Bármilyen különös, az Anyám tyúkja bemutatását utóéletének ismertetésével kell kezdenem.
Az 1849 nyarán kezdődő megtorlásokat követően már Petőfi nevének a felemlítése is tiltottnak számított. Pesten maradt értéktárgyait lefoglalták, elkobozták. Költeményei nem jelenhettek meg közel egy évtizedig, Az apostol csak 1874-ben. A széles közvélemény elől forradalmi verseit eltiltották, az 1848–49-ben írott, közel 150 lírai és prózai műve ismeretlennek számított egészen 1948-ig!
Mivel pótolták ezeket a nagyközönség előtt? – Tájleíró, családi verseinek népszerűsítésével… A Füstbement terv, az Egy estém otthon, Az Alföld, a Szülőföldemen váltak megtanulandó költeményekké az iskolában, egy alaposan leszűkített versrepertoár az antológiákban és a folyóiratokban, lapokban. Amikor Ady Endre 1908-ban külön antológiába gyűjtötte Petőfi forradalmi verseit, bevezetést is írt hozzá (Piros és fekete), amelyet barátai kérésére lírai tanulmánnyá bővített Petőfi nem alkuszik címmel (1910-ben jelent meg a Nyugat ellenlábasának létrehozott Renaissance című rövid életű folyóiratban). Ady új Petőfi-képet állított a Petőfi Házzal vagy a Petőfi Társaság által terjesztettekkel szemben. Aztán gyorsan jött a világháború, az Ady-féle portrét Babits 1923-as verse, a Petőfi koszorúi, majd Illyés 1936-os, azóta is több kiadásban közkézen forgó, Petőfi Sándor című költői életrajza egészítette, tágította ki.
A közoktatás és a közszellem azonban megmaradt a régi klisénél. Petőfi műveinek nagy részét egyszerűen nem vették tudomásul. Az Anyám tyúkja persze kivételnek számított.
1917-ben született Édesanyám, ha leült kissé megpihenni a konyhában, az Anyám tyúkját mondogatta legszívesebben az 1960–70-es években, mint a régi irodalomoktatásból számára megmaradt legemlékezetesebb Petőfi-verset. Mi, gyermekek némi lesajnálással vettük tudomásul: „Ha ez Petőfi, akkor ennyi elég is belőle!” Irodalmi érdeklődésünk kezdetén a művek tartalma vonz elsősorban, nem a megformáltságuk vagy mélyebb jelentésük. Így vált kissé megmosolyogtatóvá az említett költemény.
Pedig a maga nemében Petőfi legkiválóbb költeményei között tartjuk számon – még Nemes Nagy Ágnes szigorú esztétikai elveket számonkérő ítélete szerint is. Mi teszi nagy verssé ezt az alkalmi költeményt (Goethe szerint minden jelentős költemény alkalmi költemény), amelyet a költő akkor írt, amikor az életük során (Dunavecse után) másodszor is teljes elszegényedésbe süllyedt szüleit Vácott meglátogatta. A Pesttől északra fekvő városba vezetett az első vasút, ezt örökíti meg a Vasuton (Pest, 1847 decemberében) című, igen figyelemreméltó költemény.
Üljünk föl rá, gondolatban, hogy a tyúkanyóhoz minél gyorsabban megérkezzünk.
A váci vasúti pályaudvartól alig egy kilométernyi utat kell megtennünk a székesegyház irányába, hogy elérjük a ma emléktáblával megjelölt házat, amely jelzi, hogy itt laktak Petőfi szülei, és itt született az Anyám tyúkja.
A vers sok kiválóságából hármat mindenképpen ki kell emelnünk: a hangnemet, a jelenetezést, valamint a szegénység késleltetett, visszafogott említését.
Felkiáltás és kérdés indítja útjára a költeményt. Rövid, de ízes a felkiáltás, süveget levevő kezdés. Az élőbeszéd, a hétköznapi beszéd keresetlenségével toppan a házikóba, s veszi kezdetét a versbeszéd is. Olyan ez, mintha két gazdasszony váltana szót arról a tyúkról, amely szinte szemünk előtt csipeget a kendermagból, ugrik föl a ládára, érzi magáénak a kicsike szobát. „Kendnek” szólítja a tyúkot, megőrizve a mai ember számára is ezt a sajnálatosan kiveszett szójárást. A paraszti világban a „maga” kedvesebb megfelelője volt ez a szó. A „maga” durvaságát épp a reformkori időben próbálta az „önnel” enyhíteni Széchenyi István. A „kend” nem számított rusztikusnak, általánosító megjelölés volt, később sem találtak ki jobbat, sem a kissé lekicsinylő „kiskomámmal”, sem az „úrral”, amelyhez számtalan jelzőt ragasztva (tekintetes, méltóságos, nagyságos, nem is szólva az egyházias főtisztelendő, nagytiszteletű stb. alakokkal) sem érték el a „kend” egyszerű, elismerést sugalló színvonalát. 1848. március 15-e után a köztársaság vagy a demokrácia szólásformájaként ezért javasolta Táncsics Mihály éppen a „kendet” mindenki megszólítására – általános megrökönyödést keltve. Sem a főváros, sem a vidék nem fogadta el a budai börtönéből szabadult rab ajánlatát. A „kend” szót háromszor ismétli Petőfi a versben, Morzsa kutyával ellentétben azonban ez nem „cselédet” jelent, hanem inkább „kiskirályt”.
