Vékonyka fények ülnek
az utcák kövén,
távolba veszők,
árnyakat ébresztők,
és kételyeket:
vajon merre tükröződik jobban
a boldogság?
Eldunsztolt vágyak
a spájzban,
pinceablak zugában
szép alkalmakra tartogatott
borosüvegek,
kitenyésztett, feszengő idill ez:
mert a lét fájó koccanásai
folyton felrepesztik
a meghittség mázát.
Odaát
aranyló remény-fák
hívogatnak,
mű-pipacstengerben
heverész a kedvesség,
és az ég
nem szembogárnyi széles,
mint nálunk.
Odaát
látszat-méltóság
bájol,
megvásárolható elégtétel,
és elég étel
gömbölyít,
majd vonszol
a drága sírgödör felé.
Külsőség-mítoszok öltöttek kecses formát
odaát.
Itthon …
fakó képkeret mögé zárt lelkek
illesztik össze
a pupillák otthon-melegét:
a lét egyedüli
– erőt adó –
révülését.
Minden más
örömvillanás
kiváltság:
itt is,
ott is!