Nem tudok semmit se rólad,
csak azt, hogy már harminckét éve
nézzük egymást szótlanul
e két szolid, vetetlen ágyon,
s kint a fűzfa holdezüstben ég.
Napok-éjek nyelik egymást,
évszakoknak tüze gyengül,
mindennek megromlik gyümölcse,
mindhiába, mindhiába,
csak nem juthatunk közelebb,
én is árva, te is árva,
csukott szemmel zuhanunk a másvilágra.