja a megütközés csiholása, hogy észlelve a visszásságokat, kisvártatva, magunkban helyre is tegyük a dolgot… Ez egy végsőkig komoly, megfontolt, elméleti és tömören emberi hozzáállás.
A művész minduntalan valami különleges élményre vágyik. Miközben lázad(na) a mindenkori állapotok mellett vagy ellen (…), lankadatlan figyelemmel kíséri az élet kis és nagy dolgait. Elsősorban az őt is megdöbbentő élményvilág leképezhető, vizuálisan kifejezhető állapotaira vadászik. A felfedezéseit tolmácsolja, egy sokak számára felfogható közvetített dimenzióba örökíti át a tapasztalati élményeit: maradandóvá szeretné tenni a pillanatot.
Közelítések
Mindig is élveztük Kis Endre alkotói nyitottságát és határozottságát, a kedvenc témáinak különutas megközelítését, a hol elfogadó, hol elhatárolódó vizuális kommentjeit, a megszokottól erősen eltérő gondolatait és a megújulási képességét. Megnyerőnek találjuk alkotásaiban az észlelhető stilisztikai kitérőket. Művészünk egyetlen festményén is lehetnek expresszív, szürnaturalista, pop artos leegyszerűsítő vagy éppenséggel absztraháló vonások. Művészünk az újrahasznosítás szándékával ötvöz: az „ütköztetett” ideák logikájának híve, a kettős értelmezésektől, megfogalmazásoktól nem mentes. Felfedezői figyelemmel kíséri a világ sokszor kísérteties eseményeit, melynek közvetetten a részese, megfigyelője, akár cinikus kommentátora is. Kis Endre valódi időutazó, a korok kalandora, csendes szemlélője, kritikus bírálója. Jó dokumentaristaként gyűjtögeti a kortalan időszerűség laboratóriumában elemezhető, lepárolható, értelmezhető információkat, megkérdőjelező, közvetítő és átfogalmazó ötletes sarkításokkal él. Sajátjaként kezeli és tolmácsolja a megbicsaklott világ virtuális és vizuális értékrendjét.
Elsősorban a számára különlegesen fontos, tömöríthető és átfogalmazható témákkal, frappáns módon kifejezhető tartalmakkal foglalkozik. A feszített, feszes pillanatokra kíváncsi: az emberi világ ingatag, hibás értékrendjére. Általában ösztönösen rátapint a múltbéli és a jelen idejű alternatív igazságokra. Tér-idő utazóként felfedezi a bibliai idők tanulságos történeteit is, de okosan rámutat az időszerűre, különösen a modern társadalmak etikai problémáira: az emberi kísértésekre, vívódásokra, a folyton békétlenkedő vagy épp háborúzó emberiség fatális tévedéseire és katasztrofális hibáira. Szól a környezetvédelem tragikus állapotáról és a politikai környezetszennyezésről vagy a modern kori tudományok zseniális eredményeiről, de zsákutcáiról, torzulásairól is. És utal és reflektál az idomított, elbutított társadalom tragédiájára, az elszenvedett igazságtalanságokra, álságos hazugságokra…
Művészünk modern, etikusan gondolkodó képalkotó. Nem a felszínes dolgok, hanem a lényegesek érdeklik. A kitüntetett pillanatok foglalkoztatják, azok élményi, látványi ünnepélyével, katartikus hangulatával törődik. A felfedezések fanyar és örömteli pillanatait gyakran szándékosan az egymással szembejövő művészi stílusok segítségével, keverten ábrázolja. Alapul leggyakrabban mégis a barátságos és közérthető képlékeny realizmust veszi. A konkrét problémák érdeklik, a bizonytalan elvontságoktól menekül, de elfogadja azokat is.
Mohának harmat
Sérülékeny értékrendünkben manapság igen nagy a torzulások veszélye. A művész a legérzékenyebb emberi lény, minduntalan valami különleges élményre és eredeti megfogalmazásokra vágyik. Tüntet a mindenkor tökéletlen emberi állapotok ellen, de figyelemmel kíséri az élet kis és nagy dolgait. Mindent begyűjt, relikviákra vadászik, de átfogalmazható értékeket ment. Hagyományokat követ, de mindig újszerűségeket keres. Valóságtartalmakat és sarkalatos víziókat. A megdöbbentő, leképezhető, vizuálisan kifejezhető élményi valóságtartalmakra esküszik, és a kitüntetett, feszített pillanatok hangulatábrázolásával él. A felfedezések örömteli pillanatait egy általa megfogalmazott új dimenzióba örökíti.
Vannak eltökélt művészek, akik inkább vonulnak el a világ zaja elől, mint hogy az urbánus környezet ördögének eladnák alkotói szellemük szabadságát. Elvonulnak zalai (Nemes István) vagy alföldi (Bukta Imre) zsákfalvakba, ahol még a madár se jár. Elköltöznek a Tündérkertbe: Erdélybe is. Alcsíkba, Patakfalvára, ahol a modern világ megszelídül, ahol még a hagyományos értékrend békés árnyékában lehet alkotni és élni.
Vannak művészek, akik maguk mögött hagyják az egyensúlyából súlyosan kibillent világot, és az Isten háta mögött laknak. Szerencsések vagyunk, hogy az emberarcú művészetet feltételek nélkül szolgálni tudják. Az emberarcúság úgy kell nekünk, mint mohának a harmat.
