dögök húsát marcangolva
vihogó sátán fattya
a vadonszéli utálat-mocsárból
gyávaság reszkető sötétjéből
néha-néha lopva bújsz elő
mikor a méltóságot már rég
döglegyek szaga járja át
ki vigyorogva élsz a megvetésben
a vadon remete-léte sorsod
mégis
mikor egyedül látlak rácsok mögött
kutyámmá fogadnálak
az én kis hiénámmá
aztán talán én lennék
a te dögöd