elfogadni az almát a kígyótól
mohón hörögve harapni vérszínű testébe
vicsorogva röhögni
amikor húsa roppan
a sötétben a párnába erjedt borgőzt lehelni
simogatónak érezni a fal hidegét
belül üvöltve nehéz csendet erőltetni magunkra
csukott szemmel bukni a nem szabad tavába
levegőért sem jönni fel utána
ujjakba kapaszkodni
hogy a váll szakadjon ki egy mozdulatban
reggel fésülten kilépni a fényre
és kajánul mosolyogni a világra