Yves Bonnefoyhoz
Hozzád bátorkodom esedezni ebben
a hőségtől és aszálytól elcsigázott,
áradásoktól és földcsuszamlásoktól
lepusztult vak Európában,
hamu és szennyvizek földrésze,
ahol vitathatatlan a Semmi
és a Hipermarketek szuverén hatalma.
Oh, Költészet, hozzád esedezem, és reménykedem.
Nem vagyok sem, Dávid sem Salamon,
nem rendelkezem sem Bethsabé, sem Sunemita felett,
a karvalyok és hangyák
nyelvének ismerete nélkül
hozzád esedezem, jöjj vissza.
Jöjj vissza, mint egy
fényes-vad május,
mint az első áradó-fehéredő
sugara a hajnalnak.
Jöjj vissza, jöjj vissza.
Jöjj vissza, mint erdők, lelkek, katedrálisok.
Jöjj vissza, mint kék keleti kertek.
Jöjj vissza, jöjj vissza, mint
Szűz anya, Vénusz, Afrika.
Nem leszel többé ugyanaz,
vándorolni fogsz, megváltozol,
és mi nem fogunk téged látni,
mint ahogy Mózes sem látta az Ígéret Földjét.
De jöjj vissza, oh, Költészet, jöjj vissza.
Hozzád bátorkodom esedezni, és reménykedem.
Várok, ülve egy kiszáradt patak partján.
Továbbra is énekelve a romok között.
* A vers a Ferite e rifioriture című kötetben jelent meg 2006-ban a Mondadori kiadásában.
Fordította: Csikós Ibolya