Szerző: Pulai Árpád: Szemtől szemben
Felépülésemmel
a szépségeteket hirdetem,
ti nők, kiket elhagytam.
Ellöksz – ellökődsz.
És múltak az évek,
támasztott csillagok
a virradatban.
Szült élet kockázattal tárgytalan.
Időzúzó ténfergés.
„Most látlak utoljára” – mondta
egyikük végül
a menekülőnek.
Árnyékok, sorakozó!
A vadász már esélytelen:
várja a tisztás közepén,
megindulna alatta
a tervezett
évadzáró jutalomjáték
lassan húzó örvénye.
Mert akkor,
akkor egyetlenegyszer,
elsuhant
az igaznak vélt otthon mellett,
pedig a nagykapu nyitva,
valaki kertet rendez,
s a tetőn üldögélő kacér angyalok
is megpengetik a mandolinhúrokat.
Az irgalom ott leng valahol,
kötélhágcsóról talán még elérhető.