A tengeri világ rejtélyeitől a gyapjúszőnyegig

A tengeri világ rejtélyeitől a gyapjúszőnyegig

Szerző: Pulai Árpád: A textil gyökerei 1.

Pulai Árpád művészetéről

Egy több milliárd évnyi kísérlet részei vagyunk, amely az első egysejtű lényekkel kezdődött, és még ma is tart. Akárhova is kívántak mozdulni az élőlények, alkalmazkodniuk kellett az új éghajlathoz. Amikor ma körbetekintünk, a sok évezredes alkalmazkodás eredményeit láthatjuk. A flóra és fauna ezernyi csodálattal tölt el minket, és rengeteg ötletet tud adni a tudósoknak és művészeknek egyaránt.

  A természetben mindig is ihletet kerestünk és leltünk. Válaszokat vártunk tőle azokra a kérdésekre, amelyek éppen nehézzé tették életünket. Az ősidőkben az emberek kunyhókat építettek, amelyek barlangokra hasonlítottak. Ma pedig olyan vonatot tudunk építeni, amely nem idéz elő hangrobbanást, amikor hihetetlen sebességgel hagy el egy alagutat. A vonat orrát csőr formájúra alakítják, mint amilyen a jégmadárnak van, amelynek csőre nem idéz elő nagy csobbanást, amikor áthatol a víz felszínén zsákmányáért. Vagy amikor az olasz WASP építészcsoport környezetbarát anyagokat felhasználva házakat nyomtat, és olyan technológiát alkalmaz, amely a darazsak fészeképítési módszerére hasonlít. Rengeteg dizájnkérdésre és problémára a válasz sokszor a környezetünkben rejlik. A különféle tervezők ezt persze rég felismerték, és érdekesnek találják, figyelik a természet csodáit, hisz az állatok, növények és mikrobák tökéletes mérnökök. Az ilyen alkotási elveket nevezzük biomimetikának vagy biomimikrinek, amellyel a tervezők a természetben előforduló formarendszereket utánozzák. A görög bios, azaz élet (természet) és a mimézis, azaz utánzás szavak összetételéből jött létre.

  A textilfeldolgozás nélkülözhetetlen része az emberi létnek. Mindenekelőtt a haszonelvűség funkciója, mint például az öltözék elkészítése miatt fontos, de ehhez hamarosan fűződtek művészi elemek, mivel az ember mindig is igyekezett valami sajátosságot adni annak, amit készített – szerette díszíteni a tárgyait. Így hamarosan belekezdtek a szőnyegek készítésébe, a kárpitok, a gobelinek varrásába, amelyekkel padlóikat és falaikat díszítették. Ezek szépsége által sok fontos eseményt jelenítettek meg, például a Bayeux-i kárpit képe bemutatja a hastingsi csatát, valamint érdemes megemlíteni a közismert, világszerte emlegetett perzsa szőnyegeket is. A textilművészet tehát mindig is szoros kapcsolatban állt az adott táj hagyományaival, kultúrájával és vizuális világával.

A tengeri világ rejtélyeitől a gyapjúszőnyegig
Szerző: Pulai Árpád: Szuperegó
A tengeri világ rejtélyeitől a gyapjúszőnyegig
Szerző: Pulai Árpád: Szuperegó (részlet)

  Itt jön a képbe Pulai Árpád vajdasági textilművész. Pulai ihletét közvetlenül a természettől kölcsönözi, és az anyatermészet csodáit a maga módján, saját egyéni kifejezésmódjával alkotja meg.

  Érdekesnek tartom, hogy a mai textilművészet egyre inkább a természet felé hajlik, a globális, természetbarát szemlélethez igazodva. Hiszem, hogy az olyan művészek, mint Pulai Árpád vagy Petra Maitz (akinek korallzátonyokat formázó textilalkotásaival tavaly a budapesti Ludwig Múzeumban találkozhattunk, a Lassú élet című kiállításon), jó irányba terelhetik a jövő művészeit és tervezői is.

  Az első Pulai-alkotás, amely felkeltette a figyelmemet, egy szőnyeg, amelyet a 2021 decemberében nyílt Hybrid Choices: Art, Nature, Technology című kiállításon láthattunk a szabadkai Kortárs Galériában. A Bioszőnyeg – tengeri csiga elnevezésű szőnyeg valójában a tengeri csiga ivóhelye szerkezetének másolásával keletkezett. A tengeri világ rejtelmei, amelyek egyébként szabad szemmel nem láthatóak, gyapjúszőnyeg formájában kerültek bemutatásra. A szőnyeg felületi szerkezete egyszerre hat ránk vizuálisan és a tapintásunkra is, hisz a szőnyeg a városi és beltéri terekben a természetes talajt helyettesíti. Az alkotói folyamat egyik fő célja a természetes formák és a textilszerkezetek ötvözése volt, hogy olyan szőnyeg keletkezzen, amelynek esztétikai és funkcionális célja is van.

