Skrabány Viktor, 1936, Óbecse

Skrabány Viktor, 1936, Óbecse

Szerző: Molnár Edvárd

Felvették a belgrádi Képzőművészeti Akadémiára, de rövidesen átiratkozott a ljubljanai Művészeti Akadémia festészeti szakára Božidar Jakac osztályába. 1962-ben szerzett oklevelet. 1965-től Óbecsén általános iskolai képzőművészet szakos tanár volt. Huszonöt éven át szervezte a vajdasági Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének képzőművészeti részét. 1967-től kiállított az Óbecsei Művésztelep évi tárlatain. 1992-ben részt vett a Zentai Művésztelep munkájában. 1999-től szerepel a 9+1 képzőművészeti csoport kiállításán.

Dolgozott a zobnaticai alkotótáborban is. Nyugdíjba vonulása után is rendszeresen foglalkozik főiskolásokkal és középiskolásokkal, hivatásos és amatőr képzőművészekkel.

1988-ban saját műtermében rajz- és festőiskolát nyitott, ahol tehetségekkel foglalkozik. Növendékeivel időnként közös tárlatokat rendez.

Egyéni kiállítások

1973 – Óbecse
1987 – Szabadka

1998 – Világkiállítás, Gornji Milanovac

Oltárképei, templomképei: Szent Imre-templom, Péterréve; Szent Margit-templom, Óbecse

Csoportos kiállítások (1967-től)

Óbecse, Slovenj Gradec, Szabadka, Gornji Milanovac, Ómoravica, Budapest

Díjak, elismerések

Több alkalommal kapta meg az Óbecsei Művésztelep közönségdíját

2010 – Óbecse első díszpolgára

2015 – Magyar Életfa díj

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Maurits Ferenc 1945, Újvidék

Festőművész, illusztrátor, költő. Az újvidéki Iparművészeti Középiskola grafikai szakán tanult 1960–1965 között. 1967-től az Indeks című...

Kucor Tamara

Nulla dies sine linea

„Rajzolni olyan, mint lélegezni, élni.” Maurits Ferenc Maurits Ferenc, noha az idősebb generációhoz tartozó művész, a vajdasági magyar képzőművészet egyik...

Kucor Tamara

Nulla dies sine linea

„Rajzolni olyan, mint lélegezni, élni.” Maurits Ferenc Maurits Ferenc, noha az idősebb generációhoz tartozó művész, a vajdasági magyar képzőművészet egyik...

Kovács Pécskai Emese Szabadka, 1997

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Politechnikai Iskolában végezte el 2016-ban. 2017 és 2022 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója festőművészet...

Kovács Pécskai Emese Szabadka, 1997

Középiskolai tanulmányait a szabadkai Politechnikai Iskolában végezte el 2016-ban. 2017 és 2022 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója festőművészet...

Sándor Laura

Tűz és víz

Kovács Pécskai Emese csantavéri festőművész – aki többek között Szabadkán, majd Budapesten tett szert eddigi szakmai tudására – valamiért kiemelkedik a fiatal,...

Sándor Laura

Tűz és víz

Kovács Pécskai Emese csantavéri festőművész – aki többek között Szabadkán, majd Budapesten tett szert eddigi szakmai tudására – valamiért kiemelkedik a fiatal,...

Mészáros Dániel Újvidék, 1999

Gimnáziumi tanulmányait Zentán végezte a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakán. 2018-tól az Újvidéki...

Mészáros Dániel Újvidék, 1999

Gimnáziumi tanulmányait Zentán végezte a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium képzőművészeti szakán. 2018-tól az Újvidéki...

Lázár Tibor

A Crocs papucs a művészetbe lép

Mészáros Dániel életrajza alapján megállapítható, hogy egy most kezdődő pályafutás elején állunk, és annak a formatív folyamatnak lehetünk a...

Lázár Tibor

A Crocs papucs a művészetbe lép

Mészáros Dániel életrajza alapján megállapítható, hogy egy most kezdődő pályafutás elején állunk, és annak a formatív folyamatnak lehetünk a...

Kucor Tamara

Virágzó otthonlét

Szabó Benke Róbert Hanami című fotósorozatáról „Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna.” David Bowie Szabó Benke Róbert...

Kucor Tamara

Virágzó otthonlét

Szabó Benke Róbert Hanami című fotósorozatáról „Ahogy öregszel, azzá válsz, akinek mindig is lenned kellett volna.” David Bowie Szabó Benke Róbert...

Szabó Benke Róbert Törökkanizsa, 1970

A Karlócai Gimnázium befejezése után, 1991-ben Budapestre költözött, és alkotói tevékenységét ott folytatta egészen 2019-ig. Az utóbbi öt évben...

Szabó Benke Róbert Törökkanizsa, 1970

A Karlócai Gimnázium befejezése után, 1991-ben Budapestre költözött, és alkotói tevékenységét ott folytatta egészen 2019-ig. Az utóbbi öt évben...

Gergić Ena 1998, Szabadka

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán grafikusművész szakon végzi tanulmányait. 2019-től 2022-ig a Drukker nyomdaközösség tagja. Számos csoportos...

Gergić Ena 1998, Szabadka

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán grafikusművész szakon végzi tanulmányait. 2019-től 2022-ig a Drukker nyomdaközösség tagja. Számos csoportos...

Móricz Ildikó

Almaóriás, lélek-fonál és tejfogak

Öt gondolat Gergić Ena alkotásaihoz   Gergić Ena munkái régóta foglalkoztatnak. Mélyen beágyazódtak a lelkembe. Nehéz lenne ettől függetlenedve gondolkodni vagy írni...