Rövid az idő, hogy szeresselek!
Úgy, mikor a fa tovább már nem nő,
A vágyak pókja új hálót nem sző,
Páraként oszlom el a légben;
Dallamként vagyok a zenédben.
Rövid az idő, hogy keresselek!
Magamban újra, vérző csatákban;
Dalban, örömben, borzongva, lázban!
Vadászként szaladván és a lesben…
Érezni téged zajban és a neszben!
Rövid az idő, hogy elvesselek!
Hogy ne ismerjem hangtalan lépted;
Süketségemben néma beszéded.
Én bércként tornyosultam, védtelek;
Te őrzőm voltál ormaim felett!
Rövid az idő, hogy feledjelek!
Az erőt, a csillogást, a szépet;
A táncot s szemedben a kéket!
Táncpartnert keresve a régi bálon;
Lennél te ezerszer ismerős álom!
Rövid az idő, üti a hetet!
Zuhatagként omolsz rám, mosol el…
Örök-pillanat jelenléteddel!
S kéz a kézben megyünk a rövid útra,
S viszel magaddal az időn túlra.