Szerző: Ózsvár Péter
Fotó: Bicskei Zoltán
sokan mondták hogy
a szegények jó kedélyű emberek
a tata is az lehetett
én csak nevetni láttam
akkoriban már nem tört rá
túl gyakran az epilepszia
de egy keddi napon
habzó szájjal mesélt róla
milyen nyakig betemetve
egy lövészárokban
nem akart ő a nemzet hőse lenni
csak otthon a vályogfalú házban
és kint a lovakat patkolva
vágtatott volna a szép új világba
de mire ideért egy fehér köpenyes
azt mondta sajnálom kedves
víz van a tüdején ő meg csak nevetett
a mélyvénás trombózison ameddig
vért nem köpött a tenyerébe
szeptemberben csörgött a telefon
add oda apádnak hangzott baljósan
többet már nem láttam nevetni
csak néztem milyen méltóságteljesen fekszik
és hogy évek óta nem volt rajta ilyen szép ruha
de hát mindennek rendelt ideje van