A legnagyobbnak, a legerősebbnek is van gyenge pontja, senki nem kerülheti el sorsát – üzeni az örök igazságot az ógörög mítosz. Mindenki ismeri az ógörög mitológia trójai hősének, Akhilleusznak nevét. A sebezhetetlennek hitt hős, akinek anyja a tengerek istennője, apja egy halandó király. A születendő fiúról szóló jóslat szerint fiatalon fog elesni egy csatában. Anyja, hogy a jóslat beteljesedését elkerülje, megfürdette fiát az alvilági Sztüx folyóban, ezzel téve őt sebezhetetlenné. Mivel az istennő a sarkánál tartotta a kis Akhilleuszt, sarka száraz, így sebezhető maradt. Végzetét nem kerülhette el, a trójai háborúban egy, a sarkát eltaláló nyílvessző végzett vele.
Trója hősének személye és legendája nem csupán számos művészeti alkotás ihletője, nevét az emberi sarokhoz csatlakozó hosszanti ínszalag is őrzi.
Akhilleusz Homérosz leírásában fehér, aranyhajú, görög férfi volt. Ez természetes. Ez evidencia. Gondolhattuk egészen a közelmúltig. Ugyanis ha valaki a Netflix és a BBC új, trójai háborúról szóló sorozatából ismeri meg hősünket, a képernyőről egy fekete férfi alakja köszön vissza az ógörög harcos képében. Fekete görög. Ugyanez a helyzet a sorozat főistenével, Zeusszal és Patroklosszal is. Nem, ez nem paródia.
Itt meg is állok egy szóra. Nem gondolom, nem állítom, hogy a bőrszín vagy az emberek közötti bármilyen faji, vallási, etnikai, beállítottságbeli különbség befolyásolja a színészi vagy bármilyen egyéb képességet, tehetséget. Nem gondolom, hogy a bőrszíne miatt bárkit bármilyen diszkrimináció érhet. A tolerancia, egymás elfogadásának a lényege éppen az, hogy úgy fogadunk el mindenkit, ahogy van. Akhilleuszt például fehér, görög férfiként.
Az elfogadás alapja nem lehet a pozitív megkülönböztetés, diszkrimináció. A sokszínűség elfogadásának vezérelve nem lehet az erőszakos „egyszínűsítés”, a homogenizáció, az egyenlőségjel erőltetett kitétele. A szólásszabadság vesszőparipája nem lehet fogalmak kriminalizálása, cenzúrázása. A látható, tapintható valóság megtagadása, szándékos szem elől tévesztése nem lehet az igazság építőköve.
Ami a szemünk előtt zajlik, az egyszerűen történelemhamisítás egy mézesmázos szavakkal átitatott kendővel takarva. Akhilleusz csak egy példa a sok közül. Van már meleg Jézus (!), fekete Boleyn Anna, és sorolhatnám. Hogy ez miért rossz? Miért nem mindegy, hogy milyen egy történelmi karaktert alakító színész bőrszíne? Miért nem a színészi teljesítmény, a karakter bemutatott tulajdonságai alapján ítélünk? Azért, kedves olvasó, mert hazug. És ami hazug, nem lehet a mindenkori jó pillére. A színeket nem teszi semmissé, ha úgy döntünk, nem látjuk őket. Önmagunk átverése ez. Színek ugyanis vannak, a természet alkotta őket, így kell elfogadnunk.
Lesz-e vajon Nelson Mandela vagy Martin Luther King életét feldolgozó film, ahol a főszerepet ázsiai vagy fehér színész kapja? Mikor jutunk el oda, hogy Marilyn Monroe-t egy ázsiai férfi alakítja? Vagy lehetne mondjuk Muhammad Ali egy fehér, keresztény nő. Mosolyog, kedves olvasó? Én is mosolyognék, ha nem ez lenne a mai elfogadó, toleráns valóság. Ha szándékosan nem látjuk a különbséget zöld, piros, kék és rózsaszín között, nem felvilágosultak, nem elfogadóak leszünk, hanem vakok. Ne mondják nekem, hogy a vakság hű szolgája a tisztánlátásnak.
Holnap vajon tanúi leszünk a White Lives Matter mozgalom megalakulásának? Az egyenlőség jegyében? Milyen társadalmi, politikai visszhang fogadná? Ha minden élet egyformán számít, miért üdvözlendő egyet hangsúlyozni? És miért csak azt az egyet? Miért lázad fel és tüntet egy szervezet, amely a nevében a fekete szót hordozza, akkor, mikor ez a „tiltott szó” máshol hangzik el? Miért párosul ehhez ekkora tömeg? Miért igazolja az említett mozgalom lázadása boltok kirablását, emberéletek kioltását? Továbbra is az elfogadás, a tolerancia, az egyenlőség jegyében.
A múlt elhazudása a jövőt ássa alá. A mézesmázos, szépen csengő mantra, amivel látszólag betemetjük az árkot, csak szélesebbre, mélyebbre ássa azt. Hollandiában fekete író művét nem fordíthatja fehér. Holnaptól a fekete nem olvashat fehér írót és fordítva? Holnapután lesz majd film, amelyet csak egy bizonyos etnikumhoz, vallási közösséghez tartozó közönség tekinthet meg? Nem emlékeztet ez valamire?
Emberek vagyunk. Európaiak, afrikaiak, ázsiaiak, feketék, fehérek, nők, férfiak, magyarok, németek, szerbek, keresztények, hinduk, muzulmánok. A tolerancia a különbségek elfogadását jelenti úgy, hogy minden és mindenki az marad, ami. Ha valaki a többi fölé helyezi magát, bűnt követ el. Ha valaki alábbvalónak tartja a másikat, ugyancsak vétkezik. Ha valaki másnak hazudja magát vagy másokat, az embert, a történelmet – hazudik. Árulást követ el. Aki ezt tűri, elhallgatja, vagy ehhez asszisztál, a legnagyobb bűnt az követi el.
Ha tudatlanul is, a hazugság, a szándékos félrevezetés, a hamis meggyőződés vitorlájába fújja a szelet. Azokéba, akik most kifeszített íjjal vették célba civilizációnk Achilles-sarkát. Természetesen az elfogadás, a sokszínűség, a tolerancia jegyében.