a hallgatásnak teste van
itt ül velem a szobában
nem szólhatok hozzá, mert ő a hallgatás – a csend, a rend
ha szólni próbálok, emeli ujját
kővé válik a hang, torkomon akad
a csend hozzám lép – magasabb nálam
nagyobb
fölém emelkedik
ujját szám elé tartja
hallgatásra int, egyre csak növekedik
szám tátva, de kihűl a torkom, száraz homok benne a szó
lenyelem a homokot
sebez, kapar, fullasztó
és akárhová megyek követ a csend – a rend
s tesz nyelvemre új követ
hideget, forrót, nehezet
és hagyom, hogy érezze a diadalt
higgye magát a csend rendnek
így nem tudhatja a bennem zengő hangzavart