De nem olyan, hogy meglékeljem
érte mindenféle szavak hordóit,
meg hogy úgy csikorgassam fogaim között,
mint egy főtt marhahúst, izomlázas
állkapocsízülettel.
Nem úgy vágyom
haza, hogy valami mesemúlt
zivatarát képzeljem az égre, domboknak,
kelepelőknek, fecskének-gólyának udvaroljak,
mint aki saját rozsdás pályáján kering a rózsaszín
öntemetésben.
És egészen úgy sem,
mint aki izomkönnyeket termel
társaságban, mert hazavágyni
így szokás.
Úgy vágyom haza, ahogy a
pad vágyik a deszkájára,
arra, amire még nem ült egyszerre
száz fenék.