I.
Lelétráztam.
Kapaszkodások nélkül csúsztam
a bátorság félhomályával.
Le. Hozzátok.
A megmondhatókhoz.
Akik lépésről lépésre vagytok én,
s vagyok ti.
Üzenem:
akik még hiszik, hogy valakivé lettek,
keressék meg pincéik kulcsát.
II.
Köntöseink nem melegítenek.
Nincsenek köntösök!
Elemi részecskékre osztottság van,
amiből lehet köntös is,
attól függően, megfigyeléssel mivé igazítjuk.
Kinek köntös,
kinek bárány.
III.
Telve vagyok e világ bűneivel.
Mint mosatlan pohár adja tovább kalapács szíve bacilusait.
Testemből születni akarnak:
nem fegyverforgatók!
nem rémregények hősei!
Kisfiúk, napszeműek.
Kislányok, illanók.
IV.
Hangyatávot fut az életünk.
Nézi az Isten, levél mögül.
Megállunk egy percre
„Mintha…”
„De mégse…” csak hatodik érzékünk
érintette szeme pillantását.
V.
Fűszálon élet.
Fűszálon halál.
Kódorgó keresők
botlanak belé.
És mégis az talál,
aki nem keres.
VI.
Istenbe csomagolva jöttünk e világra,
mint a császár,
új ruhában.
Zálogot adtak értünk idelenn,
mely csak odafönn váltható ki.
VII.
Kirágnám magamból a fekélyt,
hatalmas szikék a fogaim.
Nem viszem el, mit rám terheltél,
nem viszem el, csak a saját halálom.
VIII.
Tépett rongyát a szónak
kezembe tetted.
Nézem, forgatom.
Sehonnan jött, sehová tart.
Titok.
Magában hordja egészed,
de örökre rejtve marad.