A tengeri világ rejtélyeitől a gyapjúszőnyegig
Szerző: Pulai Árpád: Bioszőnyeg

  A minket körülvevő biológiai világ rendszereit, mintázatait vizsgáló dizájn mellett Pulait a tudat alatti érzésvilág is foglalkoztatja. Egyszerű gyapjút használva mesebeli hidakat épít, a fantázia és a való világ között. Általában nemezzel, azaz filccel dolgozik. Ezt az anyagot kézzel, gép segítsége nélkül hozza létre. Ez azt jelenti, hogy a műveinek alkotása időigényes. Ennek köszönhetően két célt is el tud érni: egyrészt képes elkerülni a géppel eszközölt dolgok steril „tökéletességét”, másrészt (és ez még fontosabb) az idő, amit e lények létrehozására szán, lehetőséget ad az önmegfigyelésre. Így született meg az Introspekció elnevezésű nemez szoborcsoport. Ezek a gyapjúból készült lények nyolc darabból álló szoborcsoportot alkotnak, mesébe illő emberek formáját öltik, és zoomorfikus, illetve biomorfikus elemek alkalmazásával szállnak halandóságunk fölé. A művész két éven át alkotta ezeket a szobrokat, amelyek visszatükrözik, illetve, ahogy azt az alkotások közös neve is sugallja, kifejezik az introspekcióra szánt idő elteltét.

  Rendkívül érdekesnek találom azt az eleganciát, egyediséget és modern attitűdöt, amellyel egy hagyományos módszert alkalmazott, hiszen a gyapjút őseink már évezredeken át használták. Mindez oka lehet annak, hogy a fiatal művész 2017-ben kiérdemelte a Nagyapáti Kukac Péter-díjat. A zsűri indoklása szerint: „Pulai Árpád a képző- és iparművészet felénk méltatlanul mellőzött ágát műveli eredeti módon és magas színvonalon. Munkáiban megkérdőjelezi a tömegirányzatokat, és következetesen saját vízióját építi. Egy olyan víziót, amely kivételesen egyedi szemléletű és modern, mélyen a hagyományokban gyökerező, mégis teljes mértékben korunkhoz szóló. Művei azt bizonyítják, hogy a hagyományos anyag, a gyapjú, a belőle készült nemez ezer és ezer új lehetőséget hordoz, a művész kezében a leghétköznapibb anyag is komplex értelmet nyer, elgondolkodtat, érzelmet közvetít. Az új anyagok, új technikák, eljárások beemelésével kísérletezve az idő és az emlékezet rétegeit kutatja.”

A tengeri világ rejtélyeitől a gyapjúszőnyegig
Szerző: Pulai Árpád: A textil gyökerei 2.

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Kucor Tamara

Nulla dies sine linea

„Rajzolni olyan, mint lélegezni, élni.” Maurits Ferenc Maurits Ferenc, noha az idősebb generációhoz tartozó művész, a vajdasági magyar képzőművészet egyik...

Kucor Tamara

Nulla dies sine linea

„Rajzolni olyan, mint lélegezni, élni.” Maurits Ferenc Maurits Ferenc, noha az idősebb generációhoz tartozó művész, a vajdasági magyar képzőművészet egyik...

Kovács Pécskai Emese Szabadka, 1997

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Politechnikai Iskolában végezte el 2016-ban. 2017 és 2022 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója festőművészet...

Kovács Pécskai Emese Szabadka, 1997

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Politechnikai Iskolában végezte el 2016-ban. 2017 és 2022 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója festőművészet...

Sándor Laura

Tűz és víz

Kovács Pécskai Emese csantavéri festőművész – aki többek között Szabadkán, majd Budapesten tett szert eddigi szakmai tudására – valamiért kiemelkedik a fiatal,...

Sándor Laura

Tűz és víz

Kovács Pécskai Emese csantavéri festőművész – aki többek között Szabadkán, majd Budapesten tett szert eddigi szakmai tudására – valamiért kiemelkedik a fiatal,...

Mészáros Dániel Újvidék, 1999

Gimnáziumi tanulmányait Zentán végezte a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakán. 2018-tól az Újvidéki...

Mészáros Dániel Újvidék, 1999

Gimnáziumi tanulmányait Zentán végezte a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakán. 2018-tól az Újvidéki...

Lázár Tibor

A Crocs papucs a művészetbe lép

Mészáros Dániel életrajza alapján megállapítható, hogy egy most kezdődő pályafutás elején állunk, és annak a formatív folyamatnak lehetünk a...

Lázár Tibor

A Crocs papucs a művészetbe lép

Mészáros Dániel életrajza alapján megállapítható, hogy egy most kezdődő pályafutás elején állunk, és annak a formatív folyamatnak lehetünk a...

Kucor Tamara

Virágzó otthonlét

Szabó Benke Róbert Hanami című fotósorozatáról „Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna.” David Bowie Szabó Benke Róbert...

Kucor Tamara

Virágzó otthonlét

Szabó Benke Róbert Hanami című fotósorozatáról „Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna.” David Bowie Szabó Benke Róbert...

Szabó Benke Róbert Törökkanizsa, 1970

A Karlócai Gimnázium befejezése után, 1991-ben Budapestre költözött, és alkotói tevékenységét ott folytatta egészen 2019-ig. Az utóbbi öt évben...

Szabó Benke Róbert Törökkanizsa, 1970

A Karlócai Gimnázium befejezése után, 1991-ben Budapestre költözött, és alkotói tevékenységét ott folytatta egészen 2019-ig. Az utóbbi öt évben...

Gergić Ena 1998, Szabadka

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán grafikusművész szakon végzi tanulmányait. 2019-től 2022-ig a Drukker nyomdaközösség tagja. Számos csoportos...

Gergić Ena 1998, Szabadka

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán grafikusművész szakon végzi tanulmányait. 2019-től 2022-ig a Drukker nyomdaközösség tagja. Számos csoportos...

Móricz Ildikó

Almaóriás, lélek-fonál és tejfogak

Öt gondolat Gergić Ena alkotásaihoz   Gergić Ena munkái régóta foglalkoztatnak. Mélyen beágyazódtak a lelkembe. Nehéz lenne ettől függetlenedve gondolkodni vagy írni...