A hangnem a humorosan évődőből egyre inkább a komolyan tanácsoló felé változik, miként a jelenetezés, a szcenírozás is követi ezt az átalakulást: a szobában ide-oda szaladgáló, a ládára is fölszálló és ott kotkodáló tyúk megbecsülésének lehetünk tanúi, aki „válogat a kendermagban”, de hiszen e jóltartás mögött a tojáshozam leplezetlen kívánsága áll:
Jól megbecsülje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.
Ezután jön még az oltalom és egy másik állattól kért védelem gesztusa, a mindig emberül szolgáló Morzsa kutyától kikövetelt „kedvet ne kapj a tyúkhusra” kívánalma. Mivel a kutya közelebb áll (és él) az emberhez, mint a baromfi, neki van neve, ő a Morzsa, viszont a tyúknak ha nincs is megkülönböztető megjelölése, mégiscsak „az anyám tyúkja”, vagy ahogy a legutóbbi sorból kiderül, nem is véletlen, hogy lakásban él, és nem a baromfiólban. Az ugyanis nincs, miként baromfiak sincsenek.
Az „anyám tyúkja” egyben tehát „Anyám egyetlen jószága”.
A szegénységnek, a kiszolgáltatottságnak késleltetett és ügyesen elpalástolt végszava ez. Hasonló megoldással találkozhattunk már a Füstbement terv esetében: „S a kis szobába toppanék…” Ahogy négy évvel ezelőtt Dunavecsén is csupán egyetlen szoba (előszoba, konyha, másik szoba nélkül) adatott Petrovicséknak – az apa közben maga is Petőfire váltotta nevét –, Vácott sem volt különb a helyzetük. Éppen egy kis kiadó szoba jutott osztályrészükül. Az állatok társasága azonban melegséget, életet, védelmet varázsol ki-ki otthonába. Eszünkbe juthat Virág Benedek budai lakása, amelyben az idős költő, műfordító, történetíró („a magyar Horatius”, az ódaköltészet magyarországi meghonosítója) halálos ágya mellett tyúk, kutya és macska állt.
Az Anyám tyúkja (1848. február) idillje hosszú versek társaságából emelkedik ki, mint a későbbi Itt van az ősz, itt van újra (1848. november 17–30.) ódává emelt dala, idillje. A Rózsavölgyi halálára, Az országgyűléshez előzi meg közvetlenül, A tél halála, az 1848 következik szorosan utána. A végletekig feszült lelkiállapotok költője közbülső területeken is bármikor megállni, megállapodni képes. Lírája 1847–1849 között szinte minden darabjában a csúcsra érkezett. „Birtokában volt a forma és a költői merészség minden fogásának, azokat téma- és hangulatfüggően, mesterfokon használta.” (Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz. 2008. 351.)
Az Anyám tyúkja elemzése végén az irodalomtörténész még egy megjegyzést tehet, amely életrajzi, de talán erkölcsi is. 1848 báli időszakában Petőfi felesége, az egykori szatmári bálkirálynő egyetlenegy estélyen vagy társasági rendezvényen sem vett részt. Naplójában ő is megemlékezik férje szüleinek elesett állapotáról. Január 25-e körül ezért kerekedett föl Petőfi orvos barátjával, Sass Istvánnal, hogy szüleit megvizsgáltassa. Szerencsére az előzetes hírek nem bizonyultak megalapozottnak, a szülők csakhamar felépültek, az öreg kocsmárosból vén zászlótartó lett az év őszén, a pákozdi csatában. Sem februárban, sem októberben senki nem sejthette, hogy a következő év mindkét szülő életét elkéri, és Petőfinek majd meg kell írnia a Szüleim halálára (Pest, 1849. május 19–20.) című elégiáját.
Anyám tyúkja
Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. –
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,
Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’…
Anyám egyetlen jószága.